– Amikor egyeztettük az interjú időpontját, azt javasolta, a miniszterelnök strasbourgi bemutatkozását ne taglaljuk, inkább gazdaságpolitikai-pénzügyi kérdésekről essen szó. Mégis firtatnánk, ugyanis a kormányzás hitelességi kérdés is. A nemzetközi piacok reagálása nagyban függ a magyar miniszterelnök, a magyar kormány megítélésétől.

– Szeretném eloszlatni azt a súlyos félreértést, miszerint Strasbourgban Magyarország mutatkozott volna be. Nem, hanem a magyar kormány, illetve annak elnöke. Ha ez a bemutatkozás féloldalasra sikerült, az nem a magyar nemzet, a magyar társadalom vagy Magyarország megítélését rontja, hanem kizárólag a kormányét és a miniszterelnökét. Idehaza mindenki túlértékeli a vita jelentőségét. Első helyen maga a kormányfő, aki úgy gondolta, hogy az őt ért bírálatok a nemzet megsértéseként értelmezendők. Ezzel két súlyos hibát követett el: egyfelől azt, hogy a bírálatokat sértésnek minősítette, másrészt azt, hogy saját magát azonosította a nemzettel. Ez Európában teljesen szokatlan, és visszatetszést kelt.

– Egyesek szerint a minap bejelentett német–francia közös gazdaságpolitikai egyeztető rendszer kirekeszti Magyarországot a közös európai gazdasági stratégia meghatározásából. Mennyiben írja felül ez a bejelentés a magyar soros elnöki show-t?

– Az eurózóna válságát nem a magyar elképzelések fogják megoldani. Ilyen súlyos helyzetben a két legnagyobb hatalom, Németország és Franciaország igyekszik egyeztetni. Nincs szó arról, hogy bárki ellopná a „magyar show-t”. Egy ilyen tervnek – tetszik, nem tetszik – akkor van súlya, ha azt az eurózóna bruttó hazai termékének közel felét adó két nagyhatalom teszi le az asztalra. Ehhez a többieknek nyilvánvalóan valamilyen formában viszonyulni kell. Az eurózónán kívüli országoknak szükséges és lehet is véleményt mondani róla, de azt látni kell, hogy hol a hatalom középpontja. S ez bizony nem attól függ, hogy éppen melyik ország az Európai Tanács féléves soros elnöke.

– Nevezhető a javaslatcsomaghoz való „magyar viszonyulásnak” az, hogy a kormányfő közölte, 2020 előtt nem várható az euró bevezetése Magyarországon?

– Nem ezzel viszonyult Orbán Viktor a tervhez, hanem azzal, hogy finoman, udvariasan, de kifejezte egyet nem értését azzal, hogy a német–francia csomag tovább megy az európai stabilitási és növekedési egyezmény betűjénél és szelleménél, hiszen a gazdaságpolitika eddig nemzeti hatáskörbe tartozó elemeinek a konkrét összehangolására is javaslatokat tett. A német kancellár asszony törekvését azonban meg lehet érteni. Keresi azokat a biztosítékokat, amelyek megakadályozzák, hogy a népszerűséget hajhászó politikusok felrúgják a szigorú és megfontolt költségvetési gazdálkodás szabályait és kereteit, s ezáltal olyan válsághelyzetet idézzenek elő, aminek az árát aztán a német adófizetőknek kell megfizetni.

Fotók: Aknay Csaba

– Szakértők nem értik, hogy a miniszterelnök miért 2020-ról beszél. Hiszen akár előbb is lehetne euró, ha valóban 3 százalék alatt marad a költségvetési hiány, jócskán lejjebb szorítják az adósságállományt a jelenlegi 80 százalékról, és 2013-tól 5 százalék feletti lesz a gazdasági növekedés, miként azt a kormány tervezi.

