Nem döntöttek Gyurcsány kiadatásáról

Figyelő
2011-05-17 07:16
Ma zárt ajtók mögött tárgyalt az Országgyűlés kormánypárti többségű mentelmi bizottsága arról: javasolja-e a Háznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését. Döntés nem született, a testület újabb iratokat kért be - tudta meg tudósítónk.
k_fn9_cikk_bannerA volt kormányfő kiadását április végén kérte Polt Péter legfőbb ügyész, mert a vádhatóság hivatali visszaéléssel gyanúsítaná meg Sukoró-ügyben. Gyurcsány Ferenc szerint szakmailag megalapozatlan, politikailag elfogult az ügyészség gyanúja, de kész bíróságra menni és megvédeni magát, mert a projektet ugyanúgy kezelték, mint a többi jelentős beruházást. Legalábbis így foglalta össze Gyurcsány a történetet abban az angol nyelvű anyagban, amelyet két hete adott át több mint 30 nagykövetnek, vezető diplomatának.

A Népszava birtokába került dokumentum szerint a kormány több képviselője 2008 májusában találkozott a külföldi befektetőkkel, akikkel hozzá hasonlóan amúgy Orbán Viktor is tárgyalt. A volt kormányfő szerint a minisztériumok fantáziát láttak a beruházásban, ezért kijelölte a gazdasági minisztert kapcsolattartónak, és felkérte az érintett intézményeket, hogy a hatályos jogi keretek között segítsék elő a fejlesztés megvalósítását. Így történt ez a kecskeméti Mercedes és a győri Audi esetében is, ahol senki sem beszél bűncselekmény gyanújáról - jegyezte meg Gyurcsány. A befektetők azt kérték, hogy a tulajdonukban lévő földeket az értékkülönbség megfizetésével, piaci alapon elcserélhessék. Gyurcsány szóban kérte fel a vagyonkezelőt a csere jogszabályok szerinti lebonyolítására. A befektetők képviselője több, a későbbi autópálya építésekor felhasználandó telket cserélt volna el egy Velencei-tó melletti területre. Az eljárás során - olvasható az összefoglalóban - a vagyonkezelőnek azt kellett vizsgálnia, hogy a csere értékarányos legyen és a felajánlott terület valóban állami célhoz legyen köthető.

A vagyonkezelő három független értékbecslői szakvéleményt készíttetett az elcserélendő ingatlanról, a csere után azonban az ügyészség előállt egy ettől gyökeresen eltérő értékbecsléssel, a vagyonkezelő pedig kontrollszakvéleményt rendelt, melynek készítője az eredeti értéket igazolta vissza.
A korábbi, szocialista kormányzat pénzügyminisztere polgári pert indított, hogy a bíróság állapítsa meg az ingatlan értékét. Az eljárásban az állam értékaránytalanságra hivatkozva megtámadta a szerződést, ez a per ma is folyamatban van. Ha a bíróság kimondja, hogy a szerződött értékek helyesek, akkor nincs kár. Ha azt mondja ki, hogy az értékek hibásak, akkor megsemmisíti a cserét, és helyreáll az eredeti állapot, így az államot nem érheti kár - tette hozzá Gyurcsány.

A kormányváltás után azonban az állam módosította a keresetet, és értékaránytalanság helyett jogszabályba ütközőnek kívánta minősíteni a bírósággal a szerződést. Az ügyészség úgy döntött, csak az általa megrendelt szakvélemény helyes, a másik négy nem, pedig a bíróság még első fokon sem állapította meg a telkek értékét.

"Semmi kézzelfogható bizonyítékot nem ismerünk, ami megalapozná az ügyészség gyanúját" - mondta nemrég Gyurcsány. "Csak a jobboldal lankadatlan követelését ismerjük arra, hogy az ellenfe­leit börtönbe csukassa. Nem nekem kell bizonyítanom az ártatlanságomat, a vádlóimnak kell bizonyítaniuk az érintettségemet (...) Addig fogom folytatni a küzdelmet, amíg tökéletes ártatlanságom be nem bizonyosodik. Ez a meccs nem jogi kérdés."

Hozzátette: "Kard ki kard, készen állok a harcra." A volt kormányfőt támogatásáról biztosította egyébként Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is, aki úgy fogalmazott: vérlázító politikai akció folyik Gyurcsány ellen; a Fidesz politikai harcait az igazságszolgáltatás felhasználásával kívánja elrendezni. Az eljárást koncepciós pernek nevezte a Magyar Demokratikus Charta is.