Sztrájkbizottság alakult a Hankooknál

Figyelő
2011-03-02 19:45
Sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában, mivel a szerdai - második - bértárgyaláson sem jutottak egyezségre az érdekvédők a munkaadóval; március 9-én újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, s ha akkor sem sikerül megállapodniuk, „akár másnap leállhat a munka” - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ).
A gumigyártó cég 1800 dolgozójából több mint 1700-at érint hátrányosan az új adótörvény, „ezért nem százalékokról, hanem konkrét számokról folyik a vita”, speciális helyzetben kell megállapodni - olvasható a közleményben.

„Az eddigi sikertelen tárgyalások miatt sztrájkhangulat uralkodik” a gyárban, s a sztrájkbizottság megalakítását követően megkezdődött egy esetleges munkabeszüntetés előkészítése. A törvény értelmében a felek hét napon belül újra kötelesek tárgyalni, s ez idő alatt egy alkalommal, a két órás időszakot meg nem haladóan, élhetnek a figyelmeztető sztrájk lehetőségével is. A dolgozók többsége jelezte csatlakozási szándékát a sztrájkhoz.k_fn9_cikk_banner
Kiss Béla, a VDSZ alelnöke, a sztrájkbizottság elnöke elmondta: az érdekvédők 8 százalékos bértömegnek megfelelő béremelést, vagy más struktúrában egységes fix összegű béremelést tartanának elfogadhatónak az adótörvények miatt a kiskeresetűek keresetcsökkenésének kompenzálására. A munkáltató ezzel szemben 6 százalékos béremelésre tett javaslatot.

Szerdán másodszor ültek tárgyalóasztalhoz az érdekképviseletek és a munkáltató képviselői. A Hankook Tire Magyarország Kft. ez alkalommal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által ajánlott legmagasabb, 6 százalékos béremelésre tett javaslatot - mondta el a rácalmási gyár kommunikációs menedzsere. A tárgyalások folytatódnak, de a döntéshez hosszabb idő kell. A Hankooknál egyébként eddig minden évben volt béremelés - tette hozzá Roy Katalin.