Magára hagyják Gyurcsányt

Figyelő
2011-05-07 07:53
Egyetlen szocialista platform sem támogatja - a sajátján kívül - Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezését - derült ki a szombati Népszabadság által készített összeállításból.
A napilap információi szerint Hiller István volt pártelnök, a szociáldemokrata platform vezetője május második felére egy "platform-konferenciát" szervez, amelyen az MSZP-s tömörülések kibeszélhetik a felmerülő kérdéseket.

bal_fn8_cikk_kapcsBaja Ferenc, a Szocialista Platform elnöke a Népszabadságnak értelmetlennek és erkölcstelennek nevezte a kezdeményezést.
Kiss Péter, a legnagyobb tagsággal bíró platform, a Baloldali Tömörülés elnöke azt mondta: a pártnak van elnöke és nem az elnöknek van pártja, nem kell megformázni a Fidesz pandanját, az nem megoldás.

Az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platformja és a Népi Platform is úgy nyilatkozott, hogy nem támogatják a kezdeményezést - olvasható a cikkben.
k_fn9_cikk_banner
A Népszabadság szerint a Mesterházy Attila jelenlegi pártelnök által vezetett platformnak is van álláspontja a pártszavazásról, amely abban merül ki, hogy egyelőre nem tárgyalnak erről, mondván, most ennél sokkal fontosabb kérdésekben kell véleményt és alternatívát megfogalmazni.

A volt kormányfő hat kérdésről tartana pártszavazást az MSZP-ben, többek között arról, hogy lehessen-e közvetlenül választani a párt tisztségviselőit, illetve legyen-e jövedelem-, és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége a vezetőknek - idézte fel a cikk.