Nyerő formula

Bernie Ecclestone pályája
Figyelő
2012-06-19 12:20
Az életút megkoronázása lett volna, de egyelőre a Formula One csoport tőzsdei bevezetését a napokban el kellett tolni a globális válság miatt. Bernie Ecclestone, a Forma–1 mindenható ura bizonyára tudja, miért halasztott, hiszen 82 éves kora ellenére ma is erősen kezében tart minden fontosabb üzleti szálat. Lelkileg még most is egy vérbeli autóversenyző, és csak másodsorban üzletember.
Egy Rómától nem messze lévő középkori kastélyban tavaly nyáron esküvőt rendeztek. A költségeket a szokásoknak megfelelően jórészt a menyasszony családja állta, és nem mondhatni, hogy az ifjú párnak bármiben szűkölködnie kellett volna. A nyilvánosságra került részletek ritka alkalmat adtak arra, hogy a közvélemény bepillanthasson egy milliárdos magánéletébe.

Bernie Ecclestone vagyonát az amerikai Forbes magazin 2,8 milliárd dollárra becsüli, ezzel a 12. leggazdagabb embernek számít Nagy-Britanniában. Fotók: Getty Images
A zenét a londoni Royal Philharmonic Orchestra szolgáltatta, de a zenekar mellett énekelt Andrea Bocelli is, később a bulizóknak David Guetta sztár-DJ szolgáltatta a talpalávalót. A 250 meghívott, többségében celeb Chateau Petrus borokat kortyolgatott, amelyek palackját mintegy 1,5 millió forintnak megfelelő euróért rendelték. Eric Clapton is elpen-getett a gitárján egy-két nótát, de ő nem kért fellépti díjat, hiszen az örömapa nem volt más, mint régi jó barátja, Bernie Ecclestone, a Forma–1 vezére.

Feleségével és két lányával. A brit celebvilág ellentmondásos alakjai.

Lánya, Petra Ecclestone egy angol üzletemberhez ment feleségül, a 12 millió angol fontra rúgó számlát pedig a Bambino Holdings nevű offshore alap fizette ki. Ennek mintegy 2 milliárd fontra tehető vagyonát Ecclestone exfelesége, a horvát származású Slavica Radics kezeli, és azért hozták létre, hogy a Forma–1 vezérének gyerekei semmiben se szenvedjenek hiányt. Mondhatni, ez a cél most teljesült, de Ecclestone nem volt felhőtlenül boldog tőle. Nagyon szereti a lányát, de kevésbé szereti a hasonló költekezést, és amikor látta, hogy Slavica pusztán az italokra 800 ezer fontot akar költeni, megpróbálta őt leállítani, ám egykori neje mégis állta a költségeket.
 
CSAK AZ AUTÓ
Az 1930-ban született Bernie Ecclestone személyes vagyonát manapság 2,8 milliárd dollárra becsülik, ezzel a 12. leggazdagabb embernek számít Nagy-Britanniában. Nem rossz eredmény ahhoz képest, hogy nem gazdag családból szárma-zik, és motor-, illetve használtautó-kereskedőként kezdte a pályafutását. Amikor beszállt a Forma–1-be, az még csak néhány elszánt autóőrült különc hétvégi szórakozása volt, és egyértelműen neki köszönhető, hogy a versenysorozat a nyolc-vanas évektől kezdve elképesztő méretű globális üzletté nőtte ki magát.

