Eredeti trükkel próbált az adócsalók nyomába eredni a költségvetési többletbevételekre vadászó görög kormány. A Google térképszolgáltatása segítségével kifürkészték, mely lakóházak kertjében található úszómedence, aztán a tulajdonosok adóbevallásait évekre visszamenően ellenőrizték. Ám korántsem minden probléma kezelhető ilyen egyszerűen. A válság tavalyi kezdete óta a múlt hetivel már a tízedik alkalommal bénította meg általános sztrájk Görögországot. A szakszervezetek több tucat városban az utcára vonultak, hogy a kormány legújabb megszorító intézkedései és privatizációs tervei ellen tiltakozzanak. A megszokott forgatókönyv szerint bezártak az iskolák és az üzletek, leállt a tömegközlekedés és ideiglenesen a repülőterek sem fogadtak járatokat, jócskán késleltetve az Európai Unió görög pénzügyi mentőcsomagjának időközi felülvizsgálatára éppen Athénba várt háromoldalú (EU, IMF és Európai Központi Bank) küldöttség földet érését.

PRIVATIZÁLNI KELL. Az ismétlődő munkabeszüntetések egyébként is komoly fejfájást okoznának, ám manapság pont akkor keletkezik miattuk temérdek veszteség, amikor az ország éppen szélmalomharcot vív az államadósság-válsággal. A hat legutóbbi tiltakozó akció a becslések szerint 11 milliárd euróba került Athénnak, miközben a kormány egy újabb, spártai nevelésnek beillő 26 milliárd eurós megszorító csomaggal és egy 50 milliárdos privatizációs programmal próbál menekülni a fenyegető államcsőd elől.

Athéni tüntetés. A hat legutóbbi tiltakozás 11 milliárd euróba került a kormánynak. Fotók: Reuters

A szakszervezetek attól tartanak, hogy a „családi ezüst”, azaz a görög államvasutak, a szerencsejáték-szervező és a legnagyobb áramtermelő cég egy része kiárusításának tömeges elbocsátás lesz a következménye. Ezért a végsőkig elszántak, hogy meghiúsítsák a kormány tervét. Az ügy pikantériája, hogy még ezek, a belső társadalmi békét erősen veszélyeztető intézkedések is édeskevésnek bizonyulhatnak. A Figyelőnek nyilatkozó elemzők szerint Görögországnak mára jószerével egyetlen esélye maradt az adósságátütemezés elkerülésére: ha még az előirányzottnál is jóval nagyobb állami vagyont ad magánkézbe, kezelhető szintre csökkentve az Európai Bizottság által jövőre már a GDP 166 százalékára becsült államadósságot. Ki tudja, Athén a végén még tényleg kénytelen lesz féltve őrzött szigeteit és napfényes tengerpartjait vagyonos külföldieknek eladni…

Mindeközben az euróövezet többi, ugyancsak válság sújtotta periférikus országában sem irigylésre méltó a helyzet. A bankrendszerének kvázi csődje miatt padlóra került, és Görögországhoz hasonlóan Európától és az IMF-től úgyszintén pénzügyi mentőövvel kisegített Írországot tömegesen hagyják el a fiatalok. Az ingatlanbuborék kipukkanását megsínylő Spanyolországban 20 százalék fölötti, a pályakezdő fiatalok körében pedig még ennél is nagyobb, 30 százalék körüli a munkanélküliség. A portugál munkavállalók is fájdalmas kiigazítások elé néznek. Az EU által május 16-án jóváhagyott 78 milliárd eurós pénzügyi támogatás fejében az ibériai országnak tovább kell húznia a nadrágszíjon. A nemzetközi trojka és a lisszaboni kormány által kitárgyalt program értelmében a havi 1200 eurós munkanélküli-segély maximum 1048 euróra csökken, az állástalanok 3 év helyett eztán csak 15 hónapig lesznek jogosultak ilyen juttatás igénybevételére. Az 1500 euró feletti havi nyugdíjakat megkurtítják, a közszférában 2013-ig befagyasztják a béreket, s elbocsátások is lesznek. A társadalom legelesettebb rétegeit ugyanakkor megkímélik majd a megszorítások – állítják a csomag összeállítói.

