Nem tudjuk, vajon Navracsics Tibor végigsétált-e valaha egy divatbemutató kifutóján, de vasárnap ebben a látványban lehetett része annak a 450 embernek, aki befért a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz termébe, és annak a további 1-2 ezer érdeklődőnek, aki a múzeum előtti kivetítőkön nézte végig a Gombold újra! Divat a magyar pályázat bemutatóját.

A miniszterelnök-helyettes jobbján a tényleg világhírű topmodellel, Mihalik Enikővel vonult végig a termen, miután hivatalosan is kinevezte őt 2011 magyar divatnagykövetének. Az állam ezzel és az egész pályázattal jelzi, hogy elkezdett figyelni a magyar divatra, lát benne fantáziát, és információink szerint nem is állnának meg itt. Elkezdtek dolgozni azon, hogyan segíthetnének a magyar divattervezőknek.k_fn9_cikk_banner
Csakhogy végre, gondolhatná a szakma, de a szélesebb közönség előtt még mindig magyarázatra szorul, hogy miért is van nagy lehetőség a magyar divatban. Elsősorban azért, mert óriási dolog, amit a körülmények ellenére néhány magyar designer elért az elmúlt években. Sándor Szandra márkája, a Nanushka például New York egyik legelegánsabb áruházában, a SAKS Fifth Avenue-n is kapható – több tucat másik tengerentúli üzlet mellett.
A USE Unused volt, hogy csaknem 30 amerikai üzletben értékesített, most átmenetileg nincsenek jelen az ottani piacon, új forgalmazót keresnek – de mindenképpen visszatérnek. Konsánszky Dóra bécsi üzlete lassan nagyobb forgalmat generál, mint a magyar, újabban pedig az amszterdami értékesítés is szépen megindult. De Bécs nemcsak a Konsánszky márkát szereti, hanem Zoób Katit és az Artistát is. A sort tovább is lehetne folytatni. Kreativitásban néhány magyar designer világszínvonalat ért el, csupán csak az infrastruktúra, a tőke, a menedzsment és a profi marketingtudás hiányzik mögülük, amik a márkaépítéshez nélkülözhetetlenek lennének.

Az utóbbi időben azonban mintha elindult volna valami. Egy-két tervezőnek sikerült befektetőt szereznie, a designereket pedig egyre többen keresik meg végzős marketingszakos egyetemisták, akik divatmarketinggel szeretnének foglalkozni. Sőt, Bakos Piroska, az Európai Unió magyar elnökségének szóvivője hivatalos uniós rendezvényeken – és egyre gyakrabban azon kívül is - kizárólag magyar divattervezők által készített ruhákat hord. Elmondása szerint nagyon jónak tartja a magyar designereket, és büszkén viseli kreációikat az uniós diplomaták és újságírók előtt. Divat lett a magyar divat. Úgy tudjuk, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban többeknek is szívügye a téma, ezért hamarosan várható némi segítség, hogy a hazai öltözéktervezésből és konfekcióból újra valódi ágazat válhasson.

A körülmények ellenére

Nem lesz könnyű feladat. Ha a magyar divattervezők sikereit a körülményekhez viszonyítjuk, mindenképpen kalapot kell emelni előttük. Segítséget ugyanis sehonnan sem kapnak, az infrastruktúra, a háttér hiánya pedig sokat nehezít a helyzetükön. Jelentősen drágítja ugyanis a gyártást, hogy a rendszerváltás után az olcsó kínai munkaerő miatt szinte teljesen lenullázódott a textilipar és hiányos az oktatás is, mely hiába tanít meg magas szinten öltözéket tervezni, menedzsmentkompetenciákat egyáltalán nem ad a frissen végzettek kezébe. (És olyan szak sincs, amely kimondottan ezzel foglalkozna.) Az államtól a tervezők eddig nem kaptak segítséget, a magyar nagyvállalkozói réteg pedig nem tekint még befektetésként a divatra. Ez persze változhat, hiszen a gasztronómiára például már rátaláltak a befektetők, ennek köszönhetően lettek Michelin-csillagos éttermeink, és jórészt ennek köszönhető az utóbbi évek látványos éttermi forradalma is.