<#zaras_figyelo#>Már 11 éves kora óta motoralkatrészeket adott és vett. 16 évesen otthagyta a középiskolát is, mert csak a motorok érdekelték. Beállt dolgozni, hogy legyen pénze a költséges hobbijára, hiszen apja, aki egy halászbárka kapitánya volt, aligha finanszírozhatta volna fia versenyzői ambícióit. Bernie-nek saját magának kellett boldogulnia, a helyi gázműveknél kapott állást, de hamarosan ki is lépett, amint összekuporgatta azt a minimális tőkét, amely lehetővé tette, hogy barátjával meg-nyissa első motorboltját. Ekkor még mindig nem volt 20 éves. Belevágott a versenyzésbe is, 1949-ben még Forma–3-as versenyeken is indult, több-kevesebb sikerrel. Nem volt tehetségtelen versenyző, tövig nyomta a gázt, feszegette az autó és saját képességeinek határait – később az üzleti életben ugyanezt a taktikát követte. „A versenyeken általában vezettem, aztán vagy kicsúsztam, vagy tönkrement alattam az autó, vagy nyertem” – emlékezett vissza egy interjúban. Ám amikor többször is olyan komolyan ütközött, hogy egyenesen kirepült a pályáról, abbahagyta a sportot. „Négyszer-ötször ébredtem a kórházban, és rájöttem, hogy ha nem akarom az életemet egy ágyban fekve, a plafont bámulva tölteni, akkor jobb, ha időben kiszállok” – vallotta be. Ingatlanpiaci befektetésekbe kezdett, de nem tudott elszakadni az autóktól sem, a Weekend Car Auctions (autós árverésekkel foglalkozó) céget is vezette. Vállalkozásai sikeresek lettek, jó kereskedői vénája gyor-san meghozta a gyümölcsét. Megházasodott, hamarosan megszületett első lánya, Debbie, de a kapcsolat hamar tönkrement, és az Ecclestone házaspár elvált.

Verseny közben. Autokratikus vezetőként mindent a kezében tart.

VILÁGBAJNOK
Az ingatlanos és autós üzletekből származó tőkével Ecclestone, aki az autósporttól lélekben sosem távolodott el, 1957-ben ki tudott használni egy lehetőséget arra, hogy menedzserként belépjen a versenyzés legfelsőbb osztályába, a Forma–1-be. A pénzügyileg megroggyant Connaught csapattól vásárolt két autót, és átvette Stuart Lewis-Evans autóversenyző menedzselését. Azonban hamarosan újabb sokkot kellett átélnie, mert barátja, Lewis-Evans egy évvel később (már nem Connaught autóban) egy marokkói futamon súlyos balesetet szenvedett, és meghalt. Ecclestone ennek hatására több mint tíz évig nem vállalt szerepet a Forma–1-ben. Csak 1970-ben tért vissza, amikor az osztrák Jochen Rindt menedzsere lett. Ám ezúttal sem volt sok szerencséje, hiszen Rindt az olaszországi Monzában még abban az évben halálos balesetet szenvedett, és bár posztumusz világbajnok lett, Ecclestone nem nagyon örülhetett. Ekkor azonban már nem lépett ki a száguldó cirkuszból, elkapta a gépszíj. Két évvel később 100 ezer fontért megvette a Brabham istállót, és végleg a versenysport mellett kötelezte el magát. Évekbe telt, amíg megvalósította az elképzeléseit, és végül a brazil Nelson Piquet meghozta számára az áttörést, 1981-ben és 1983-ban világbajnokságot nyert a Brabhammel.

A sportsikerek mellett Ecclestone az üzleti vonalon is nagy lépésekkel haladt előre. Mint istállótulajdonos tagja lett a konstruktőrök szövetségének (FOCA). Ez akkoriban még meglehetősen amatőr testületnek számított, a csapattulajdonosok az autóversenyhez nagyon értettek, de a sport üzleti oldalával keveset foglalkoztak. Ecclestone, aki megjárta az üzleti életet, jó érzékkel látta, hogy a Forma–1-ben óriási kiaknázatlan bevételi források vannak, és elég gyorsan aktivizálta magát a testületben. Határozott elképzelései voltak arról, hogy milyen irányba kellene fejleszteni a versenysorozatot, ezt kellő határozottsággal elő is tudta adni, így a kevésbé hozzáértő FOCA-tagokat viszonylag könnyű volt megnyerni a különböző ügyeknek. Gyakorlatilag mindenki hagyta, hogy Ecclestone a nevükben is menjen a saját feje után, és ezzel egyáltalán nem jártak rosszul. Ő ugyanis teljesen a feje tetejére állította az addigi szokásokat, miután felismerte, hogy a csapatok erő-ből tudnak tárgyalni a pályák üzemeltetőivel és főleg a tévékkel, ha összefognak.

