Bajnai előrukkolt a szerveztével

Figyelő
2011-05-18 21:29
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, az általa alapított szervezet bemutatásán. Az alapítvány azt akarja elérni, hogy az egyén érezze, ő is felelős az országért.
Bajnai szerint Magyarország lemaradásának egyik oka a távlatos gondolkodás, a tudatos tervezés hiánya. Hozzátette: a szakszerű döntések elvéreztek a politikai küzdelemben. A népszerűség és ésszerűség dilemmájában rendre rossz válaszok születtek. Az alapítvány célja, hogy a dilemmákra megalapozott, ésszerű, finanszírozható és alkotmányos válaszokat adjon - mondta a volt kormányfő.

Az alapítvány nem ellenzéki, a nyilvánosságon keresztül kíván hatni a hatalom mindenkori gyakorlóira, és jobbítani szándékozik a mindenkori kormányzat munkáját - jelentette ki Bajnai Gordon.

Hegedűs Dóra, az alapítvány kuratóriumának elnöke közölte: évente két átfogó kutatási projektet indítanak, egy-egy a kutatásra 6-9 hónapot szánnak. Az első szakpolitikai kutatás a magyar szociális támogatási rendszer átalakításának lehetőségeit vizsgálja majd. Az alapítvány honlapot és ezen blogot is indít.

Oszkó Péter, az alapítvány felügyelőbizottságának elnöke, volt pénzügyminiszter szintén azt hangsúlyozta, hogy nem pártpolitikai célzattal működik az alapítvány. Hozzátette: a civil szférának folyamatosan részt kell vennie a közpolitikai vitákban.
k_fn9_cikk_banner