Budapesten ad koncertet a jazz legendás zenekara

Figyelő
2011-03-25 17:18
Duke Ellington unokájának, Paul Ellingtonnak a vezetésével április 5-én a Budapesti Kongresszusi Központban koncertezik a jazztörténet egyik leghíresebb zenekara, a Duke Ellington Orchestra.
Az unoka 1996-ben vette át a családi karmester-pálcát, miután a Manhattan School of Music-on tanult. De eközben sikeres filmessé is vált állandó lakhelyén, Dániában. Rendezője is volt a Love You Madly című egyórás mozinak, amely Duke Ellington pályájának első, felívelő szakaszáról szólt. A “Herceg” ragadványnevet nem véletlenül elnyerő zenekarvezetőnek ugyanis pont ez volt a szavajárása, nagyon tudott hízelegni hű közönségének.

Duke ellington orchestra

Jegyek kaphatók a Ticket Express jegyirodáiban és az Eventim hálózatában.

Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ

Időpont: 2011. április 5.

A koncert a Showtime Budapest szervezésében valósul meg.

Az Ellington-zenekar utoljára majdnem ötven éve járt Magyarországon, akkor még az Erkel színházban, azóta bizony a közönség és a zenekar is kicserélődött, de a Duke Ellington Orchestra az alapító 1974-es halála után is együtt maradt és hűen viszi tovább a jazz big band örökzöld hagyományát. Jelenleg negyedik éve tartó világkörüli turnéjukon népszerűsítik Ellington zenéjét.

Alistair Cooke, a nagyhatású kritikus 1983-ban úgy jellemezte Duke Ellingtont, mint az utolsó 50 év legkiemelkedőbb jazz személyiségét. Termékeny zeneszerzőként Ellington több mint kétezer dalt szerzett, beleértve a Take the A-Train, az It Don't Mean a Thing (If It Ain't Got That Swing) című sztenderdeket és a hosszabb lélegzetű szvitjeit, mint a Brown, and Beige, Liberian Suite, és az Afro-Eurasian Eclipse.  
Zenekarával, melyeket 1919-től haláláig, 1974-ig vezetett, Ellington minden lehetséges sikert elért a jazz területén. Ő vezette be a Jungle stílust, és az emberi énekhang hangszerként való használatát. Hosszú pályafutása alatt Ellington rengeteg díjat kapott. Nixon a legmagasabb rangú polgári kitüntetéssel, az Elnöki Szabadság érdemrenddel tüntette ki 1969-ben. Cooke szerint senki sem tudta annyira személyesre formálni a jazz zenekari hangzást és kifejezésmódot, mint Ellington.

A budapesti koncert előtt az Amerikai Egyesült Államok nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis a zenekart a “Nagyköveti Díj a Kulturális Diplomáciáért” elismeréssel jutalmazza. A díjjal olyan egyéneket és csoportokat ismer el a nagykövetség, akik illetve amelyek az amerikai kultúra legjavát képviselik nem csak virtuozitásukkal, hanem azért is, mert közös kulturális értékek mentén kapcsolják össze az amerikaiakat és a magyarokat.k_fn9_cikk_banner