A dél-európai államok lakossága most fizet az évtizedeken keresztül elmulasztott reformokért. Azok hiányában ugyanis e gazdaságok szinte teljesen elvesztették versenyképességüket és növekedési potenciáljukat. Ha délen a fizetésből élőkön csattan az ostor, a nekik mentőövet dobó centrum országokban az adófizetők morgolódnak. Jelesül azon, miért nekik kell a zsebükbe nyúlniuk a szerintük saját hibájukból bajba került országok, no meg a hazardírozó bankok megmentése érdekében. Németországban politikusok és közgazdászok hangulatot keltve szüntelenül transzfer uniót emlegetnek, holott (büntető)kamatostul visszafizetendő kölcsönök nyújtásáról, vagyis távolról sem vissza nem térítendő segélyek folyósításáról van szó.
NINCS FÉNY AZ ALAGÚT VÉGÉN. Feltéve persze, hogy a mentőcsomagok kedvezményezettjei egy nap képesek is lesznek visszafizetni a hiteleket. Ebben ugyanis, legalábbis Görögország esetében, egyre többen kételkednek. Egy évvel a 110 milliárd eurós mentőcsomag elfogadása után ugyanis napról napra világosabbá válik, hogy Athén a pénz felélése után sem lesz képes a piacokról finanszírozni önmagát. Annak ellenére sem, hogy az ország tavaly egyetlen év alatt közel 7 százalékponttal csökkentette a költségvetési hiányát.

„Teljesen egyértelmű, hogy a görög kormány jövőre sem tud majd hitelekhez jutni a piacon, miközben a 110 milliárd eurós kölcsön csak a harmadik negyedévig elég” – mutat rá Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel makrogazdasági kutatóintézet szakértője. Úgy véli, ebben a helyzetben két megoldás kínálkozik: vagy a jelenlegihez hasonló újabb program, vagy pedig az államadósság átrendezése. Előbbi azonban a hitelező országok közvéleményének negatív hozzáállása miatt politikailag nem reális, de gazdaságilag sem lenne sok értelme. Az óriási, GDP-arányosan 160 százalék körüli görög államadósság lefaragásához ugyanis éves szinten nagyjából 10 százalékos elsődleges költségvetési többletet kellene produkálni, ami elképzelhetetlen. „Ezért nem az a kérdés, milyen következményekkel járna egy adósságátrendezés; egyszerűen nincs más lehetőség” – szól a Figyelőnek nyilatkozó brüsszeli elemző verdiktje.

A felelős európai intézmények, az Európai Bizottságtól kezdve az Európai Központi Bankig, ugyanakkor még mindig mantraként ismételgetik, hogy szó sem lehet a 326 milliárd euróra becsült görög államadósság átütemezéséről. Olli Rehn, az unió gazdasági és pénzügyi biztosa néhány napja sokkoló adatokkal igyekezett érzékeltetni, milyen drámai következményeket vonna maga után az adósság átrendezése. Az adósság 50 százalékának elengedése esetén a politikus szerint egyszerűen fizetésképtelenné válna a görög bankrendszer, példátlan hitelszűkét idézve elő és romba döntve az egész gazdaságot. Ráadásul a görög államkötvényekbe beruházó európai bankok is veszteségeket lennének kénytelenek elkönyvelni. S ha ennyi nem lenne elég, még Rehnre is rátromfolt Jürgen Stark, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja. Szerinte a globális pénzügyi válságot kirobbantó Lehman Brothers amerikai nagybank bedőlése semmi nem lenne ahhoz képest, amit a görög államadósság átstrukturálása az európai bankrendszer egészében beindítana.

A fenti állításokat mindazonáltal számos elemző fenntartásokkal kezeli. Darvas Zsolt azzal még egyetért, hogy a 60–70 milliárd eurónyi görög államadósságot jegyző helyi bankok egy 50 százalékos adósságleírás esetén fizetésképtelenné válnának, hiszen teljes tőkéjük alig éri el a 25 milliárdot. Az összeomlást azonban Darvas megelőzhetőnek tartaná abban az esetben, ha arra ösztönöznék a külföldi bankokat és intézményeket, hogy vegyenek részt a görög pénzintézetek újratőkésítésében. Lettországot hozza fel példaként, ahol 2009-ben, a válság mélypontján a nagyrészt külföldi (svéd) tulajdonban lévő helyi bankokból nem volt pénzkivonás, és ennek köszönhetően megőrizték a stabilitást.

Lisszaboni akció. A portugál dolgozók is fájdalmas kiigazítások elé néznek.

A Bruegel szakértőinek meggyőződése, hogy a görög átütemezés közvetlen hatásai korlátozottak lennének az európai bankrendszer egészére. Az európai pénzintézeteknek becsléseik szerint körülbelül 50–60 milliárd euró kinnlevőségük lehet görög kincstárjegyekben (ebből a német bankoknak 10, míg a franciáknak 12 milliárd), egy 50 százalékos adósság-elengedés ezért aligha vágná haza e kört. A német adófizetőknek egyébként is könnyebb lenne eladni, hogy a bankok újratőkésítésére fordítanak újabb összegeket, mint azt, hogy közvetlenül az általuk megbízhatatlannak tartott görögökre bízzák a pénzüket.

