Bonyolult kérdésekben kell véleményt mondani, pozitív és negatív következményekkel járó lehetőségeket mérle-gelve. Még akkor is, ha a miniszterelnök kérdései alternatívákat kínálnak, megengedve azt is, hogy bevalljuk, nem tudunk állást foglalni. A 6. kérdés a kivételes, mivel itt három érdemi választási lehetőség is van. Nyilván ez a legösszetettebb, legfontosabb, hisz a személyes levél is ezt emeli ki elsőként. A 6. kérdés szó szerint a következő: „Vannak, akik szerint szükséges a minimálbér folyamatos emelése a magyar emberek biztonságos megélhetése érdekében. Mások szerint nincs szükség a minimálbér emelésére, mert az rontja a cégek versenyképességét. Ön mit gondol?” Engedelmeskedjünk, fontoljuk meg, járjuk körül a problémát, mintha egy igazi tanácskozáson lennénk.
<#zaras_figyelo#>

KORÁBBI TERÁPIA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
Az orvosi konzíliumon is át szokták tekinteni a korábbi lépéseket, az előbbi terápiát és következményeit. Az Orbán-kormány határozott intézkedéseket tett a minimálbér frontján, hivatali ideje alatt kétszer, jelentősen, 92 500 forintra emelte azt (72-73 ezer forintról). Eközben fokozatosan kivezette, illetve kivezeti az adójóváírást, vagyis megkezdődött a minimálbérek tényleges megadóztatása. A törvény alapján, illetve az elvárt béremelés következtében igen jelentősen növekedtek a bérek és a vállalatok szintjén a bérköltségek. Eközben a nettó bérek jó esetben nem változtak nominálisan. Ez az infláció miatt azok vásárlóerejének a csökkenéséhez vezetett. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt két évben a minimális bér emelése közvetlenül nem járult hozzá a magyar emberek sokat emlegetett biztonságos megélhetéséhez.

Tehát nem mindegy az, hogy a minimálbér emelésénél a nettó vagy a bruttó bérekről beszélünk. Melyiket szeretné az állampolgár?

A kormány el akarta kerülni, hogy „a zemberek” fizessék az új adóterheket, ezért az elvárt béremeléssel (adókommandó kilátásba helyezésével), illetve átmeneti adókönnyítési lehetőségekkel (2012-re és részben 2013-ra) kapcsolta össze a minimálbérek adóztatásának a bevezetését. Így nemcsak az egyértelmű, hogy a minimálbér emelése nem járt a reáljövedelem növelésével, hanem az is, hogy annak terheit a növekvő bérköltségeken keresztül a vállalatok fizették.

Az emelés mögött egy méltányosságot és igazságosságot preferáló megfontolás is volt. A minimálbér adóztatása az arányos közteherviselést helyezte előtérbe: a mindenki vállaljon arányos terhet a közös költségeinkből szlogen igen jól hangzik, és elsőre akár el is fogadható. Ennek megvalósítását az egykulcsos szja és annak a teljes bérjövedelemre történő (fokozatos) kiterjesztése biztosította. Ez egy társadalmi értékválasztás, ami az arányosság értelmezésében is megjelenik, amikor is ez a bérekkel arányos közteherviselést jelenti. Ezt akár demokratikus vívmánynak is tekinthetnénk. Tehát elgondolkodhatunk a válaszunknál: vajon hogy dönt a kormány a jövőben? Növelni akarjuk a minimálbért, de hogyan adóztatják azt? Továbbra is a jövedelemmel arányos adóztatást preferálja a kabinet, vagy más megoldást választ? Arányos lehetne az is, ha mindenki ugyanolyan összeget fizetne be a költségvetésbe, hisz az egyenlő teherviselés ezt is indokolhatja. Vagy az arányosság fenntartásával mondhatjuk azt is, hogy mindenki annyit vegyen el a köz asztaláról, amennyivel hozzájárult! Más értékválasztással azt is felvethetnénk, hogy a teherviselésben talán a vagyonarányos teherviselést kellene kiterjeszteni. Erre is vannak demokratikus országokban példák. A kérdés nem tér ki arra, hogy a nettó vagy a bruttó minimálbérről beszélünk. Válaszunkkal felhatalmazást adunk a kormányunknak, hogy saját belátása szerint döntsön.