– Ha tényleg 5 százalék fölötti gazdasági növekedést lehetne elérni 2013-tól folyamatosan hét éven át, és egész biztos, hogy közben az államháztartási hiány nem megy a bruttó hazai termék 3 százaléka fölé, valamint a közel 3 ezer milliárdos államosított magán-nyugdíjpénztári vagyon zömét az államadósság csökkentésére fordítják, akkor tényleg le lehet szorítani az államadósságot akár 60 százalék alá is. A baj az, hogy a kiinduló föltételek nem reálisak. A papír türelmes, mindent elbír. Évi 5 százalék fölötti gazdasági növekedéshez azonban olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyeknek most éppen az ellenkezőjét tartja kívánatosnak a kormány.

– Pontosabban mire gondol?


A választ és az interjú további részét a Figyelő hetilap 2010/7. számában olvashatja el.


<#zaras_figyelo#>– A gazdasági növekedés függ a beruházásoktól, amelyek akkor fognak felfutni, ha a piaci környezet azt indokolja. Ha a kormány az Új Széchenyi Tervtől és költségvetési támogatási programoktól várja a beruházások számának emelkedését, nem biztos, hogy azok olyanok lesznek, amelyek megtérülnek, jövedelmezőnek bizonyulnak, s olyan munkahelyeket eredményeznek, amelyek után adót fognak fizetni. Nem biztos, hogy az államháztartási deficit 3 százalék alatt marad megszorító intézkedések nélkül, és ennek következtében egyáltalán nem biztos, hogy le tudjuk szorítani a 80 százalék fölötti államadósságot. A kiinduló feltételeket tartom ellentmondásosnak. És még nem beszéltem a válságadókról, amelyek nem igazán késztetik a multinacionális vállalatokat arra, hogy Magyarországra hozzák beruházásaikat. De az egészen távoli területek – például az oktatási rendszer – reformja sem abba az irányba mutat, hogy versenyre késztesse a szereplőket. Szóval ellentmondásokkal terhelt, fontos összefüggéseket mellőző, akarnoki és csodaváró gazdaságpolitikát látok. A kormány szerint ez csupán „szokatlan”. Én azt mondanám, hogy alapvetően piacellenes ötletek halmazáról van szó, és sajnos elég hamar láthatóvá válik majd a kudarca.

– Mit prognosztizál?

– A kormány már 2011-re 3 százalékos növekedést tervezett. Semmilyen elemzés szerint nem lesz több 2,0–2,5 százaléknál. Érdemben nem növekedtek a beruházások még azokban az ágazatokban sem, ahol ideológiai okokból nem vezettek be válságadókat.

– Csak negatívumokat lát a magán-nyugdíjpénztári vagyon nagy részének állami kézbe vételében?

– Lehet némi pozitív hozadéka, ha lényegesen csökken a bruttó államadósság, ám ez önmagában nem a beruházások növekedésének a szikrája.

– De javíthat Magyarország megítélésén.

– Igen, ám a hatását lerontja az inkonzisztens gazdaságpolitika. Ráadásul miután ez az intézkedés a magán-nyugdíjpénztári tagok túlnyomó többségének nem tetszett, kellett keresni olyan ideológiai magyarázatot, amivel a felháborodást tompítani lehetett. Igyekeztek mesterségesen felkorbácsolni az indulatokat azzal, hogy azt hazudták, a nyugdíjpénztárak „eltőzsdézték” a tagok pénzét. Itt is van azonban egy kiáltó ellentmondás. Az önkéntes nyugdíjpénztárakat a miniszterelnöktől a nemzetgazdasági miniszterig mindenki dicséri, sőt, a bejelentésre váró csomag a hírek szerint a támogatásukról is akar intézkedni, ezzel szemben a kötelező magánnyugdíjpénztárakat a sárba taposták. Holott az önkéntes pénztárak sokkal szabadabban gazdálkodnak a befizetésekkel, mint a kötelezőek! Csak azért tőzsdézték volna el a magánnyugdíjpénztárak a tagok pénzét, mert kötelezők? Teljesen értelmetlen és megalapozatlan vád.

– Milyen más eszköz lett volna az adósságcsökkentésre?

– Éppen a növekedés lenne a legjobb eszköz, ha a kormány képes lenne végre olyan szerkezeti reformokat elindítani, amelyek egyrészt fenntartható egyensúlyi pályára állítják magát a költségvetést, másrészt azokat az államháztartási területeket érintik, amelyeknél nem csak az számít, hogy mennyit költ rá az állam, hanem a minőség, a kimeneti teljesítmény is. Utóbbi önmagában is sokat segítene a növekedés és az ezt megalapozó hitelesség javításában.

