Vadonatúj partnert keresett 1990-ben az osztrák Elin cég, addigi beszállítója ugyanis a végét járta. Szélerőművek óriásgenerátorainak akár 5–10 tonnás fém házát kellett számára elkészíteni. A rendszerváltás évében ez csábító ajánlat volt az akkor csupán néhány alkalmazottal dolgozó Lakics Lászlónak. Ő is partnerek után nézett, s dinamikusan növelte a termelést. Ám beszállítóinak nem volt megfelelő iparági minősítése, és a hegesztés minőségével sem volt maradéktalanul elégedett. Ekkor találkozott a Mecseki Szénbányák komlói bányagépgyárának igazgatójával. A szénbányászat leépülésével évi 30–40 milliós veszteséget termelő, 40 fős gyár már agonizált. Az igazgató keserű iróniával kérdezte: „Miért nem veszed meg a céget? Te jobban irányítanád!” Két hónap múlva már Lakics Lászlóé volt a gyár berendezése, egy év múlva pedig az épülete is.

Fotó: Dömötör Csaba

MEGBÍZÁS VICCBŐL. Lakics László szereti a hasonló, reménytelennek tűnő kihívásokat, a vállalkozását is ennek köszönheti. A nyolcvanas években az építőipari gépeket gyártó Kaposgép Vállalat fejlesztőüzemében dolgozott. Egyszer a Budapesti Híradástechnikai Gépgyár (BHG) egyik terméke, egy katonai antenna 2,5 méteres „forgó orsóját” kellett volna legyártani. Ezt az országban senki sem vállalta. „Viccből azt mondtam: én tudok egy embert…” – idézi fel a sorsfordító poént Lakics. A szaván fogták, így családi házuk garázsában készítette el a munkadarabot. Ezzel a BHG-megrendeléssel indult 1985-ben a vállalkozása, miután „maszekban” megkapta az antennaorsó gyártására a megbízást.

„Szerettem, amit csinálok, értettem hozzá, és sok ötletem volt” – emlékszik vissza a hőskorra Lakics László. A műhelyében hamarosan akkorára duzzadt a rendelésállomány, hogy már nem győzte munka után és hétvégén legyártani. Így feladva üzemvezetői állását egyéni vállalkozó lett. Sorra jöttek a megrendelések, a BHG mellett például a pécsi uránbányától vagy a füredi hajógyártól. „Ha a mintadarabot meg tudtuk emelni, minden munkát elvállaltunk, a markoló kanáltól a nagyméretű hajtóművekig.”

De gyorsan belátták, hogy az igazán hatékony gyártáshoz szakosodni kell. Az említett Elin megbízással egyre inkább a villanymotor- és a generátor-fémházak gyártása vált a fő profillá. Az egyéni vállalkozásból 1995-ben Lakics Gépgyártó Kft.-vé alakított cég akkorra már kibővült a komlói gépgyárral. A generátorokat és villanymotorokat előállító ipar vezető uniós szereplői jelentek meg a megrendelőik sorában, így az ABB, a Siemens, a Vestas. Csak a termelés tizede volt olyan extrém termék, mint az alagútfúró, amelyet egyebek között a fővárosi metróépítéshez szállítottak.

A villanymotorok és generátorok házának megmunkáláshoz speciális tudásra volt szükség, amellyel a komlói gyárban kevesen rendelkeztek, emiatt nem tudott a vállalkozás gyorsan bővülni. Olyan beszállítókkal kellett megállapodnia Lakics Lászlónak, mint az egyik dombóvári társaság, amely forgácsolás nélküli motorházat adott el nekik. Ám egy idő után bajok mutatkoztak a pontossággal, minőséggel, ezért inkább felvásárolta a céget.

A dombóvári gyár integrálásával 2002-ben 100 főre duzzadt az alkalmazotti létszám. A növekedés legújabb állomása a kaposvári üzem, a 2008-ban elindított, s tavaly befejezett, 600 millió forintnyi uniós támogatással megvalósított, 2 milliárd forintos beruházás. A teljes embert követelő bővítést Lakicsnak már nem egyedül kellett levezényelnie. Nagyobbik fia, a közgazdász végzettségű Péter 8 éve a családi vállalkozásban dolgozik. Először a komlói üzemet vezette, majd 2005-ben a Lakics Kft. ügyvezető igazgatója lett.

BIZALMI ALAPON. „Kaposvár életébe négy éve robbant be Lakics László befektető azzal, hogy szeretne egy gyárat építeni” – meséli Szita Károly polgármester. De hiába ajánlott neki telket a közművesített keleti ipari parkban, ahol olcsóbban meg lehetett volna építeni az üzemet, a vállalkozó egy másik területet nézett ki, amely részben önkormányzati, részben magántulajdonban volt. Végül a polgármester és a vállalkozó egymás markába csapott. Még papír sem volt minderről, de a felek már nekikezdtek a beruházás előkészítésének, mert kialakult a kölcsönös üzleti bizalom. Ennek eredményeként az idén már 125 embernek ad munkát az új üzem.

„Nehezen tűrtem a multinacionális cégeknél a szűkre szabott felelősségi és hatáskört” – indokolja Lakics Péter, hogy rövid banki és üzleti tanácsadói munka után miért választotta a családi cég vezetését. Apa és fia egyetért, hogy jókor történt a generációváltás. Az alapító elismeri, hogy pénzügyi és kereskedelmi tudása már nem volt elegendő, hiszen a vállalkozások különböző életciklusai eltérő vezetői kompetenciákat és magatartást igényelnek, s náluk most már a képzett menedzseri tudásra van szükség, annak pedig a fia van a birtokában. Bár nagyobb konfliktusok nélkül zajlott le a generációváltás, s a cég külső finanszírozás igénybe vétele nélkül is kiegyensúlyozottan működik, Lakics Péter nem maradéktalanul elégedett. „Száz dolgot tudok mondani, amit a vállalat jobban csinálhatna, és látom, hogyan fogom megvalósítani ezeket” – mondja magabiztosan. Az apa örömére a másik fiú, a gépészmérnöki másoddiplomájára készülő műszaki menedzser, ifj. Lakics László is hamarosan bekerül a cég vezetésébe.

TÚL A VÁLSÁGON. A családi munkamegosztás bevált. Az apa műszaki irányításával és az egyik fiú vezetésével (aki a gazdasági ügyeket, a pályázatokat, a kereskedelmi tevékenységet és a vevői kapcsolatokat is felügyeli) a Lakics Kft. a tavalyi bevételcsökkenés ellenére komoly gond nélkül vészelte át a válság viharait, és a vezető gyártók partnereként a fellendülésre készül. S mivel az immár 250 főt foglalkoztató cég jövője az értő kezeken múlik, a társaság Komlón együttműködik a helyi szakmunkásképző iskolával. Lakics Péter pedig megosztja velünk céges ars poeticáját: „Az a küldetésem, hogy a vállalkozásból vállalatot építsünk, s azt az értéket, amelyet édesapám létrehozott, hosszú távra stabilizáljuk.”