A szerző az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont főigazgatója

A 19. század végén ugyanis a világ nagyvárosai – a szó legszorosabb értelmében – trágyában fulladoztak. New Yorkban több mint százezer ló látta el a szállítási feladatokat, a város utcáiról naponta 45 lótetemet és 1200 tonna lótrágyát kellett elszállítani. A le-gyek, a bűz elviselhetetlen körülményeket okozott, betegségek és járványok forrásai és terjesztői voltak. A lovak ráadásul igen veszélyesek. Chicagóban az 1000 lovas kocsira eső halálos balesetek száma 1916-ban hétszerese volt az 1997-ben 1000 gépkocsira eső halálos balesetek számának. Úgy tűnt, hogy az urbanizálódó emberi civilizációt a lótrágya és a legyek temetik maguk alá. A várostervezési konferencia szervezői háromnapi meddő vita után, nem látván semmi lehető-séget a megoldásra, berekesztették az eredetileg tíz napra tervezett tanácskozást. Valószínűleg mit sem tudtak arról, hogy Henry Ford két évvel korábban elkészítette első, gázolajjal hajtott automobilját. A nagy londoni lócitromválság magától megoldódott.

MEDDŐ SZABÁLYOZÁS
Az események közgazdasági tanulságaira 2004-ben Steven Davis brit történész hívta fel a figyelmet, rámutatva arra, hogy az előttünk tornyosuló problémák megoldása nem az emberi kreativitás tervezésében és szabályozásában keresendő. Az emberek megoldást találnak a legsúlyosabb problémákra is, ha megfelelő közgazdasági intézmények ösztönzik őket a cselekvésre, egyben szabad teret kapnak mindazok, akik képesek új megoldásokat találni. Ne ítéljük el azonban a város-tervezési konferencia tehetetlen résztvevőit. Amikor a társadalmi kihívások megoldásairól gondolkodunk, hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a jövő a múltban végbement változások lineáris előrevetítésével megjósolható. A gazdaság és a technológia fejlődése azonban nem lineáris, hanem minőségi váltásokkal megszakított exponenciális folyamatok eredménye. Ezek sajátossága, hogy míg az időszak elején a megfigyelők számára még érthetők és előre jelezhetők a változások, a második felében pusztán a múltra vonatkozó ismereteinkre támaszkodva már nem tudjuk értelmezni a várható fejleményeket. A fejlődés folytatásához a korábbitól gyökeresen eltérő megoldásokra van szükség.

AZ ÁLLAM FELADATA
Mindannyian tudjuk, hogy növekedésünk hagyományos erőforrásai kimerültek. Hiába állítgatjuk a közlekedési lámpákat, hiába növeljük az utcaseprők számát, hiába vetünk ki újabb adókat, akár a lovak végtermékére is, nem tudunk megbirkóz-ni az egyre növekvő problémakupaccal. A gazdasági bajok megoldásához a termelékenység tartós bővülésére lenne szükség. Ez azonban csak újabb és újabb innovációk eredményeképpen érhető el. Olyan területekre kell tehát koncentrálni, ahol erőfeszítéseinknek növekvő hozadéka van. Az innovációk pedig leginkább nem tervhivatalokban és minisztériumokban, hanem profitérdekelt magánvállalkozá-sokban dolgozó emberek fejében születnek. Az állam az innovációs kapacitá-sok fejlesztése érdekében legtöbbet a tulajdon biztonságának megteremtésében és megőrzésében, a vállalkozók és a munkások innovációs képességének megteremtésében tehet. Pótlólagos erőforrásaink nincsenek, de az emberi agy innovációs kapacitása exponenciálisan növelhető. Ehhez megfelelő időben megfelelő eszközöket kell alkalmazni. Ilyenek mindenekelőtt a kora gyermekkori fejlesztési programok, a 21. századi kompetenciákat fejlesztő pedagógiai módszerek. Tegnap elég volt valami létezőt megtanulni. Ma meg kell tanulni meglátni azt, ami még nem is létezik. Nem könnyű feladat. Gyakran azt sem vesszük észre, ami a lábunk előtt hever. A Michigan Savings Bank elnöke 1903-ban a következő szavakkal taná-csolta el Henri Ford jogászát Ford-részvények vásárlásától: „A lovak mindig velünk maradnak, az autó csupán múló divat.”