– A kirívóan alacsony társasági adó sem vonzza a befektetőket?

– Írországban a társasági adó 12,5 százalék, de nem szeretnék ír állampolgár lenni, mert még az unokáim sem látnák az államadósságból való kijövetel útját. Magyarországon nagyon jó, ha alacsony a társasági nyereségadó, de nem sokat nyom a latban akkor, ha ezzel párhuzamosan a bankokat, az energiaszolgáltató, az informatikai és a kiskereskedelmi vállalatokat bizonyos nagyságrend felett súlyosan progresszív módon különadókkal sújtják. Egyik intézkedés agyoncsapja a másikat. A nyugdíj-ellenreform után nagyon sokan félnek attól, hogy ha komoly baj lesz, akkor a bankbetétek egy részét államosítani fogja a kormány. Ha hazajövök, akkor vonaton, metrón, az egyszerű polgárok mindenütt azt kérdezik tőlem, mit csináljanak a pénzükkel. Rengetegen viszik ki megtakarításaikat szlovákiai bankokba. Ausztriában már forintbetéteket is elfogadnak. Itt a válasz, hogy mi a hatása a kormány intézkedéseinek.

– Indokolt Ön szerint az ilyen félelem?

"Rengetegen viszik ki megtakarításaikat szlovákiai bankokba. Ausztriában már forintbetéteket is elfogadnak. Itt a válasz, hogy mi a hatása a kormány intézkedéseinek."

– Nem tudom. Nem látok bele azokba a boszorkánykonyhákba, ahol a jövőre vonatkozó gazdaságpolitikai terveket főzik. Minden ember saját maga vállalja a felelősséget a családjáért. Amikor közel 3 millió magán-nyugdíjpénztári tag megtapasztalta, hogy durva zsarolással és az információk tudatos visszatartásával két hónap alatt rákényszerítették egy olyan, szükségképpen rossz döntésre, ami a következő 40 évre az egész életének stratégiáját meghatározza, akkor nem tudok elmarasztalni senkit, ha a saját érdekeit tartja szem előtt.

– Az előtt beszélgetünk, hogy ismertek lennének az ígért reformcsomag lényegi elemei. Mire számít, ha ezek piaci fogadtatása kedvezőtlennek bizonyulna?

– Én leszek a legutolsó, aki Magyarországon elő akarná állítani az államcsődöt. Elég sokat harcoltam annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, amikor reális veszély volt. A közel 3 ezer milliárdos nyugdíjpénztári megtakarítási vagyon tartalékként való felhasználása lehetővé teszi, hogy egy rövid lejáratú likviditási válságot az ország túléljen. Ilyen értelemben tehát ma bizonyosan nem fenyeget államcsődveszély. De a feladat éppen az lenne, hogy később se fenyegessen, amihez viszont valódi növekedésösztönző gazdaságpolitikára lenne szükség.

– Mégis, mi a tét? Kedvező fogadtatás esetén elképzelhető például az uniós túlzott deficit eljárás leállítása?

– Más dolog a piacok magatartása, illetve az EU reagálása. A piacok rendkívül bizonytalanok, értékítéleteikben nagyon ingadozóak, egyik szélsőségből nagyon könnyen a másikba esnek. Két hete semmi fundamentális alapja nem volt annak, hogy a forint erősödjön, ahogy most sincs semmi alapja a gyengülésnek. Ez tehát legalább felerészben lélektani okokkal magyarázható, amit a közgazdaságtan csordaszellemnek minősít. A piacok mindazonáltal mindig várakozással tekintenek a következő csomag elé. Ha a kormánynak jó a kommunikációja, és még a „tartalom” is jó, akkor az tényleg pozitív hozadékkal jár. S hogy az Európai Bizottság mit fog mondani? Nem fogja megengedni, hogy az államosított nyugdíjvagyont egy lépésben folyó költségvetési bevételként számolják el, hiszen nem az.

