Előítélet bénítja az idősebb álláskeresőket

Figyelő
2011-05-16 13:54
Minél idősebb valaki, annál tovább tart az álláskeresés. De öreg-e egy 45 év feletti? A karriertanácsadó szerint már közülük is sokan feladják, úgy indulnak a munkakeresésnek, hogy esélyük sem lesz elhelyezkedni. A válság miatt nőtt az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés – állítja egy friss tanulmány.
Ha valaki már elmúlt 45 éves, akkor nagyon nagy hátránnyal indul a munkakeresésben – mondta az fn.hu-nak Juhos Andrea, a DBM Magyarország tanácsadó cég vezetője. A korábbi években ezt nem tapasztalta, most azonban több forrásból is hallotta, hogy a munkaadóknak fenntartásaik vannak az idősebb álláskeresőkkel, egyre terjed az előítélet, hogy ezek az emberek már nem elég rugalmasak, nem tudnak változni, alkalmazkodni. Még akkor is ez a vélemény róluk, ha az illető szakmai múltja, készségei miatt tökéletes lenne a munkára.
k_fn9_cikk_banner
bal_fn8_cikk_kapcsJuhos Andrea egyik fejvadász ismerősétől hallotta, hogy amikor egy vállalkozásnak egy „jó negyvenes” vezetőt ajánlott, akkor szinte meg sem nézték a jelöltet, hanem azzal a felkiáltással, hogy „ez a férfi már túl öreg”, eleve elutasították. Az volt egyébként az érdekes az esetben, hogy aki túl idősnek találta a potenciális vezetőt, közel ugyanolyan korú volt.

A karriertanácsadó arra lett figyelmes, hogy sokszor a 45 felettiek már az előtt feladják a munkakeresést, még mielőtt elkezdenék. Azt hangoztatják, hogy nekik a koruk miatt úgysem sikerül újra elhelyezkedniük.

Romlott a helyzet a válság miatt

A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) legújabb tanulmányában megállapította, hogy bár a diszkriminációellenes jogszabályok terén egyre javul a helyzet, a gazdasági és szociális világválság eredményeképpen nagyobb eséllyel fordul elő hátrányos megkülönböztetés bizonyos munkavállalói csoportokkal szemben. „A nehéz gazdasági helyzet táptalaja a munkahelyi és tágabb értelemben a társadalmon belüli diszkriminációnak” – mondta Juan Somavia, az ILO főigazgatója.

45 évesen kezdődik

A WHO meghatározta az öregedés „korszakait: eszerint 45-50 éves kornál kezdődik az „átmenet kora”, ez eltart 60-65 éves korig. Ezt követi az idősödés, amely egyéntől függően általában 75 évesen zárul.

Az Európai Unióban a megkérdezettek összesen 64 százaléka számít arra, hogy a gazdasági válság miatt nőni fog a munkaerőpiacon az életkor alapján történő diszkrimináció – derül ki a munkahelyi esélyegyenlőségről szóló ILO-jelentésből.

Juhos Andrea elmondta: az ügyfelei közül sokan igen rossz lelki állapotban vannak: a válság két éve alatt pszichésen teljesen leromlottak, kiborultak, elveszítették munkájukat, az önbizalmukat. Nem egy olyan ügyfele volt, akiknek szerinte nemcsak karriertanácsadó, hanem egy pszichológus segítsége is elkelt volna.

A negatív visszajelzések – pszichológiai szakkifejezéssel élve – tanult tehetetlenséghez vezetnek – mondta az fn.hu-nak Heitlerné Lehoczky Mária pszichológus. Ez azt jelenti, hogy a kudarcoshoz hasonló újabb teljesítményhelyzeteket (például az álláskeresés során) elkerüljük, vagy eleve kudarcra ítéljük, és ez önbeteljesítő jóslatként tovább rontja a sikeres megoldási módok megtalálását. Elveszítjük az uralmat saját viselkedésünk irányítása felett, és végül reményvesztetté válunk, majd kialakulhat a kiégés és a depresszió.

A kor miatt diszkriminál a legtöbb munkaadó

A leginkább a koruk miatt érezték úgy a munkavállalók, hogy diszkriminálják őket – állapította meg a TÁRKI kutatása is. A több mint nyolcezer munkavállalót megkérdező felmérés során 5 kérdésben – életkor, etnikai hovatartozás,

Törvény szabályozza

Az Európai Unió rendelkezései szerint az idősebb munkavállalók hátrányos helyzetűnek minősülnek. A magyar esélyegyenlőségi törvény szerint is a védett tulajdonsággal rendelkező embereknek számítanak: többek között az életkor alapján sem szabad diszkriminálni.

nem, egészségi állapot és családi állapot – vizsgálták a hátrányos megkülönböztetést. Az életkor miatt érzett diszkrimináció a legfiatalabbak és legidősebbek körében a legjellemzőbb. A válaszadók 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az életkora miatt érte hátrányos megkülönböztetés a munkaerőpiacon.

Egy másik kutatás meg is magyarázta, hogy miért diszkriminálják előszeretettel a korosabb embereket. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a munkaadók körében végzett felméréséből kiderült: a 45 éven felülieknél az új munkamódszerek elsajátításának – valós vagy vélt – nehézségei, illetve a járatlanságuk a számítógép használatában a foglalkoztatás gátja. Az idősebb munkavállalóknál ugyanakkor pozitívumként jelentkezik a jelentős szakmai tapasztalat, a lojalitás és a terhelhetőség – vélték a munkáltatók.

Mi lehet a megoldás?

A fiatalok és idősebb munkavállalók közötti munkaerő-piaci versenyből sokszor az olcsóbb fiatal munkaerő kerül ki „győztesen”. Eközben több mint 2 millió 45 év feletti, munkaképes és dolgozni akaró ember van Magyarországon – olvashatjuk ki a KSH adataiból.

Nyugat-Európa és az USA munkaerőpiacán már felismerték a szeniorok által képviselt társadalmi és nemzetgazdasági értékeket, ott ezek a szakemberek egyre nélkülözhetetlenebbeknek bizonyulnak – áll a Szenior Foglalkoztatási Szövetség egyik tanulmányában.

Az Egyesült Királyságban a British Telecom létrehozott egy programot, amellyel az idősebb dolgozókat segítik. Ők ugyanis rájöttek, hogy ezeknek az embereknek a tudására szükség van a szervezetnél, de azt is érzékelték, hogy nem mindenki képes akkora „pörgésre”, mint a pályakezdő fiatalok. A program része a rugalmas munkaidő (több ezren dolgoznak például otthonról), a pszichológiai és az életmód-tanácsadás. Az 50 év felettiek teljesítménye közel ötödével nőtt 2009 óta – olvashatjuk a Human Resources Management International Digest kiadványában.