ARÁNYKÉRDÉS
Sajnos a kérdés még ennél is összetettebb. A minimálbér szintje, ha az a vállalati bérköltséget növeli jelentősen, valóban rontja a foglalkoztatás esélyét. Talán nem véletlen, hogy Németországban még napjainkban is azon vitatkoznak, hogy be kell-e vezetni a minimálbért, vagy az rontaná a foglalkoztatást. Ebben a kérdésben is segíthet, ha visszatérünk az eddigi terápia hatásaihoz. Igaz-e az, hogy a minimálbér emelése miatt nőtt a 4 vagy 6 órában foglalkoztatottak száma? Ez is válasz a minimálbérre, amit még a legjobb szándékú dolgozó sem tud kivédeni, esetleg a legjobb szándékú vállalkozó sem tud elkerülni, ha munkát akar, ha tovább akar működni. Az emelkedő minimálbér esetleg csökkenti a feketejuttatást, amikor a növekvő hivatalos bért a feketejuttatás csökkentésével ellensúlyozzák, de növelheti a feketebér arányát, ha a változatlan munkaidő mellett átírják a munkaszerződést részidősre. A minimálbérek az alacsony képzettségnél, a kis hozzá-adott értékű termelőképességnél fordulnak elő. Itt mindig az a kérdés, a munkaerő megtermeli-e a teljes bérköltségét. A vállalatnak döntenie kell, megéri-e folytatni a tevékenységet ezzel a minimális, de számára mégis már finanszírozhatatlan bérköltséggel. Ha racionálisan gondolkodik, a vállalkozó nem lehet szolidáris, nem lehet méltányos a gyengével, az elesettel szemben, mert ez esetben már nem is lenne vállalkozó: ha több a költsége, mint a bevétele, akkor nem éli túl. Ezért nem is várhatunk tőle olyat, ami idegen a kapitalizmustól. Az államnak, az önkormányzatnak kell ezeket az értékeket érvényre juttatni, de úgy, hogy ne számolja fel az aranytojást tojó tyúkot, vagyis az adózó munkahelyeket és vállalkozásokat. Ezt is meg kell fontolnunk, amikor berajzoljuk az x-et a válaszhoz.

Amikor elgondolkodunk, ki kell tekintenünk a globális világra is. Ott az alacsony bérű országok elsősorban az alacsony képzettséget igénylő munkákkal dinamikusan növekednek. Az alacsony képzettségű munkaerő egész Európában kiszorul a munkapiacról. Tőlünk is elhódítják a piacainkat, ráadásul éppen ott, ahol az alacsony képzettségűeket közel minimálbérrel foglalkoztatjuk. A verseny e téren is folyik, ennek a következményeit nap mint nap tapasztaljuk: látjuk a Nokia kivonulását, a textil- és ruházati iparunk leépülését. A minimálbér emelésénél el kell gondolkodnunk, mi a jobb ezeknek az állampolgároknak. Jobb-e nekik és a társadalomnak, ha alacsony nettó bérért dolgoznak, vagy az a jobb, ha sorban állnak segélyért, vagy közmunkát végeznek? Mi a jobb a társadalomnak: az adózás segítségével is ösztönözni a munkához jutásukat, a munkahelyük megtartását, vagy a növekvő adókkal fenntartani a szolidaritást, az elesettek segítését? Azt is látnunk kell, hogy az alacsony bérek nemcsak a feltörekvő országokban viselnek alacsony adóterheket, hanem minden olyan fejlett államban is, ahol progresszív a személyi jövedelemadó rendszere. A feltörekvő országokban a nettó bér aránya a bruttó vállalati bérköltséghez 80-90 százalék, nálunk ez az szja csökkenése ellenére is 50 százalék (!) körül van. Ez ugyanolyan, mint a nálunk sokkal fejlettebb nyugat-európai országok adóterhe. A minimálbér adóztatásával emeltük az alacsony képzettségűek okozta vállalati bérköltséget, de nem változtattuk életviszonyaikat, miközben csökkentettük munkájuk nemzetközi versenyképességét. Ezt akarjuk fokozni a minimálbér folyamatos emelésével?

PÁRBESZÉD HELYETT
Jó szándékkal csak azt lehet mondani, biztosítani kellene, hogy mindenki meg tudjon élni a munkájából. Ez esetben szigorúan a nettó minimálbér emeléséről beszélünk. Jó lenne az is, ha mindenki valamilyen arányos rendszerben hozzájárulna a közös terhekhez. Rövid távon, úgy tűnik, választási kényszerünk van, a kettő mintha nem működne egyszerre. Nem sikerül növelni a foglalkoztatást, s elsősorban az alacsony képzettségűek foglalkoztatása okoz gondot. Amikor válaszolunk a miniszterelnök kérdésére, azon is el kell gondolkodnunk, van-e esély arra, hogy ezek az emberek ilyen adóterheléssel munkához tudjanak jutni. Van-e esély arra, hogy életpályájuk úgy módosuljon, olyan többletképzettséget, -képességet szerezzenek rövidesen, amellyel új, nagyobb hozzáadott értéket teremtő – így az adóterhet könnyen viselő – munkát tudnak végezni?

Látjuk, az egyszerűségre törekvő kérdés mögött sok-sok probléma húzódik meg. Kicsit sajnálhatjuk, hogy ez a konzultáció nem tanácskozás, nem párbeszéd. Felelős állampolgárként ikszelnünk kellene. Az x behúzása – mint láttuk – szinte végtelen felhatalmazás a kormánynak az alternatívák közötti választásra, a konkrét megoldásokra. Most is könnyen úgy járhatunk, mint a legutóbbi választásnál. Akkor sem gondoltuk, hogy egy x a fülkében forradalmat hoz.
A szerző vállalati pénzügyi tanácsadó, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára