A tüdőrák két fő csoportját különböztetjük meg: a kissejtes és a nem kissejtes típust; az előbbi 15 százalékot képvisel, az utóbbiak terápiájának tekintetében az elmúlt évtizedben nem történt előrelépés. A döntő többséget jelentő nem kissejtes tüdőrák kezelésében viszont jelentős előrelépést jelent a célzott terápiák alkalmazása. A célzott (target) terápia önmagában vagy a hagyományos kemoterápiával együtt adva mérföldkő a kezelési palettán. Ennek alkalmazása során nem a direkt tumorpusztítás, hanem a fokozott, kórosan állandó sejtszaporodást vezérlő inger lecsendesítése, illetőleg leállítása történik, újfajta kapcsolat alakul ki a rosszindulatú daganat és a beteg szervezete között. Bár az előrehaladott stádiumú tüdőrákos beteget nem tudjuk meggyógyítani, de a daganat növekedésének leállításával akár hosszú éveken át is jó életminőséget adhatunk betegeinknek. A tüdőrák célzott kezelése terén jelenleg az epidermális, azaz hámszövet-eredetű növekedésifaktor- (EGFR-) gátlók és az érújdonképződést gátlók emelhetők ki. Az EGFR-gátlók kiváló hatékonysága bizonyított, amennyiben a daganatban egy e kezelésre érzékenyítő génhiba (mutáció) kimutatható.

Ez a faktor számos egészséges sejtben, például a csont, izom, vérerek, bőr, idegrendszer sejtjeiben jelen van. Központi szerepet tölt be a sejtosztódásban és -fejlődésben, ám számos rákos daganatsejt felszínén fokozott mértékben található meg. Nem kissejtes tüdőrákban a ráksejtek 70-80 százalékában nagy mennyiségben megtalálható. Amennyiben az EGFR ilyen mértékű, úgy az általa szabályozott jelátviteli utak fokozottan aktiváltak, ez a sejtek túlzott működésében nyilvánul-hat meg. Számos daganat esetében ez az egyik alapvető oka a sejtek ellenőrizetlen szaporodásának.
 
Ma már rendelkezésünkre állnak olyan célzott biológiai gyógyszerek, melyek blokkolják az EGFR-t, elérhető, hogy a daganatsejtek szaporodása, a daganat növekedésének üteme lassuljon, a kezelés révén az egészséges sejtek alig károsodnak. A nem kissejtes tüdőrák EGFR-gátló kezeléséhez szükséges a daganatból származó minta vizsgálata, melynek során megállapítható a már említett hatékonyságot előre jelző génhiba, illetve a terápia hatásosságát korlátozó rezisztenciamutáció jelenléte is.

A növekedésifaktor-gátlók mellett mind a betegség rosszabbodásáig eltelt idő, mind pedig a teljes túlélés tekintetében jelentős előnyt mutató érújdonképzést gátló készítmény tartozik még a tüdőrák jelenleg alkalmazott célzott terápiás modalitásai közé. Az érképzés gátlása azt jelenti, hogy ma már gyógyszeresen képesek vagyunk az új daganatos erek kialakulását meggátolni azáltal, hogy visszaszorítjuk a daganat tápanyag-utánpótlását biztosító érhálózatot.

Ha a daganat érellátását „lebombázzuk”, megszakítjuk az utánpótlási útvonalakat, azaz ereket, a daganat tápanyag hiányában „éhezik”, majd sorvadni kezd, így a növekedése saját erek nélkül megáll. Bár még ezzel a kezelési metódussal sem tudunk előrehaladott stádiumú tüdőrákos betegek esetén többéves túlélési előnyt biztosítani, de a hagyományos kezelési metódusokkal összevetve több hónapos, jó életminőségű teljes túlélési előny érhető el.

Ezek a korszerű kezelések jelentősen költségesebbek, mint a ma már hagyományosnak tekinthető, a köztudatban kemoterápiás kezelésekként ismert terápiák. Nagy eredmény, hogy az egyre szűkülő gyógyszerkassza mellett is megtalálja a módját az OEP annak, hogy azok a betegek, akiknél ezeknek a kezeléseknek az eredményessége várható, hozzá is juthassanak a szükséges gyógyszerekhez. Nyilvánvaló, hogy közös érdekünk, úgy a biztosítónak, a betegeket kezelő orvosoknak, de a betegeknek is, hogy azok juthassanak hozzá a kezelésekhez, akiknél azok várhatóan a leghatékonyabbak lesznek. Ezért nagyon fontos, hogy a kezelőorvos, figyelembe véve a terápia speciális, célzott voltát, válassza ki a kezelteket. Ebben természetesen segítséget jelent az, hogy rendelkezésre állnak azok a diagnosztikus módszerek, amelyekkel meghatározhatók az adott gyógyszerre várhatóan reagáló betegek. A diagnosztika esetében különösen nagy jelentősége van a minőség biztosításának, azaz olyan módszerek alkalmazásának, amelyek a lehető legpontosabban határozzák meg a terápiára érzékenyítő vagy éppen a hatástalanságát előre jelző génhibákat.

Vannak azonban olyan körülmények, szakmailag prognosztikai tényezőknek hívott feltételek is, amelyek nagymértékben befolyásolhatják még az új, célzott kezelések terápiás effektusát is, és nem határozhatók meg egy-egy speciális laboratóriumi, patológiai vizsgálat segítségével. Itt még nagyobb a kezelőorvos felelőssége. Ilyen feltétel például az, hogy az elkezdett kezelés idején megfelelő legyen a beteg általános állapota. A fentiek figyelembevételével a biztosító ezeknek a kezeléseknek az esetében egy sajátos finanszírozási formát alkalmaz, úgynevezett tételes finanszírozás keretei között biztosítja a gyógyszereket. Ez a szokásosnál szigorúbb és jobban ellenőrizhető adminisztrációt, rendszeres jelentési kötelezettséget ír elő a kezelőorvosok számára. Ennek segítségével jól követhető a gyógyszerek terápiás effektusa is. A tételes finanszírozás lehetővé teszi azt, hogy a biztosító kontrollálja, hozza-e az adott készítmény az elvárható eredményeket. Mindnyájunk közös érdeke, hogy a megfelelő betegek kapják meg a gyógyszert, ők azonban megkaphassák. Ennek érdekében kell figyelemmel lenni a gyógyszerkassza kiáramlására, természetesen szakmailag elfogadható indokok alapján.

A szerzők az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgatója és osztályvezető főorvosa