Indul a Roland Garros

Figyelő
2011-05-22 12:45
Vasárnap Párizsban a 128-as főtábla küzdelmeivel megkezdődik az év második Grand Slam-tornája, a francia nyílt teniszbajnokság.

A salakpályás viadalon magyar indulóknak is szurkolhatunk, ugyanakkor az előjelek különbözőek: Szávay Ágnes komoly gerincbántalmakkal bajlódik, Arn Gréta viszont az idén kiválóan szerepel, tornát nyert az év elején, s legutóbb Rómában egészen a negyeddöntőig jutott.

k_fn9_cikk_banner

"Nincs különösebb elhatározásom, szeretnék jól játszani" - mondta az olasz fővárosban élő Arn, aki hétfőtől a 40. a világranglistán, egy hellyel megelőzve a hosszú ideig legjobb magyarként számon tartott Szávayt. "Akkor sem szakad le az ég, ha esetleg kikapok. Hazamegyek Rómába, és megkezdem a felkészülést a következő, füvespályás versenyekre, Wimbledonra. "


Arnnal ellentétben Szávay Ágnes komoly bajban van, és a francia fővárosban is előfordulhat, ami a legutóbb Brüsszelben, hogy már a nyitófordulóban kénytelen feladni a meccset. A néhány éve még a 13. helyen jegyzett, kiemelkedően tehetséges teniszezőnél fáradásos törést mutattak ki az ötödik csigolyájában. Szávay ezzel együtt bízik a gyógyulásában, de minden bizonnyal hosszú út vár még rá, amíg teljesen egészséges lesz.


A sorsolás viszont inkább Szávaynak kedvez a két magyar közül, hiszen a selejtezőből feljutó fehérorosz Olga Govorcova ellen kezdi meg a küzdelmeket, ha pedig továbbjut, a második fordulóban Marion Bartoli következne. A francia teniszező azonban combsérülés miatt nem tudta végigjátszani a német Andrea Petkovic elleni finálét a strasbourgi WTA-torna döntőjében, így veszélybe került az indulása Párizsban.  


Arn Grétára már az első fordulóban nehéz feladat vár: a kilencedik helyen kiemelt Petra Kvitovával mérkőzik, sikere esetén pedig a cseh Sandra Zahlavova és a kínai Cseng Csie (Jie Zheng) párharcának győztese vár rá.


A férfiaknál Balázs Attila már a selejtező első körében elvérzett.


Pénzeső Párizsban
Az idei francia nyílt teniszbajnokságon összesen 17 520 000 euró pénzdíjat osztanak szét, ez közel négy százalékkal több, mint 2010-ben. A férfiak és a nők eredményeit - hagyományosan - egyformán díjazzák a rendezők.
A jutalmazás:
1. forduló: 15 000 euró


2. forduló: 25 000 euró


3. forduló: 42 000 euró


nyolcaddöntő: 75 000 euró


negyeddöntő: 150 000 euró


elődöntő: 300 000 euró


döntő: 600 000 euró


győztes: 1 200 000 euró

A női versenyben nehéz megtippelni, hogy ki lehet a legesélyesebb a végső győzelemre. "Korábban nyolc-tíz játékos kiemelkedett a mezőnyből, szinte egymás között döntötték el, ki lesz a bajnok. Most akár egy teljesen "no name" teniszező is elviheti a pálmát Párizsban" - mondta Arn Gréta.


A Williams-testvérek, Venus és Serena sérülésükből lábadozva Párizst is kihagyják, Dinara Szafina Szávayhoz hasonló gondokkal küzd, a második helyen kiemelt Kim Clijsters, az idei Australian Open győztese ugyan a Roland Garroson visszatér, de a salak nem igazán az ő "műfaja".


A világelső Caroline Wozniacki jól hangolt Párizsra: szombaton megnyerte a salakpályás brüsszeli versenyt. A dán teniszező teljesítménye azért nem volt teljesen meggyőző, így ha meg akarja szerezni első Grand Slam-győzelmét, minden bizonnyal javulnia kell a játékának. A mezőny harmadik kiemeltje az orosz Vera Zvonareva, míg negyedikként a fehérorosz Victoria Azarenkát rangsorolták.  


Az elmúlt öt év női döntői
2006: Henin-Hardenne - Kuznyecova (orosz) 6:4, 6:4


2007: Henin-Ivanovic (szerb) 6:1, 6:2


2008: Ivanovic (szerb)-Szafina (orosz) 6:4, 6:3


2009: Kuznyecova-Szafina 6:4, 6:2


2010: Schiavone (olasz)-Stosur (ausztrál) 6:4, 7:6 (7-2)

Magyar hölgynek - egyesben - szintén egy alkalommal sikerült diadalmaskodnia a Roland Garroson: 1958-ban Körmöczi Zsuzsa 6:4, 1:6, 6:2-re verte a brit Shirley Bloomert fináléban.
A férfiaknál már könnyebb dolgunk van, ha esélyeseket akarunk megnevezni: Novak Djokovic az idén mindent vitt: a 24 esztendős szerb fiatalember a 37. idei győzelménél tart, és könnyen elfordulhat, hogy letaszítja párizsi trónjáról Rafael Nadalt, akiről persze meglehetősen elismerően nyilatkozott. "Nadal a salak királya, minden idők legjobbja ezen a felületen. Az, hogy az utóbbi hetekben kétszer is sikerült legyőznöm, számomra szinte hihetetlen, és nagyon sok önbizalmat ad a Roland Garros előtt. De ez csak két verseny volt, miközben ő évekig dominált" - fogalmazott Djokovic, aki 2011-ben az Australian Openen, Dubajban, Indian Wellsben, Miamiban, Belgrádban, Madridban és Rómában sem talált legyőzőre.


Nadal hatodik sikerére készül a Garroson, de figyelmeztető jel számára, hogy ebben az esztendőben mind a négy meccsét elvesztette jó barátja, Djokovic ellen. "Igaz, hogy négyszer is legyőzött engem, de én is megvertem már őt fontos mérkőzéseken, így az olimpiai elődöntőben, a US Open fináléjában vagy két elődöntőben a Roland Garroson. Meglátjuk, mi fog történni. Nem érdekel, ha könnyebben legyőzhetőnek hisznek engem, mint korábban" - mondta Nadal.


Mellettük természetesen ott lehet a végelszámolásnál a volt világelső svájci Roger Federerés a brit Andy Murray is, aki a római elődöntőben nagyon szoros csatában kapott ki a trónkövetelőtől.


Az elmúlt öt év férfi döntői
2006: Nadal-Federer (svájci) 1:6, 6:1, 6:4, 7:6 (7-4)


2007: Nadal-Federer 6:3, 4:6, 6:3, 6:4


2008: Nadal-Federer (svájci, 1.) 6:1, 6:3, 6:0


2009: Federer-Söderling (svéd) 6:1, 7:6 (7-1), 6:4


2010: Nadal-Söderling 6:4, 6:2, 6:4

Magyar férfi játékosnak - egyesben - egy alkalommal sikerült diadalmaskodnia a Roland Garroson: 1947-ben Asbóth József 8:6, 7:5, 6:4-re győzött a dél-afrikai Eric Sturgess ellen a fináléban.


AJÁNLOTT LINK:


A Roland Garros hivatalos honlapja (www. rolandgarros. com)


Sport24/MTI/FanHouse UK