Fotó: Bánkuti András

– A legújabb kormányzati kommunikáció valóra váló magyar tündérmesét emleget. Nem volt még elég a pannon pumából? Önmagunkat próbáljuk ezzel a helyzetértékeléssel áltatni vagy a külföldet?
– Nem tudom, hogy beszélhetünk-e áltatásról. Viszont minisztere vagyok egy kormánynak, amelynek a tagjaival értelemszerűen lojális vagyok. Ha azt várják tőlem, hogy akárcsak kétértelmű megjegyzéseket is tegyek bármely kormánytag helyzetértékelésére vagy megjegyzésére, azt nem fogom tenni. Ugyanakkor a nemzetgazdasági minisztérium prognózisai következetesen optimisták a tekintetben, hogy az év második felétől s különösen a jövő évtől fellendülés várható. Ebben az értelemben ez egy optimista, de nem szükségszerűen alaptalanul optimista prognózis.

– Amit szinte senki nem igazol vissza. De ne szaladjunk a jövőbe, maradjunk a jelennél. Jobban élünk, mint két éve?
– És Európa jobban él? Természetesen mi sem élünk jobban, nem hiszem, hogy bármely felelős politikus megpróbálná az ellenkezőjét bizonyítani. De miközben Európában 2008 nyarán-őszén súlyosbodott kontinensi méretűre a válság, addig Magyarországon 2006 óta nyílt titok volt, hogy gazdasági válság van. Tehát egy legyengült immunrendszerű ország kapta meg a fertőzést. Úgy gondolom, fontos, hogy jóval nagyobb és teljesítőképesebb gazdaságok dőltek be azóta, miközben a magyar gazdaság, ha sokkal rosszabb körülmények között is, de teljesít.

– A politikai stabilitás adódik a kétharmados többségből, de a gazdasági stabilitás is ilyen erős alapokon nyugszik?
– Önmagában a kétharmados többség sem garancia a politikai stabilitásra, hiszen már láttunk olyat, hogy egy párt kettészakad, vagy a frakció tagadja meg a kormányzati politika támogatását. Ehhez képest a mostani kabinet úgy tudja végrehajtani ezeket a lépéseket, közte a parlamenti képviselők számának közel a felére csökkentését, hogy közben az ország stabil marad. Ez nemcsak adottság, de vívmány. Gazdasági szempontból stabilitásról persze nem beszélhetünk, ám ez részben annak köszönhető, hogy a kormány szemléletváltást akar végrehajtani, például az adózásban. Az átmenet mindig magában hordoz egyfajta instabilitást, miként azok az eseti jellegű lépések is, amelyekre a helyzet konszolidálása érdekében volt szükség. A kérdés az, hogy mindez kifut-e majd egy olyan stabil, de mégis rugalmas rendszerbe, amelyik képes kezelni a várható további hányattatásokat, vagy az instabilitás egyfajta magába forduló és önmagát romboló spirálba megy át. Én abban bízom, és 2012 ebből a szempontból nagyon fontos év, hogy a gazdaságban és a szociális ellátórendszerben jelen lévő instabilitás flexibilis stabilitássá alakul.

– A napokban ön egy interjúban úgy fogalmazott, hogy megnövekedett figyelem irányul ma Magyarország felé, ez a szabadság ára. De nem túl nagy ár az, hogy például az Európa Tanács, mindeddig példátlan módon, monitorozni akarja Magyarországot? <#zaras_figyelo#>
– Amikor politikai vitákról van szó, sokan hajlamosak azokat úgy értelmezni, hogy egzakt tudományos kritériumok alapján hozzák meg a döntéseket, holott azokat a legtöbb esetben politikai preferenciák alakítják. Ebből nem azt akarom kihozni, hogy baloldali összeesküvés van Európában, és ezért büntetnek minket. Látni kell azonban, hogy amikor olyan kérdésekről van szó, mint az igazságszolgáltatás függetlensége, a jogállamiság érvényesülése, a demokrácia, a fékek és ellensúlyok, akkor ezek politikai, értelmezési viták. Amikor a monitoringeljárás elrendeléséről szavazás lesz, annak kimenetele attól függ, hogy azok a politikusok, akik ott ülnek a parlamenti közgyűlésben, milyen véleménnyel vannak a magyar demokráciáról. Egyes esetekben nyilván sok információ alapján, más esetben viszont kevés és tendenciózus információval ellátva.

