Nem békült Bajnai és Pesty László

Figyelő
2011-01-18 12:52
Sikertelenül próbálta kibékíteni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Pesty László filmes-újságírót a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) kedden; Bajnai Gordon rágalmazással vádolja Pesty Lászlót, aki több sajtótermékben is azt hangoztatta, hogy a volt miniszterelnök felelős több libatenyésztő öngyilkosságáért a Hajdú-Bét-ügyben.
A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. Bajnai Gordon 1999 és 2005 között a Wallis vezérigazgatója volt. A Hajdú-Bétet 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyaspiac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást.

Az elégedetlen lúdtenyésztők több demonstrációt tartottak a Hajdú-Bét debreceni, valamint a Wallis budapesti központja előtt, követelve, hogy a szerintük az 5,5 milliárd forintot is meghaladó szállítói hitelt felhalmozó cég fizesse ki őket. Ez nem történt meg, és több libatartó öngyilkosságot követett el.
k_fn9_cikk_banner
Futó Dániel, a filmes védője elmondta: Pesty Lászlót azért vádolja rágalmazással a volt miniszterelnök, mert a filmes-újságíró 2010-ben a Helyi Téma című lap internetes kiadásában azt a véleményt hangoztatta, hogy Bajnai Gordon felelős a libatenyésztők haláláért. Egy másik internetes oldalon közétett interjúban szereplő állítások miatt a Wallis Rt. pedig azt sérelmezte, hogy őket jogtalanul keverte bele az ügybe Pesty László.

A védő szerint Pesty László csak véleményt nyilvánított, amelyet az alapján szűrt le, amit saját műsorában hallott az érintettek beszámolói alapján.

Futó Dániel elmondta: a tárgyaláson a bíró megkérdezte a feleket, hogy hajlandóak-e békülni. Bajnai Gordon és a Wallis képviselője is úgy nyilatkozott, hogy csak akkor békülnek, ha Pesty László bocsánatot kér, és sajtó-helyreigazítást jelentet meg. Mivel a filmes-újságíró erre nem volt hajlandó, a békéltetés eredménytelen lett.

A következő tárgyalási nap április 18-án lesz