Ma már szinte rendszeresek a többezres megmozdulások Podgorica utcáin. Január óta hat alkalommal tüntettek a montenegróiak, a Luksic-kormány lemondását követelve. A demonstrációkat független szakszervezetek, hallgatói egyesületek és civilszervezetek jegyzik. A legnagyobb civilszervezet, a MANS vezetője szerint a tüntetések a kormány lemondásáig folytatódnak. „Csak azt akarjuk, hogy végre a törvény szava számítson, ne pedig egyes személyeké; egy olyan államot, ahol a köz érdeke felülírja az egyéni érdekeket, és ahol a polgárok nem a kormányzó elit meggazdagodását szponzorálják” – mondta a kormányépület előtti beszédében Vanja Calovic. Szerinte Igor Luksic csak báb a szervezett bűnözés kezében.

Igor Luksic (jobbra) és Milo Djukanovic. A mentor árnyékában. Fotó: Reuters

RÖVID ÉLETŰ REMÉNYEK.
A 35 éves Luksic 2010 legvégén lépett hivatalba, miután mentora, Milo Djukanovic a mandátuma felénél lemondott tisztségéről. Ő és pártja, a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) már a berlini fal leomlása óta hatalmon van Montenegróban. Maga Djukanovic hol miniszterelnöki, hol államfői pozícióban töltötte az elmúlt két évtizedet.
<#zaras_figyelo#>

Beiktatási beszédében Luksic jelentős reformokat ígért, leszámolást a szervezett bűnözéssel, ugyanakkor párbeszédet az ellenzékkel, a civil szektorral és a független médiával. Mandátumának első napjaiban valóban élt a remény, hogy az ország fő problémáira összpontosít majd, mindenekelőtt a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harcra. Alig néhány nappal a kinevezése után a tengerparti Budva teljes városvezetését letartóztatták, köztük magát a polgármestert és a befo-lyásos DPS-es politikus, Szerbia-Montenegró egykori elnöke, Svetozar Marovic testvérét.

Röviddel ezután az EU meg is szavazta Montenegrónak a tagjelölti státust, de a csatlakozási tárgyalások kezdetét ahhoz kötötte, hogy nagy halak ellen is induljon eljárás. Ekkor még úgy tűnt, Luksic minden mást alárendel ennek a célnak.

Végül nem így történt. A budvaiak ügyében azóta is késik a bírósági eljárás. Egyedül a korábbi ulcinji polgármester ellen született ítélet: egy törvénytelenül kiadott építési engedély miatt kellett 10 ezer euró büntetést fizetnie.

Eközben a független média és a civilszervezetek egy sor visszaélést dokumentáltak, amelyet magas rangú állami vezetők követtek el. Ezeket azonban a hatóságok rendszeresen figyelmen kívül hagyják, legalábbis még semmilyen eljárás nem indult az érintett vezetők ellen. Az egyetlen következmény, hogy a kormány magukat a médiumokat és a civilszervezeteket próbálja meg elhallgattatni. A kritikus újságok, köztük a legnagyobb példányszámú napilap, a Vijesti aránytalanul nagy bírságokat fizetnek „rágalmazás” miatt, miközben a továbbra is állami kézben lévő média, a Pobjeda napilap (amelyet a törvény értelmében már 2002-ben privatizálni kellett volna), és a máig megreformálatlan közszolgálati média lejárató kam-pányt folytat a független sajtó és a civilek vezetői ellen.

Nemcsak politikai ellenfelei és az utcai tüntetők gondolják úgy, hogy a montenegrói állam Djukanovic és rokonai, barátai fogságába került, hanem egyre több elemző is. A londoni Independent például Djukanovicot a világ 20 leggazdagabb poli-tikusa közé sorolta, kiemelve, hogy Európa egyik legkisebb és legszegényebb országát vezette, ahol a havi átlagbér az 500 eurót sem éri el.

A vagyonszerzés tipikus példája a Djukanovic család tulajdonában lévő Prva Banka története. A 2006-os privatizáció után a pici, kisvárosi takarékszövetkezet – némi unortodox praktika hatására, mint például állami intézmények és állami válla-latok betéteinek megkaparintása – egy éven belül Montenegró második legnagyobb bankjává vált, az OTP tulajdonában lévő CKB mögött. Két év súlyos félremenedzselés, elsősorban a kellő üzleti biztosítékok nélkül, felelőtlenül kiadott hitelek bedőlése után azonban változott a helyzet. A Prva Banka a Montenegróban piacon lévő tizenegy bank közül egyedüliként közvetlen állami mentőcsomagra szorult – természetesen a kormánytól, amelynek Djukanovic a miniszterelnöke, Luksic pedig a pénzügyminisztere volt.