– Mindenesetre úgy tűnik, nemcsak a kormány készült fel egyfajta pávatánccal a külföldi kifogások kezelésére, de a kritikák sem általánosak már, és van egyfajta szakosodás. Az Európa Tanács viszi az igazságügyi vonalat, az EKB a jegybankit, az Európai Bizottság egy harmadikat, az IMF egy negyediket. A bírálatok koncentráltak, élesek és nem csendesülnek. Hová fog ez vezetni?
– Van egy olyan általános magyar felfogás, hogy akkor van minden rendben az országban, ha sohasem szerepelünk a nemzetközi sajtóban. Pedig a nemzetközi küzdőtéren vannak meglehetősen agilis országok, amelyek méretük, erejük kicsinysége ellenére gyakran megjelennek, mert valamit akarnak. Az európai integráció egyik legnagyobb vívmánya az, hogy a nemzeti és a közösségi intézményekre szükségszerűen kiterjedő konfliktusok számára egy békés megoldó mechanizmust, vitákat, jogi eljárásokat dolgozott ki. Esetünkben nem egyfajta általános, „Magyarországgal baj van” típusú diskurzus folyik, hanem konkrét viták az arra szakosodott intézményekkel. Sok esetben a nemzeti karakterek, hagyományok vitájáról van szó, hiszen egészen más egy olasz mindennapos élménye a demokráciáról, mint egy norvégé vagy egy svédé. Márpedig gyakran találkozunk olyan megjegyzésekkel, kritikákkal, amelyek nem az intézményi működést érintik, hanem a más hagyományokból, más típusú demokráciákból adódó különbséget jelzik.

– De az, hogy sok fronton és huzamosan elvitatkozgatunk a különböző külföldi intézményekkel, nem veszélyezteti-e egy adott pillanatban az ország finanszírozhatóságát? Illetve ha egy kiélezett helyzetben kell majd a hitelezés előfeltételeit teljesíteni, akkor nem kell-e jobban meghátrálni, mint ha fokozatosan egyeznénk ki a vitás kérdésekben?
– Én úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon sok frontot sikerült már lezárni. Ami az igazságügyet, az adatvédelmi törvényt illeti, számos, az adatvédelmi biztos és a törvény előkészítésével összefüggő kérdést tudtunk rendezni. Az igazságügyi reformmal kapcsolatban bízom benne, hogy most már a finisben vagyunk, a médiatörvény vonatkozásában pedig sok szempontból tudtuk rendezni a dolgokat, bár vannak még vitatott pontok.

– Neelie Kroes épp a Figyelőben mondta el, hogy még nagyon sok problémájuk van a törvénnyel.
– Nem akarok Neelie Kroesszal foglalkozni, mivel ő egy uniós biztos, akinek politikai kérdésekben, ha jól ismerem a szerződés szövegét, nem politikusként kellene megnyilvánulnia. Neki pontosan tudnia kellene, hogy az Európa Tanáccsal folyamatos a párbeszéd. Egyébként pedig velem még nem közölték azt, hogy bármely, a tárcámhoz tartozó ügy az ország finanszírozhatóságának az akadálya lenne. Természetesen, ha egy ilyen helyzet előállna, az minőségileg más helyzet lenne. Ám azok a kérdések, amelyekkel mi foglalkozunk, puha kategóriák, vagyis a vélemények nagyon nagy szerepet játszanak a dolgok megoldásában.

– A hétvégén szivárogtak ki az első hírek arról, hogy az eurózónában elkezdik tárgyalni azokat a javaslatokat, amelyek egy lényegesen centralizáltabb Európát hoznának létre. A magyar kormány hogyan viszonyul ezekhez a törekvésekhez?
– Nincs még hivatalos álláspontunk, hiszen a konkrét terveket sem láttuk. De önmagában a centralizáció-decentralizáció nem pozitív-negatív fogalompár. Mindegyik lehet jó is, rossz is. Általában az látszik, hogy problémák adódnak abból, amikor különválik a költekezés és az azért való felelősség. Nagyon érdekes példa a spanyoloké, akiknek a jelek szerint mégsem sikerül elkerülniük, hogy segítséget kérjenek Európától. Ők az egyik legnagyobb problémájukat éppen abban jelölik meg, hogy a hetvenes évektől végrehajtott regionalizáció keretében nagy autonómiával rendelkező területek jöttek létre. A költségvetés elszállásának egyik oka pedig éppen az volt, hogy az autonóm tartományok költekeztek, a felelősség viszont a központi kormányé volt. Szerintem ez az elkövetkező években az egyik központi téma lesz nemzetállami szinten is. Az eurózónában pedig, ha megvalósulnak a központosítási törekvések, az fordulópontot jelent az európai integrációban, és a nemzetállamoknak sok mindent végig kell majd gondolniuk.