Luxustermékek Borsod megyéből

Ha befektető, tőke nincs is, tehetséges designerek és jó minőségű, profi gyártókapacitás már van. Ez utóbbi egészen érdekes módon egy állami cég, a Kézmű Nonprofit Kft., amely állja a versenyt a kínaiakkal, a válságban is növekszik, és tele van külföldi megrendelésekkel. Nem is akármilyenekkel: talán senki nem gondolná, de Ózd közeli üzemekben készülnek méregdrága Dolce & Gabbana-ruhák, a budapesti szürke külvárosban, még szürkébb ’70-es évekbeli gyártelepen varrják a mindenki által vágyott csúcskategóriás Givenchy-táskákat, jó pár Moschino és Valentino terméket. De a Kézműnél gyártat még többek között a Chloé és a Schumacher is. Olyan minőségben, óramű pontossággal szállítva és verhetetlen áron, hogy a luxusmárkák szó szerint kézről kézre adják a Kézműt. A vállalatról mégsem tud szinte senki Magyarországon, még a hazai divattervezők jó része sem.

Kattintson a további képekért! Fotó: Mohai Balázs / MTI

De az ágazattá váláshoz nemcsak a gyártás és a tervezés összekapcsolása hiányzik, hanem az is, hogy a tervezők termékei eljussanak a vásárlóközönséghez. Ez pedig leginkább kommunikációs, marketing és márkaépítési kérdés. Ma ugyanis leginkább a kreatív szakmákból vásárolnak magyar tervezőtől, egy banki középvezetőnek eszébe sem jut elmenni egy magyar showroomba vagyis szalonba, egyszerűen azért, mert nem is ismeri őket. Vagy ha igen, nem gondolja, hogy meg tudná fizetni vagy tudná hordani ruháikat a mindennapokban.


Nem várnak pénzt, pedig kapnának

Kérdésünkre Nagy Anna kormányszóvivő – aki az illetékes nyilatkozó a kérdésben – kifejtette, hogy az állam egyelőre elsősorban ez utóbbi kérdésben, a kommunikációban tud segíteni a magyar divattervezőknek. Ezért rendezték meg a Gombold újra! Divat a magyar nevű pályázatot és rendezvényt is (a rendezvényről lásd keretes írásunkat). A lerongyolódott textilipar újraindítása természetesen jóval nagyobb falat, de Nagy Anna szerint, ha az ágazatnak sikerülne felfutnia, az magával vonná a textilipar feltámadását is, hiszen lenne igény, amit ki lehet elégíteni. Ahogy a kormányszóvivő kifejtette, az Új Széchenyi Tervben összesen 95 milliárd forint van, amire a divattervezőknek érdemes lenne pályázniuk, többek között vállalkozásfejlesztésre, ingatlanberuházásra, foglalkoztatásra lehet támogatást kapni, sok pályázathoz ráadásul 10 százalékos önerő is elegendő. A gond az, hogy a divattervezők ezekről alig értesülnek, hiszen ők elsősorban terveznek, profi menedzsment pedig – mint már említettük – nem áll mögöttük, amely a pályázatokat figyelné és egy profi anyagot össze tudna rakni.

Azért az fn.hu által megkérdezett divattervezők egy dologban mégis meglepően realisták: konkrét pénzbeli támogatást egyikük sem vár kormányzati forrásból. Kiss Tibi, a Je Suis Belle egyik tervezője például már azzal elégedett lenne, ha lenne egy tisztességesen megszervezett divathét Magyarországon. Támogatná azt is, ha a kormánynak lenne stratégiája a magyar tervezők népszerűsítésére, arra, hogy legalább a magyar célközönséghez eljusson a hírük. Konsánszky Dóra kicsit tovább megy, szeretné, ha magyar tervezőknek segítenének kijutni a párizsi, milánói, londoni divathetekre, üdvözölné, ha a kulturális diplomácia részévé tennék a divatot is. Példaként a brit gazdasági minisztérium alá rendelt British Fashion Councilt említi, amelynek az a dolga, hogy a brit designereket promótálja a világpiacon. „Én leginkább egy működő gazdaságnak örülnék, amiben vannak vevők” – teszi hozzá fanyarul Zoób Kati az eddigiekhez. Zoób szerint abban segíthet igazán az állam, hogy elérje, hogy a fogyasztó büszke legyen arra, hogy magyar terméket vásárol. Akárcsak egy francia, egy olasz vagy akár egy spanyol.

Kívánsága akár még meghallgatásra is találhat, ha Nagy Anna beszélgetés közben elejtett, konkrétumok nélküli ígérete valóra válik: ha ugyanis a Gombold újra! eléri a célját, hagyományt teremtenek belőle, sőt további lépéseket is terveznek, amivel segíthetnek a magyar konfekciónak. „A Gombold újra! segít a kreativitást gazdasági eredményekre átfordítani” – fogalmaz a szóvivő kissé optimistán a tervezők által inkább csak kezdeti gesztusként értékelt rendezvényről. Ám ha egyelőre még csak gesztusokra is futja, a jelenség mindenképpen pozitív. Valami elindulhat és a magyar divatból talán újra ágazat válhat, mint a ’20-as, ’30-as években.