Kína és Brazília új világrendet szeretne

Figyelő
2011-04-13 13:04
Brazília és Kína egy új, a fejlődő országok számára előnyösebb világrendért áll ki, s szorosabb együttműködést szorgalmaz a nemzetközi porondon - derült ki Dilma Rousseff brazil elnök pekingi látogatása alkalmával.
A két országnak más fejlődő államokkal közösen erőfeszítéseket kell tennie a multilateralizmus és a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében, a világ békéjének védelmében, az igazságosságra és az egyenlőségre alapuló világrend létrehozásáért - idézi a kínai sajtó szerdán a brazil elnököt, aki kedden találkozott a kínai államelnökkel.

Kína és Brazília kiterjedt közös érdekekkel rendelkezik a nemzetközi és a regionális ügyekben és egyre több kérdésben vállal közös felelősséget - állapította meg Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök, s egyben kifejezte szándékát a stratégiai egyeztetések fokozására, s maga is a politikai és gazdasági világrend olyan irányú megváltoztatását szorgalmazta, amely előnyös a fejlődő országoknak.

Kína 1993-ban kötött stratégiai partnerséget Brazíliával, elsőként a fejlődő országok közül. Kapcsolatukat a kínai elnök most jó példaként említette a Dél-Dél együttműködésre.
k_fn9_cikk_banner
Kétórás megbeszélésüket követően a két elnök jelen volt nyolc - köztük védelmi, technológiai és sport területeket érintő - együttműködési megállapodás aláírásán. A két ország ugyancsak bejelentette 12 gazdasági megállapodás szentesítését, köztük 35 Embarker 190-es típusú brazil repülőgép megvásárlását, mintegy másfél milliárd dollár értékben.

Kína 2009 óta Brazília legnagyobb kereskedelmi partnere és legnagyobb befektetője. A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2010-ben meghaladta az 56 milliárd dollárt.

Dilma Rousseff közel 300 fős üzleti delegációval érkezett Kínába, ahol csütörtökön részt vesz a Brazíliát, Oroszországot, Kínát, Indiát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport csúcstalálkozóján.