A kormány kritikusai szerint az ország vezetői a saját zsebükre privatizálják Montenegró fontosabb bevételi forrásait. Néha csak valamiféle visszaosztásból részesednek, néha maguk is titkos csendestárssá válnak. Az egyik legellentmondáso-sabb ügylet a Podgoricai Alumíniumkombinát (KAP) privatizációja. A KAP nemcsak az ország legnagyobb iparvállalata, de a termelésétől egy sor másik nagyvállalat is függ, mint például a helyi bauxitbánya, a vasúttársaság, a bari teherkikötő vagy az elektromos művek, nem is beszélve egy sor kkv-ról, a kombinát kisebb beszállítóiról.

HIÁNYZÓ TRANSZPARENCIA
Az alumíniumkombinátot Djukanovic nem teljesen transzparens privatizációs eljárás során adta el Oleg Gyeripaszka orosz oligarchának. Gyeripaszka ahelyett, hogy a saját tőkéjét invesztálta volna a vállalatba, arra kényszerítette a KAP-ot, hogy 250 millió euró értékben nemzetközi bankoktól vegyen fel hiteleket. A probléma csak az, hogy a kölcsönök többségét az állam garantálta. Egészen pontosan 170 millió euróról van szó, amelyet a vállalat állítólag most nem tud visszafizet-ni. Pár hete a Deutsche Bank aktiválta az egyik garanciát, 30 millió euró értékben. A kormány jelenleg az OTP-vel is tárgyal egy a napokban lejáró 16,3 millió eurós hitellel kapcsolatban, amelyet szintén az állam garantált. Az orosz tulajdonos magatartásából arra lehet következtetni, hogy a hatalom legfelsőbb szféráiban lehetnek igen komoly támogatói, akik lehetővé teszik, hogy a profitot megtartsa, a költségeket pedig a társadalommal fizettesse meg.

Nemcsak a helyi ellenzék, de a nemzetközi szervezetek jelentései, illetve az Európai Bizottság legutóbbi, igen alapos elemzése is azt jelzi, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés jelentős probléma a montenegrói államban. Szerintük Monte-negró az egyik fő balkáni csempész- és pénzmosó-paradicsom. A rendfenntartó szervek és a bíróságok tehetetlenül állnak egy sor súlyos bűntény előtt, például több tucat leszámolásnak, bérgyilkosságnak tűnő eset a mai napig megoldatlan.

A korrupció és a szervezett bűnözés elleni bágyatag harc eddigi gyenge eredményei ellenére az EU hamarosan leülhet a csatlakozási szerződés tárgyalóasztala mellé, mondván: ezzel is bátorítják a montenegrói kormányt, igyekezzen előre-lépni ezen a téren. A korábbi tagjelölt államokkal szerzett negatív tapasztalatok miatt azonban az EU megváltoztatta a tárgyalások menetrendjét: Montenegró lesz az első ország, amellyel a jogállamiságot, a korrupció és szervezett bűnözés elleni harcot, a szólásszabadságot, a média szabadságát tárgyaló 23-as és 24-es fejezetet elsőként nyitják meg és utolsóként zárják le.

Luksic miniszterelnök alighanem tisztában van azzal, hogy fel kell vennie a kesztyűt a korrupció és a létező monopóliumok okozta piaci torzulások ellen, már csak azért is, hogy reaktiválja a mély és hosszan tartó válság állapotában megrekedt gazdaságot. Egyenlő feltételeket kell teremtenie minden piaci szereplőnek, ha vissza akarja szerezni a külföldi befektetők megingott bizalmát, munkahelyeket szeretne teremteni, és csökkenteni akarja a társadalmi feszültségeket. A feladat azonban nem egyszerű. A DPS elnöki tisztét továbbra is megtartó Djukanovic ugyanis még egy tavaly júliusi interjújában is kötötte az ebet a karóhoz, mondván: „Bár a DPS elkötelezett híve az ország EU-integrációjának, egyetlen tagját sem áldozza fel, sem a kis, sem a nagy halakat.”