– Magyarországra áttérve, az elmúlt két évben a jogalkotás nagyon sok esetben egyéni képviselői indítványok formájában valósult meg. Hogyan és a főleg miért lett ebből napi gyakorlat? A kívülállónak úgy tűnhet, hogy a Fidesz-frakció és nem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a jogszabály-előkészítés centruma.
– A házszabály miatt bizonyos fontos törvényeket egyéni képviselői indítványként gyorsabban lehet a parlamenten végigfuttatni, mint kormány-előterjesztésként, de az is előfordul, hogy a beterjesztő képviselőnek, választói miatt, szívügye az adott kérdés. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az elmúlt két évben a legnagyobb sajtó- és társadalmi visszhangot kiváltó, politikai vihart kavaró jogszabályok jó része így került a Ház elé, s ezért alakulhatott ki az a kép, hogy Magyarországon frakciókormányzás folyik. A magam részéről szerencsésebbnek tartanám, ha a jelentősebb törvények kormány-előterjesztésként kerülnének a törvényhozás elé, hiszen így az előkészítés során jobban érvényesülne a KIM apparátusának szakértelme. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a jogszabályok végrehajtásáért végső fokon a kormány felelős.

– Rogán Antal már a kormányzás első éve után egy interjúban azt nyilatkozta a Figyelőnek, hogy ezek az egyéni indítványok háttérbe szorulnak. Nem így történt.
– Optimista vagyok, erre az is okot adhat, hogy 2012 első fél évében a korábbinál már jóval kevesebb egyéni indítvány került a Ház elé. Ugyanakkor mindig lesznek képviselők, akik élnek ezzel az eszközzel.

– A kormányátalakítás folyamatáról a napokban ön azt nyilatkozta, hogy 2010-ben egy közigazgatási és egy politikai irányítási centrumot kellett létrehozni, most pedig az utóbbira kell áthelyezni a hangsúlyt. Miért van erre szükség?
– A politika logikája diktálja ezt, hiszen túl vagyunk a kormányzás félidején, közeledünk a következő választáshoz. Az első félidőben a közigazgatás feladata az volt, hogy elinduljanak a szükséges változások, most pedig az a fontosabb, hogy a változások biztonságosan célba is érjenek. A kormányfő és a képviselők is megfogalmazták azt az igényüket, hogy a második két évben világosabb kommunikációt, a célok világosabb kijelölését várják a kormányzati politikától. Erre pedig elsősorban a Miniszterelnökség hivatott, vagyis a jövőben jelentősebb szerepet kell kapnia.

– Mit jelent az, hogy világosabb kommunikáció? Kiszámíthatóbb, esetleg kevésbé konfrontatív?
– Mindenképpen kiszámíthatóbb célrendszert kell kijelölnünk, nyilvánvalóbbá kell tennünk, hogy merre tartunk, milyen Magyarországot képzelünk el.

– Elkerül a KIM-től a kormányzat nemzetközi kommunikációjának irányítása?
– Erről még folynak az egyeztetések, de alighanem igen. Úgy gondolom, jobb lesz, ha egy helyre kerül a kormányzati kommunikáció.

– A struktúra átalakítását az eddigi munka kritikájaként is lehet értékelni. Mintha az elmúlt két évben nem lett volna zökkenőmentes a tárcák közötti együttműködés. Lehet, hogy ezért vált szükségessé a Miniszterelnökség mint belső erőcentrum megerősítése?
– Soha nem lesznek konfliktusmentesek a tárcaközi kapcsolatok. Nekem egyébként a kormányfő soha nem fogalmazott meg kritikát a közigazgatási koordinációval kapcsolatban, sőt hangsúlyozta, hogy ez a jövőben is a KIM feladata lesz. Nem az a cél, hogy teljesen kiküszöböljük a konfliktusokat, hanem az, hogy a viták ne bénítsák meg a kormányzat működését. Erről pedig nincs is szó.

– Milyen a viszonya Lázár Jánossal, és mi lesz önök között a munkamegosztás?
– Nagyon jó. Régóta ismerjük egymást.

– De ő azért alapvetően más karakterű ember, mint a Miniszterelnökséget eddig vezető Varga Mihály.
– Így van, de ez is csak egy munkahely, ahol az embert sokféle karakterű munkatárssal hozza össze a sors, sokféle emberrel kell megtalálni a közös hangot. Az előző ciklusban frakcióvezetőként szorosan együttműködtünk, szerintem most sem lesz ez másként. Mi itt a KIM-ben a tárcák közötti közigazgatási koordináció feladatait látjuk el, amennyiben a lehetséges politikai opciók között kell majd választani, akkor Lázár Jánosé lesz a fő szerep.

– Eddig a két miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt és ön osztozott ezeken a feladatokon, most pedig a céltudatosan és határozottan cselekvő Lázár János kinevezésével és a Miniszterelnökség szerepének szélesítésével belép a rendszerbe egy markáns erőcentrum. Mi sem mutatja jobban az új államtitkár erejét, mint az, hogy hírek szerint az uniós források elosztásának ellenőrzése is hozzá kerül át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.
– Ezzel a javaslattal hivatalos formában még nem találkoztam. Egyébként a Miniszterelnökség eddig is meghatározó szerepet játszott a kormányzati döntéshozatalban.