Barátjával, Niki Laudával. Tökéletes üzletembernek tartja Bernie-t. Akkoriban a tévétársaságokat még kevésbé érdekelte az autóversenyzés, de csak azért, mert a nagydíjakat nem tudták emészthető formában és a reklámozók számára is vonzó módon közvetíteni. Ecclestone-nak viszont számos elképzelése volt arról, hogyan lehet a sportot eladhatóvá tenni. Óriási önbizalma volt, és a közvetítési jogok feletti ellenőrzést mindenképpen a FOCA-nak akarta biztosítani. Ezzel kihúzta a gyufát a Nemzetközi Automobil-szövetségnél (FIA), amely érthető okokból szintén részesedni akart a megnyíló üzleti lehetőségből, és a két szervezet között heves üzleti csata robbant ki. Ecclestone 1981-re győzött, az akkor megkötött, úgynevezett Concorde szerződés számos olyan elemet tartalmazott, amely a sportot kereskedelmi szempontból kedvezőbb helyzetbe hozta. A csapatok kötelezettséget vállaltak például arra, hogy az év összes versenyén elindulnak, amely kiszámíthatóbbá és így üzletileg tervezhetőbbé tette a tévés közvetítése-ket. Az első Concorde megállapodástól származtatják a modern, pénzügyileg is stabil és sikeres Forma–1 kezdetét, és ennek kialakítása lényegében Ecclestone jogi tanácsadója, Max Mosley munkája volt. A csapatok ma is egy hasonló szer-ződés játékszabályai szerint versenyeznek. Ecclestone busásan profitált mindebből, mert az első Concorde megkötése után felhagyott a csapatfőnökséggel, és kizárólag a Forma–1 kereskedelmi értékesítésére létrehozott céggel foglalkozott. Így jött létre a mai Formula One cégcsoport elődje, amely már Ecclestone többségi tulajdonában volt, és így a versenysorozat bevételei a személyes vagyonát is növelték.

Ecclestone és Mosley bekerült a csatát elvesztő FIA vezető testületébe, Mosley később még a FIA elnöke is lett. Ennek következtében a nyolcvanas évek közepére üzleti értelemben Ecclestone kezében összpontosult szinte a teljes Forma–1, és a globális tévéközvetítési jogok értékesítéséből az egykori autókereskedő milliárdos lett.

Ecclestone, a csapatfőnök 1983-ban. Feje tetejére állította az autósportot.

RENDNEK KELL LENNI
Közben 1982 szeptemberében az olaszországi Monzában rendezett versenyen megismerkedett egy manökennel. A nő Nelson Piquet bokszában álldogált, és Ecclestone a szokásos, gyakran nyers stílusában éppen ki akarta volna onnan tes-sékelni, de ő nem ment, sőt megfenyegette, hogy bokán rúgja, ha továbbra is parancsolgat neki. Ecclestone nagyon meglepődött a történteken, de bemutatkozott, és ebédelni hívta a modellt. Így ismerkedett meg a második feleségével, Slavica Radiccsal, aki 28 évvel fiatalabb, ám 29 centivel magasabb nála. A pár 1985-ben házasodott össze, két gyermekük született, a ma 27 éves Tamara és a 23 éves Petra, akik a brit celebvilág meglehetősen ellentmondásos személyiségei lettek. Bár Slavica és Bernie Ecclestone közel 25 évig élt házasságban, kapcsolatuk állítólag sosem volt felhőtlen, 2009-ben a pár elvált.

Bernie Ecclestone-ról azt tartják, hogy nagyon jó barát, de borzasztó ellenfél. Az üzletben első számú szabálynak azt tartja, hogy a partner ne számíthassa ki a lépéseit. Barátja, Niki Lauda, a híres világbajnok autóversenyző tökéletes üzletem-bernek tartja, arra figyelmeztetve mindenkit, hogy sose írja le Ecclestone-t. Szerinte zseniális stratéga, aki minden háborút képes megnyerni, akár úgy is, hogy egyes csatákat tudatosan elveszít.

Vezetési stílusa nem mondható nyitottnak, nagyon autokratikus, mindent szeret egymaga intézni, ez ebben a vállalati méretben egészen kivételes. Amikor a Brabham istállót vezette, elvárta, hogy mindig minden csillogjon a tisztaságtól. Ez any-nyira a mániája volt, hogy komolyan azzal fenyegetőzött, bezárja az egész kócerájt, ha a szerelők nem képesek rendet tartani. Egy nap fogta magát, kitakarított, majd felsorakoztatta az egész csapatot, és mint a kisiskolásokat, jól lehordta őket, mert nem volt elég tiszta a garázs. Egyszerűen képtelen elviselni a rendetlenséget. Állítólag londoni házában is mániákusan igazgatja a függönyöket, és nem tűri, hogy szanaszét heverjenek a dolgai.

