"Óriási egzisztenciális félelem élhet a szivárogtatókban"

Nagy Attila Tibor
Izsák Norbert
2013-11-30 07:00
Ritka esemény, amikor a hatalmi rendszer egy tagja - legutóbb Horváth András NAV-ellenőr - kitálal. Arról kérdeztük a Méltányosság Politikaelemző Központ szakértőjét, miért van Magyarországon a nyugati demokráciákhoz képest jóval kevesebb ilyen ügy.
- A NAV-os Horváth András kitálalása kapcsán eszünkbe jutott, hogy 1990-ben Váradi József őrnagy ment szembe a rendszerrel, és karrierjét kockára téve kirobbantotta az ellenzéki pártok illegális megfigyelésével kapcsolatos Dunagate ügyet. Fel tudtuk hirtelenjében idézni még Hadházy Ákos szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő esetét is, aki idén tavasszal leplezte le városában a rendszerszintű trafikmutyit. Segítene kitölteni a két eset között a feledékenységünk okozta űrt?

- Hasonló eseteket nem nagyon találunk a magyar közéletben. A politikai botrányok genezise meglehetősen érdekesen alakult Magyarországon. 1990-94 között főleg pártok revolverezték egymást különböző ügyekkel. Talán emlékeznek rá, hogy állítólag valaki egyszer azt kiabálta be a parlamentben, hogy "hordót a zsidónak". Ezen aztán hosszú hónapokon át folyt a vita. Az 1994-98 közötti botrányok nagy része már nem szimbolikus értékek, sokkal inkább kőkemény gazdasági érdekek mentén robbant ki. 1996-ban éppen a Figyelő szellőztette meg a később az úgynevezett Tocsik-botránnyá dagadó sikerdíj-történetet, ami végül elsodorta az ÁPV Rt. vezetőit és Suchmann Tamás minisztert.


- Nálunk miért csak 20 évente akad példa arra, hogy az elégedetlen belső emberek arcukat vállalva borítsanak?
- Ezek valóban kivételes esetek, a magyar politika természete ugyanis többnyire az, hogy a belső emberek névtelenül szivárogtatnak. Az elmúlt negyed században számtalan példa volt arra, hogy a minisztériumok különböző, általuk kifogásolt félkész tervezeteket titokban eljuttattak a sajtónak, majd a kormány kommunikációs defenzívába kényszerült. A tanulság elsősorban nem az, hogy a mindenkori kormányzat vezetőinek nem sikerült olyan munkahelyi légkört teremteni, hogy ez ne forduljon elő, hanem az, hogy óriási egzisztenciális félelem élhet a szivárogtatókban. Horváth András például még attól is tarthat, hogy nemcsak politikai, de gazdasági csoportok is utána nyúlnak.

Az interjút teljes terjedelemben keresse a Figyelő 48-dik számában.