Lázadókat bombázott a NATO Líbiában

Figyelő
2011-04-02 11:36
A líbiai felkelők azt állítják, hogy szombaton ismét elfoglalták a kormányerők által korábban visszavett Brega városát; a lázadók szerint a nyugati katonai koalíció egyik légicsapásában legalább tíz társuk halt meg. A NATO szóvivője ez utóbbi incidens kivizsgálást ígérte.
A Moammer Kadhafi líbiai vezető több mint négy évtizedes uralma ellen fellázadt fegyveresek előretörését az AFP francia hírügynökség tudósítói a helyszínen egyelőre nem tudták ellenőrizni.

A tudósítók a Brega keleti részén fekvő Újbregához vezető út mentén mindazonáltal legalább hét kormánypárti fegyveres elszenesedett holttestét és a líbiai hadsereg tucatnyi kiégett járművét látták. A látvány arról tanúskodott, hogy a térségben előzőleg heves harcok dúltak.

Brega körzetében az összecsapások szombat délelőtt elcsitultak, csupán a repülési tilalmat ellenőrző NATO-vadászgépek süvöltését lehetett hallani.

bal_fn8_cikk_kapcsA lázadók közölték, hogy péntek este legalább tíz társuk halt meg a nyugati szövetségesek egyik Brega környéki légicsapásában. Musztafa Ali Omar lázadó harcos elmondta, hogy Kadhafihoz hű emberek szivárogtak közéjük, akik légvédelmi géppuskából a levegőbe lőttek. Erre a NATO-erők légicsapást mértek az ütegre.

A Reuters brit hírügynökség tudósítója legalább négy kiégett járművet - köztük egy mentőautót - látott Brega keleti bevezető útja mentén, ahol frissen ásott sírok mellett férfiak imádkoztak.

A NATO szóvivője megkeresésre válaszolva szombaton közölte: az atlanti szervezet vizsgálja az állítólagos légitámadásról szóló jelentéseket. Oana Lungescu hozzátette: a NATO illetékeseit mindig mélyen érintik a polgári áldozatokról érkező hírek. A líbiai szerepvállalásban is az a célja a szövetségnek, hogy megvédje a polgári lakosságot és a lakóterületeket az erőszaktól.
Az olajlétesítményei miatt is fontos Brega városa az elmúlt hetekben többször gazdát cserélt a kormányerők és a felkelők között.
k_fn9_cikk_banner

 Őrizetbe vették a külügyminiszter feleségét

Szombati brit sajtóértesülés szerint őrizetbe vették Líbiában a minap Nagy-Britanniába dezertált Musza Kusza külügyminiszter feleségét.

Musza Kusza - aki korábban a líbiai titkosszolgálat vezetője volt - szerdán érkezett Tuniszból a Londonhoz közeli Farnborough repülőterére egy svájci magánrepülőgépen. Személyében a legmagasabb rangú - és a Kadhafi-rezsim titkos ügynökeinek külföldi tevékenységéről legtöbbet tudó - tisztviselő fordított hátat a líbiai rendszernek.


Szökése után a The Times egyik magas rangú kormányforrása "élő információs kincsestárnak" nevezte a líbiai külügyminisztert. "El lehet képzelni, mennyi mindent tud ez az ember mindenről" - idézte forrását a tekintélyes brit napilap.


A The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív brit lap azonban szombaton - helyi forrásokra hivatkozva - azt írta, hogy a líbiai hatóságok letartóztatták Musza Kusza feleségét, akit "belbiztonsági illetékesek" kihallgatásnak vetnek alá.


A lap szerint a Kadhafi-rezsim Musza Kusza feleségének elfogásával valószínűleg azt igyekszik megakadályozni, hogy a dezertőr külügyminiszter együttműködjön a brit külső hírszerzéssel (MI6).


A The Daily Telegraph tripoli forrásai szerint Musza Kusza szökése után nem sokkal súlyos tűzharc robbant ki a líbiai főváros azon központi negyedében, ahol a rezsim legmagasabb rangú tisztviselői élnek. Állítólag többen közülük szintén menekülni próbáltak családtagjaikkal együtt, és a negyed fegyveres őrszolgálata rájuk támadt. A tűzharc után "még másnap reggel is a vért takarították fel" a városrészben - idézte az egyik szemtanút a brit lap.


Musza Kusza szökése után a brit külügyminisztérium hivatalos nyilatkozatban biztatta Kadhafi környezetének többi tagját is arra, hogy fordítsanak hátat a líbiai vezetőnek.