Ugyanakkor Darvas Zsolt elismeri, hogy a görög adósság átrendezésének közvetett hatásait már nehezebb lenne megítélni. Ám még ezzel együtt is úgy véli, hogy egy ponton feltétlenül erősen sántít a Lehman Brothers-hasonlat. Az amerikai nagybank bedőlése derült égből villámcsapásként ért mindenkit. Most viszont a piacok láthatóan már régen beárazták a görög adósság átrendezését. Ezért is emelkednek még mindig a hozamfelárak, és döntenek újabb csúcsokat a görög hitelcsőd-kockázati mutatók. S az is árulkodó jel lehet, hogy a piaci várakozások ellenére a spanyol és az olasz állampapírokra eddig nem gyűrűzött át a hatás, bár ennek későbbi bekövetkeztét azért teljes bizonyossággal nem lehet kizárni.

A görög válságkezelés eddigi sikertelensége nyomán mindenesetre egyre többen teszik fel a kérdést, hogy az Európai Unió nem rontott-e el valamit. A legrosszabbat, az európai bankrendszer összeomlását a különböző állami tőkeinjekcióknak köszönhetően sikerült elkerülni, még ha a rendkívül költséges beavatkozás szinte mindenhol jócskán fel is srófolta az államadósságot. Szakértők szerint ugyanakkor az európai döntéshozók egyértelműen hibáztak, amikor 2009 második felében a megtévesztő stressztesztek eredményeire hivatkozva elmulasztottak egy kiváló alkalmat a bankrendszer stabilizálására, és ezzel erodálódott a hitelességük a piacok szemében.

ROSSZ MEGOLDÁSOK. Az államadósság-válság kezelésébe is számos hiba csúszott, de az EU mentségére szól, hogy mindent menet közben kellett kitalálni. Az euró létrehozásakor ugyanis nem számoltak olyan lehetőséggel, hogy egy tagországnak mentőövet kell dobni. Alessandro Leipold, a The Lisbon Council nevű kutatóközpont főközgazdásza helytelennek tartja, hogy a segítségre szoruló országokat – a kölcsön feltételéül támasztott megszorító intézkedéseken kívül – büntető kamatokkal is sarokba szorítják. S kifejezetten rossz megoldásnak tekinti azt, hogy az életmentő kölcsönhöz csak a legvégső esetben juthatnak hozzá a támogatás alanyai, és nem korábban, amikor még az egészet olcsóbban megúszhatnák. „Az eredeti terv nem működik, kell egy B-terv” – szögezte le újságíróknak nyilatkozva az IMF korábbi főtisztviselője.

Darvas Zsolt most úgy látja, hagyni kellett volna, hogy Görögország csődbe menjen, mert akkor sokkal kisebb lett volna az adósságleírás. Viszont ha már egyszer így döntöttek, az európai vezetőknek sokkal határozottabban és kevesebb tépelődés után kellett volna a rászorulók segítségére sietniük.

A még mindig törékeny európai bankrendszer féltése érezhetően most is minden egyéb más szempontot háttérbe szorít a döntéshozók gondolkodásában. Sokan élnek a gyanúperrel, hogy azért ragaszkodnak körömszakadtáig a fenntarthatatlan görög válságkezelő programhoz, és inkább továbbra is öntik az uniós adófizetők pénzét a feneketlen athéni zsákba, mert ezt tekintik a kisebbik rossznak. Ha majd a bankrendszer is túljut a nehezén, és újabb gazdasági lejtmenet emiatt nem fenyeget, akkor még mindig sort keríthetnek a görög államadósság átrendezésére.

Ennek halogatásával azonban nem csak a költségek nőnek, de a bizonytalanságot is prolongálják a magánbefektetők számára. Utóbbiak elsősorban azért aggódhatnak, mert az idő múlásával a preferenciális státust élvező állami (IMF és EU) részesedés egyre csak nő Görögország adósságában. Magyarán, ha előbb-utóbb eljön a leírás ideje, akkor még az ő részüket is a magánbefektetőkre hárítják át, tovább növelve a veszteségeiket.

Úgy tűnik, a most az utcán tüntető görögöknek is kevésbé fájna a program kudarcának beismerése és az adósságleírás. Ebben az esetben ugyanis valamelyest csökkenne a rájuk nehezedő nyomás, és talán hamarabb beindulna a növekedés. Persze lenne ennél drasztikusabb megoldás is: ha a görögök elhagynák az eurózónát. Ebben az esetben a feltámasztott drachma leértékelésével javíthatnának a gazdaság versenyképességén. Ám egy ilyen lépésnek olyan beláthatatlan következményei lennének, hogy nincs felelős döntéshozó, aki komolyan fontolóra venné ezt a lehetőséget.