Réthelyi: az egészségen múlik a gazdaság

Figyelő
2011-01-25 16:52
"Az európai uniós célkitűzéseknek hozzá kell járulniuk az egészségesebb életmód segítéséhez, illetve ahhoz, hogy a tagországok korszerűbb, az igényekre jobban reagáló és átláthatóbb nemzeti egészségügyi ellátó rendszereket működtessenek" - jelentette ki Brüsszelben, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
Elmondása szerint a magyar program átfogó témája "a betegutak és a szakemberek életpályája Európában". "Elsősorban olyan, a nemzeti hatáskört meghaladó kérdések kezeléséről van szó, mint a határokon átnyúló egészségügyi ellátás, a betegek és az egészségügyi szakemberek migrációja, a növekvő szakemberhiány, a hatékony egészségügyi ellátás iránti sürgető igény, az egészségügyi ellátásban mutatkozó egyenlőtlenségek, a betegjogok" - tudatta Réthelyi.

Azt is jelezte, hogy az elnökség külön hangsúlyt kíván helyezni a gyermekkori védőoltások kérdéskörére, a lelki egészségre, az uniós anyagi források szélesebb körű kihasználására, valamint az ágazatban az internet adta új lehetőségekre. "Ez utóbbival kapcsolatban az elnökség miniszteri szintű e-konferenciát is rendez Budapesten májusban" - jelentette be.
k_fn9_cikk_banner
A miniszter úgy vélte, hogy az unióban az öregedés, a növekvő egészségi ellátási igények, az általános egészségi állapot, illetve a tagállamok és a régiók közötti egészségügyi különbségek, továbbá a szakemberek hiánya jelenti a legfőbb problémákat az ágazatban.
Rámutatott, hogy az egészség védelme a gazdaság versenyképességének is fontos tényezője. "A szektor emellett a technológia egyik húzóereje, és fontos innovációs kapacitást is mozgósít. Az unióban a foglalkoztatottak mintegy 10 százaléka ebben a szektorban dolgozik" - emelte ki Réthelyi Miklós.

A napirenden lévő jogalkotási javaslatokkal kapcsolatban Réthelyi Miklós kiemelte: a Magyarországgal egy elnöki trióban lévő Spanyolország és Belgium irányítása alatt jelentős előrehaladás történt a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok meghatározásában és a gyógyszerekre vonatkozó szabályozási csomag kidolgozásában. Az előzővel kapcsolatban kiemelte, hogy azt az uniós egészségügyi jogalkotás mérföldkövének tartják. A magyar elnökség mindent megtesz annak érdekében, hogy az irányelv mielőbb formális elfogadásra, kihirdetésre kerüljön - hangsúlyozta.
Fontosnak mondta azt is, hogy megszületett a kompromisszum a gyógyszerhamisításra vonatkozó tervezet szövegére vonatkozóan is.
A magyar elnökség kész arra is, hogy foglalkozzon az átdolgozott betegtájékoztatási javaslatokkal is, szem előtt tartva az EP módosítás javaslatait - mondta. Hozzáétette: ennek olyan cselekvés programba kell illeszkedni, amely általában az egészségmegőrzéssel kapcsolatban is növeli a lakosság tájékozottságát.