Az Emfesz rendezte a tartozásait

Figyelő
2011-02-02 12:06
Rendezte tartozásait az Emfesz, és most folynak az elszámolások a partnerekkel - közölte Góczi István, a gázkereskedelmi cég ügyvezetője.
Azok a problémák "megszűntek" amelyek miatt a Magyar Energia Hivatal 2011. január 13-án felfüggesztette a társaság gázkereskedelmi engedélyét. Góczi István hozzáfűzte: "kifizettük a gázkereskedelmi piacon az elszámolást végző KELER felé fennálló mintegy 1,5 milliárd forint tartozásunkat és ezzel megszűnt a jogalapja a KELER által korábban indított felszámolási eljárásnak. Ugyancsak rendeztük az FGSZ Földgázszállító követelését is. Az FGSZ-szel még kisebb problémák megoldása folyik, de a 2010. évet lezártuk."

bal_fn8_cikk_kapcsAz ügyvezető jelezte: változatlanul fennáll a Pomázi Csaba cégcsoportjával szemben 19,427 millió dollár (jelenlegi árfolyamon 3,84 milliárd forint) követelés, azaz ennyivel tartozik az Emfesznek a Dunacent Kft., az ENERGOTT Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft. Góczi István elmondta azt is, hogy a fogyasztóktól mintegy kétmilliárd forintot kellene behajtani, mint lejárt követelést, míg a le nem járt követelések összege 6-8 milliárd forint.

Az energiahivatal január 13-tól számítva 60 napig várja az Emfesz "sorainak rendezéséről" szóló dokumentumokat, a kereskedelmi engedélyt csak a feltételek teljesítése után kaphatja vissza a gázkereskedő cég.
k_fn9_cikk_banner
A 300 ezer lakossági, 300 önkormányzati, 1100 intézményi fogyasztóval, hatezer kis- és közepes vállalkozással és több száz ipari céggel gázellátásra szerződött Emfesz további tevékenységéről Góczi István annyit mondott: "ezen még dolgozunk".

Az Emfesz ügyvezető igazgatója beszámolt arról, hogy ügyfélpanaszokról nem tudnak. Az Emfesz és az ügyfeleket átvevő szolgáltatókkal van adategyeztetési probléma, mert a szolgáltatóknál sok a téves adat. Ezek rendezése azonban már nem az ügyfelek dolga.