Botrányszagú magyar tájékoztató Cannes-ban

Figyelő
2011-05-18 10:26
A Budapest International Film Festival tájékoztatója előtt az Index és a Népszabadság újságíróját is kivezették a teremből.

Később Kálomista Gábort, a magyar producerek szövetségének elnökét és Bereczki Csabát, a Magyar Mozgókép Közalapítvány nemzetközi igazgatóját is biztonsági emberek kísérték ki (az Index információi szerint az indok az volt, hogy a fesztivált nem állami pénzből rendezik meg, így az esemény a Screen című filmes szaklap privát kerekasztal-beszélgetése).

k_fn9_cikk_banner

"Csak erkölcsi támogatást nyújtok", mondta az eseményen Szőcs Géza kulturális államtitkár. Szerinte a filmfesztivál létjogosultságát az adja, hogy a fontos filmes események közül a velencei fesztivál megszűnik, és a helyén keletkező űrt szeretné betölteni Budapest.


Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a filmfesztivállal kapcsolatos kritikájáról korábban az Index írt. Vajnával az ötletgazdák állítólag Cannes-ban beszéltek először a fesztiválról.


"Azt mondták, ez privát dolog, azért nem engedtek be" , nyilatkozta a tájékoztatóról kivezetett Kálomista Gábor. "Ha privát, akkor maguknak rendezték, ha Magyarországot képviselik, akkor be kellett volna engedniük. Egy ilyen kamuhírt bejelenteni egy ilyen nehéz helyzetben Magyarország lejáratása: ha otthon csinálunk magunkból bohócot, rendben van. De minek ehhez Cannes-ba jönni? " – tette hozzá a Magyar Producerek Szövetségének elnöke.


AJÁNLOTT LINK:


Balhé a pesti fesztivál miatt Cannes-ban (Index. hu)


 


Index