Egyszerűbbé válhat a sportirányítás

Figyelő
2011-05-03 13:45
Az új sporttörvény elfogadása után a tervek szerint a MOB lesz az egyetlen köztestület.

Egyszerűbb, átláthatóbb és eredményesebb sportirányítás jöhet létre Magyarországon a sportról szóló törvény újraszabályozása után - hangzott el a Parlament felsőházi termében megtartott nyílt napon. A rendezvényt Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke nyitotta meg, aki úgy fogalmazott, hogy a magyar sport területét átfogóan szabályozza majd az életbe lépő új sporttörvény.

k_fn9_cikk_banner

Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a sportról szóló törvény újraszabályozása után új időszak kezdődhet Magyarországon, s hozzátette: még az idén a parlament elé kerülhet a Sport XXI Nemzeti Sportstratégia módosítása is.


Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára előadásában a sporttörvény újraszabályozásának előkészületeiről, az azt megelőző egyeztetésekről számolt be. "A sportról szóló új törvény egyik legfőbb célja, hogy a köztestületek száma csökkenjen, ennek következtében a finanszírozás és a sportirányítás átláthatóbbá és egyszerűbbé váljon, valamint jól elkülönüljenek egymástól az állami és nem állami, sportszakmai feladatok" - fogalmazott Czene.


Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke azt mondta, időszerű az egycsatornás finanszírozás bevezetése, mert eddig az intézményrendszer túlméretezett volt, s a párhuzamosan ellátott feladatok a költségeket is növelték. "Ha elfogadják a javaslatot, és a MOB lesz az egyetlen köztestület, amely a magyar sportot irányítja, akkor partneri kapcsolatot szeretnénk kialakítani az eddigi köztestületekkel, a Nemzeti Sportszövetséggel, a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségével és a Magyar Szabadidősport Szövetséggel" - fogalmazott Borkai.


A MOB elnöke javaslatot tett arra, hogy ha a sporttörvényt elfogadja az Országgyűlés, és az olimpiai bizottság irányítja majd a hazai sportéletet, akkor az elnökség 11 fős legyen, s öt évre válasszák a tagokat.


"Véleményem szerint a közgyűlésnek az olimpiai mozgalomból kellene egy elnököt és egy főtitkárt választania, valamint plusz egy fő alelnököt - mondta Borkai. - Az egyesületi formában tovább működő jelenlegi köztestületek mindegyikéből egy-egy alelnököt kellene választani, a fennmaradó négy helyre pedig szintén az olimpiai mozgalomból érkeznének tagok. "


MTI