Max Mosley, a régi barát is elképesztően furfangos tárgyalónak nevezte, akitől ezerszámra lehet tanulni a trükköket. Ha például az asztal másik oldalán ülő tárgyalópartnerek egy részletkérdést meg akarnak szűk körben vitatni, Ecclestone so-sem olyan udvarias, hogy kimenjen a szobából. Inkább a másik felet bírja rá a távozásra, és amíg kint vannak, megnézi a szemétkosárba dobott, tárgyalás közben egymásnak írt bizalmas feljegyzéseiket.

Ecclestone arról is híres, hogy mindig tartja a szavát, nagyon megbízható, a szóbeli ígéreteket is becsületbeli ügynek tartja, és akkor sem akar visszatáncolni egy-egy szerződéstől, ha az időközben kedvezőtlenné válik a számára.

Arra viszont nagyon kell figyelniük a partnereknek, hogy pontosan mit mond, erről számos anekdota kering. Sok vita folyt például a kilencvenes évek elején arról, hogy a Forma–1-es versenyek alatt kelljen-e tankolni, ezt ugyanis a csapatok egy része ellenezte, hiszen az autók elvileg tankolás nélkül is teljesíthetnék a távot. Ecclestone viszont nagyon akarta, mert a tévében a kerékcserével egybekötött üzemanyagtöltés látványos dolognak számít, és így több nézőt vonz. A csapatok azon problémáztak, hogy a töltők nagyon sokba kerülnek, mire Ecclestone kijelentette, hogy majd ő szállítja azokat. Meg is érkeztek a töltők, és nagy meglepetésre jöttek a számlák is. Amikor a csapatok reklamáltak, Ecclestone rezzenéstelen arccal közölte, hogy ő csak a szállítást ígérte meg, azt viszont nem, hogy ki is fizeti az árut.

A hetvenes évek közepéről származó másik tipikus történet szerint Ecclestone egy úszómedence mellett néhány Forma–1-es versenyző társaságában múlatta az időt, amikor valaki beugrott, és a víz alatt leúszott két hosszt. Ecclestone-t per-sze rögtön ugratni kezdték azzal, hogy ő ezt nem tudja megtenni. Miután megkötötték a fogadást, Ecclestone hívta a személyzetet, és rendelt egy búvárpipát, hiszen a feltételek között nem kötötték ki, hogy nem használhat segédeszközt.

VISSZAFOGOTTAN
Vagyonát állítólag többnyire csak a családja, az exfelesége és a lányai költik látványosan, Ecclestone maga sokkal visszafogottabban él. Autókat, festményeket és kínai porcelánt ugyan gyűjt, de gazdagságához képest nem kirívó mértékben. Londoni irodája előkelő helyen, a Hyde Park mellett van, de korántsem hivalkodó, sőt inkább puritánnak mondható. Nem foglalkoztat sok embert, legközelebbi munkatársaival jól kijön, és ők nagyon lojálisak hozzá, többen még a nyolcvanas években kezdtek nála dolgozni, amikor a Brabham istállót vezette.

A Formula One csoport tőzsdei bevezetését a napokban el kellett halasztani. A cég a szingapúri tőzsdén jelenik majd meg, várhatóan még az idén, és körülbelül 10 milliárd dollárt terveznek bevonni, de a globális válság miatt Ecclestone úgy döntött, még kivár. Minden bizonnyal jól tudja, mit csinál, mert 82 éves kora ellenére ma is erősen kezében tart minden fontosabb üzleti szálat. Lelkileg még ma is egy vérbeli autóversenyző, és csak másodsorban üzletember. Az élet és a mun-ka számára egy soha véget nem érő futam. Minden interjújában régóta hangsúlyozza, hogy amíg él és a körülmények rá nem kényszerítik, nem hagyja abba a Forma–1-et. Amíg csak lehet, dolgozik, és ez teljes mértékben kitölti az életét. Túl több szívműtéten, 80 felett a halálról viccelődik, megjegyezve, hogy az bizonyára elkerülhetetlen, de láthatóan nem nagyon izgatja a jövő, mert tudja, mit csinál. Harmadik házasságát a napokban jelentette be, a 35 éves Fabiana Flosit várható-an hamarosan elveszi, az esküvőt valahol a Földközi-tengeren, Ecclestone jachtján tartják majd.