– Akkor ez, alighanem Varga Mihály személyiségéből adódóan, nem jött át.
– Elképzelhető, hogy a két karakter közötti különbség miatt Lázár János ebben a pozícióban láthatóbbá válik majd, mint Varga Mihály.

– Az új kormányzati struktúrában létezik alá-fölé rendeltségi viszony a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a miniszterelnök-helyettes között?
– Jogilag?

– Gyakorlatilag.
– Én szeretném, ha nem lenne alá-fölé rendeltség. A pozitív végösszegű játszmákban hiszek, akár az Európai Unióról, akár a belpolitikai vitákról legyen szó. Hiszek az egyenlő felek közötti együttműködésben.

– Az unió felé statisztikai régiók szerint tervezünk, megmaradt a hagyományos megyerendszer, és új közigazgatási szintként most beépül még a struktúrába a járási rendszer. Miért van erre szükség? Nem lehet, hogy a kormány csupán a területi hatalmi pozíciót akarja ezzel erősíteni, és a következő, kisebb parlamentből kihulló fideszes képviselőknek csinálnak helyet?
– Engem még senki nem keresett meg azzal, hogy járási hivatalvezető akar lenni, de tudok olyan képviselőről, aki prímán el tudná végezni ezt a munkát. Ha valaki megfelel az alkalmazási feltételeknek, akkor betöltheti ezt a pozíciót, mindegy, honnan érkezik. A járási rendszernek arra a régóta vitatott kérdésre kell választ adnia, hogy nem túl sok-e Magyarországnak 3200 önkormányzat. Számos európai országban körzetesítették az önkormányzatokat, most éppen Finnországban zajlik egy centralizációs folyamat. Az itteni átalakulásnak az a lényege és célja, hogy a közösségi döntéshozatal maradjon meg a választott testületeknél, ugyanakkor az önkormányzatok hivatalaira eddig testált állami feladatokat a járási hivatalok révén hatékonyabban, gyorsabban lássa el maga az állam. Nem is szólva arról, hogy jelenleg igazán nagy kiadást nem a polgármester és a képviselők tiszteletdíjának kifizetése jelenti, hanem a 3200 ügyintézési végpont finanszírozása.

– A 22 budapesti polgármester lobbiereje mégis erősebbnek bizonyult a járási rendszer alapelveinél, vagyis a fővárosban nem lesznek igazi „napi járásnyi” járások. Ez nem kudarc? Nem veszélyezteti ez az egész koncepciót?
– Nem gondolom, hogy ez a lobbi diadala. Nem szakmai érvekkel győztek meg, hanem az azok mögött meghúzódó bizalmatlansággal. Ezek a polgármesterek úgy érzik, hogy a közigazgatási reform nyomán bekövetkező változások csorbítják majd a kerületeikben élő polgárok ügyintézési lehetőségeit. Ha ezt a bizalmatlanságot egy gesztussal el lehet oszlatni, akkor miért ne tegyük meg? Ha majd a gyakorlatban beválik a járási rendszer, akkor szerintem maguktól is belátják, hogy érdemes támogatni az eredeti koncepciót.

– Hol tart a kormány a korrupció elleni harcban? A Transparency International keményen kritizálta a magyarországi korrupciós helyzetet, amikor úgy fogalmazott, hogy a politikai hatalom mentén szerveződő gazdasági érdekcsoportok tartják kezükben a döntéshozatalt. Jogos ez a kritika?
– Minél sikeresebb a korrupció elleni harc, annál inkább romlik a korrupciós közérzet, mert egyre több ügy kerül napvilágra. Értem a kritikákat, látom azt is, hogy a korrupciós kérdések a napi politikai csatározások homlokterébe kerültek. Teszünk ez ellen, az Állami Számvevőszék programja alapján igyekszünk meghonosítani az antikorrupciós kultúrát, képzéseket indítunk a közigazgatásban, s remélem, hogy ennek meglesz az eredménye.

– Ennek ellenére az elmúlt néhány hónap belpolitikai közbeszédét alapvetően tematizálta az oligarcházás. Ez egy szimpla belpolitikai csata, vagy ténylegesen megalapozottak a vádak, és ha igen, akkor mennyire árt mindez az ország nemzetközi megítélésének?
– Ez egy olyan belpolitikai csatározás, amely kifelé árt az országnak. Egyébként pedig a vádlóknak bizonyítaniuk kell az állításaikat, a kormányzatnak pedig működésével azt kell igazolnia, hogy nincs mutyizás, az ügyek törvényesen mennek.