Elfogták Mladicot

Figyelő
2011-05-26 13:22
A Szerbiában elfogott Milorad Komadic nevű férfi nem más, mint Ratko Mladic háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok - jelentette be Belgrádban Boris Tadic szerb elnök. Mladicot tartják a srebrenicai mészárlás első számú felelősének.
"A Szerb Köztársaság nevében bejelentem Ratko Mladic letartóztatását. A kiadatási eljárás folyamatban van" - közölte rendkívüli sajtótájékoztatón a szerb államfő. Az államfő nyilatkozatát az RTS szerbiai állami rádió és televízió közvetítette élőben honlapján. Boris Tadic azt mondta, hogy Mladicot a reggeli órákban fogták el a szerb titkosszolgálat és a háborús bűncselekmények feltárásával foglalkozó szolgálat emberei.
k_fn9_cikk_banner
bal_fn8_cikk_kapcsAz államfő gratulált a szerb nemzetbiztonsági tanács akciócsoportjának, amely - mint mondta - a Cvetkovic-kormány megalakulásától számított három év óta éjt nappallá téve dolgozott a háborús bűnösök felkutatásán. Tadic szerint Ratko Mladic elfogása ismételt megerősítése annak: Szerbia a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés lezárásán dolgozott, hogy pontot tegyen a történelem e nehéz fejezetére.

Tadic sajtótájékoztatója:
 
"Megmutattuk, hogy Európába igyekszünk, és erősíteni akarjuk hitelünket a nemzetközi közösségben" - mondta Tadic. Hangsúlyozta, Mladic elfogása után Szerbia számára lehetőség nyílik arra, hogy új kapcsolatokat építsen a délkelet-európai térségben.

Álnéven élt

Az RTS szerint Mladic elfogásának részleteiről a szerb titkosszolgálat fogja tájékoztatni a nyilvánosságot.

A belgrádi és a zágrábi média körülbelül egy órával Tadic bejelentése előtt szellőztette meg, hogy a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűntényekkel vádolt parancsnoka Milorad Komadic álnéven élt Szerbiában. Állítólag a Belgrádtól 80 kilométerre északkeletre fekvő, a Nagybecskerek (Zrenjanin) melletti Lazarevo faluban tartóztatták le lakossági bejelentés alapján.

Várják a kiadatást

Az Európai Unió azt várja, hogy az elfogott Ratko Mladicot haladéktalanul adják ki Hágának - hangsúlyozta csütörtöki nyilatkozatában az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Catherine Ashton szerint a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűnökkel vádolt parancsnokának az elfogása "fontos lépés Szerbia és a nemzetközi igazságszolgáltatás számára".
A délszláv háborúk során elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljárni hivatott, hágai székhelyű nemzetközi ENSZ-törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY) ügyésze 1995-ben emelt vádat Mladic ellen.

A vádak

A második világháború óta történt legsúlyosabb európai tömegmészárlással, nyolcezer boszniai muszlim módszeres meggyilkolásának levezénylésével vádolja a csütörtökön elfogott Ratko Mladicsot a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ICTY).

Az ICTY 1995 novemberében nyilvánosságra hozott vádja szerint a boszniai szerb hadsereg parancsnokaként Mladic Radovan Karadziccsal, a boszniai Szerb Köztársaság elnökével együtt közvetlenül felelős a srebrenicai ENSZ-biztonsági zónában 1995 júliusában elkövetett népirtásért, amelynek eredményeképp "a srebrenicai muszlim népesség gyakorlatilag megsemmisült". A biztonsági zóna megtámadására Mladic és Karadzic adott parancsot.

"Miután srebrenicát bevették a szerb csapatok 1995 júliusában, a muszlim népességet lemészárolták. Az ügyészség által bemutatott bizonyítékok elképzelhetetlen kegyetlenségeket tárnak fel: férfiak ezreit végezték ki és temették tömegsírokba, több száz férfit temettek el élve, nőket és férfiakat csonkítottak meg és mészároltak le, gyermekeket öltek meg az anyjuk szeme láttára, egy nagyapát arra kényszerítettek, hogy saját unokája májából egyen. Ezek a jelenetek az emberiség történetének legsötétebb lapjain a valódi poklot írják le" - foglalta össze az ügyet tárgyaló bíró.

A volt parancsnok felelős a mészárlás kiterveléséért, az arra valón felbujtásért és annak elrendeléséért, illetve felelősségre vonható az ő parancsának engedelmeskedők bűntetteiért is. Mladicot a srebrenicai népirtáson kívül Bosznia-Hercegovina területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnökkel is vádolja a hágai ítélőszék.