– Hogyan lehet egyáltalán bevételnek elkönyvelni, hiszen nagyrészt nem készpénz folyik be?

– Valóban nem likvid vagyonról van szó, állampapírokban van nagyjából a 40 százaléka, a többi részvényben, devizában, ingatlanban, egyéb eszközökben. Ezek készpénzzé tételét ráadásul nem lehet megcsinálni azonnal, mert ha ezeket az értékpapírokat rázúdítják a piacra, összeomlik a Budapesti Értéktőzsde. Azt nem mondom, hogy a külföldi tőzsdék is összeomlanak, de látni kell, hogy a kötvények és részvények értékesítése több évet igényel, ha úgy akarják végrehajtani, hogy a szóban forgó piacokra ne legyen túlságosan pusztító hatása, és ne legyen abból veszteség, hogy az állam túl gyorsan „fektet ki”. Bonyolult pénzügy- és könyveléstechnikai kérdések tucatjára nincs még válasz, márpedig e nélkül azt sem lehet tudni, hogy ténylegesen mennyit ér ez a vagyon, s mikor, milyen ütemezésben számolható el költségvetési bevételként.

– Jelenleg csata dúl Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter között, hogy melyik kormány vitte-viszi lejtőre az országot, melyik költségvetés a megalapozottabb. Oszkó szerint reális volt a 2010-es büdzsé, mindössze 0,5 százaléknyi „feszültség” volt benne, Matolcsy viszont több százmilliárdos eltérésről, hamis 2010-es számokról beszél. Ön hogyan számol?

– Valós számokon alapult a 2010-es költségvetés, efelől senkinek ne legyen kétsége. Nem volt benne hamisítás, elölről-hátulról megnézte a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság. Komoly szakértők a maguk presztízsével láttamozták. A 2011-es költségvetésre viszont már nem volt hatása a Bajnai-kormánynak. A lyuk, ami keletkezett, az főleg a személyi jövedelemadó rendszerének átszabása következtében állt elő. Ez önmagában persze megint nehezen értékelhető, csak összefüggésrendszerében lehet erre vállalkozni. Lehet és érdemes olyan adórendszert csinálni, amely drasztikusan csökkenti az élőmunkaköltségeket. Nem mindegy azonban, hogy az így kieső költségvetési bevételt mivel kompenzálom. Ha például a jelenlegi kormány nem beszélt volna annyit az ingatlanadó ellen, akkor akár vehették volna maguknak a fáradságot arra, hogy találjanak egy olyan bevált ingatlanadó-rendszert a világban, amely nálunk is működőképes, s kiállja az alkotmányosság próbáját. Ezzel bőven tudták volna kompenzálni azt a bevételkiesést, ami az szja egykulcsossá tételéből fakad, anélkül, hogy különadót meg válságadókat kellett volna bevezetni.

– A kormány gazdaságfilozófiájának középpontjában megszorítások elkerülése áll. Nem lenne politikai öngyilkosság egy ilyen adó?

– Dehogynem. De nagyon jól tudjuk, hogy ha a különböző, „nem szeretett szektorokra” vetnek ki adókat, azokat is jórészt áthárítják a vevőkre, ügyfelekre. Egyébként sem az adórendszer az igazi probléma, hanem az, hogy összekeverték a szociálpolitikával. Az adókiesés a 16 százalékos kulcs mellett elsősorban abból fakad, hogy a magas jövedelműek, ha három gyermekük van, nem fizetnek már semmilyen adót. Ez még üzenetnek is rossz. Ugyanaz a gyerek egy szegény családban jóval kevesebbet ér, mint egy gazdag családban. Látszólag a gyermekeseket támogatjuk, holott elsősorban a magas jövedelműek támogatásáról van szó. A közteherviselés arányai ezzel teljesen eltorzultak. A társadalmi szolidaritás zsenge hajtásait felszámolták. Világos tehát, hogy a gazdaságpolitika összes elemét együtt kell nézni, s ebből a szempontból tartom rendkívül elhibázottnak az új kormány eddigi intézkedéseit. Cseppet sem mellesleg az egész, úgy ahogy van, nem szolgálja a kormány által meghirdetett gazdaságpolitikai célokat sem.