Orsolya 30 éves, 20 éve 1-es típusú cukorbeteg. Kétnaponta sportol, tartja a javasolt diétát, egy gramm súlyfelesleg sincs rajta, a glikohemoglobin- (HbA1c)  értékét mégis alig tudta 7 százalék alá vinni az elmúlt két évtizedben, mert érzékeny a stresszre és az időjárási frontokra is, ezek pedig rossz irányba mozdítják a vércukorszintjét. Az említett laborérték a vércukorszint elmúlt háromhavi átlagából képződik, egészséges embernél ez 6 százalék. Épp a 7 százalékos érték lett volna a határ egy januárban megjelent miniszteri rendelet szerint. Azoknak a cukorbetegeknek ugyanis, akiknek e fölé kúszik ez az értékük, kezelőorvosuk nem írhatta volna fel az úgynevezett analóg inzulint. (Utóbbi a hagyományos, humán inzulinnál modernebb készítmény. Míg a humán inzulin esetében a betegnek pontosan ki kell számolnia, mikor és mennyit eszik, illetve mozog, hogy ahhoz előre beadja magának, addig az analóg verzió gyorsabb – vagy éppen elhúzódó hatású –, ezáltal rugalmasabb életvitelt biztosít.)

Vércukorszintmérés. Mind több ember életének része. Fotók: Getty Images

TERJEDŐBEN
Az év elején nyilvánosságra került szigorítást felháborodva fogadta a szakma és a betegtársadalom egyaránt. Ennek hatására egyeztetés indult az orvosok és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között, ennek eredménye egy rendeletmódosítás lett, amely már nem 7, hanem 8 százalékban jelöli meg a határértéket. Nem babra ment a játék: a szabály szerint ugyanis azok, akiknek határ felettiek az értékei, és nem vesznek részt háromhavonta az előírt orvosi ellenőrzésen, elesnek az úgynevezett analóg inzulin 100 százalékos tb-támogatásától. Ha mégis ragaszkodnak a rugalmasabb életvitelt biztosító inzulinfajtához, felírhatják nekik, de csak 50 százalékos támogatással. A határérték fölé csúszó betegek egy évre esnek ki a támogatott körből, ha egy esztendő múltán jó laboreredményt produkálnak, újra hozzájuthatnak a szerhez. A változó jogszabály új elemként vezette be a kötelező, gyakoribb, félévenkénti kontrollt. <#zaras_figyelo#>A jogszabályalkotó szándéka kettős lehetett: spórolni a drága inzulinnal (az analóg két-két és félszer drágább, mint a másik típus), valamint tudatosabb életmódra ösztönözni a cukorbetegeket. Egy budapesti kórház diabetológiai ambulanciáját vezető orvos egyetért azzal, hogy ne járjon modern készítmény annak, aki a betegségével járó korlátokat nem tartja be (azaz nem diétázik, nem mozog, nem jár kontrollra). Ugyanakkor szerinte önmagában a szabály nem sarkallja életmódváltásra azokat, akik eddig sem tettek különösebb erőfeszítéseket az egészségükért. Nem valószínű, hogy ők hajlandók lennének többet fizetni, legfeljebb az olcsóbb inzulinnal lesznek ugyanolyanok vagy még rosszabbak az értékeik. A HbA1c-érték mint fokmérő egyébiránt elfogadható, hiszen objektív, ráadásul nemcsak egy pillanatnyi állapotot, hanem háromhavi átlagot tükröz, de az egyéni különbségekkel nem tud számolni. <#zaras_figyelo#>

A spórolási szándék releváns lehet, hiszen a cukorbetegek száma drasztikusan növekszik, így a kezelésükre fordított tb-támogatás is egyre duzzad. Évente mintegy 20 milliárd forintot költ az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a kórképhez kapcsolódó gyógyszerekre és szolgáltatásokra.

A 18–70 év közötti magyar lakosságnak nagyjából 7-8 százaléka cukorbeteg, és minden felismert betegre jut egy fel nem ismert eset. Amikor könnyen, egyetlen vérvételből kimutatható, sajnos általában már nem visszafordítható a folyamat. A megelőző ismeretterjesztésre és a cukorbetegek tájékoztatására azonban kevés pénz jut – mondta a Figyelőnek Hidvégi Tibor, a Magyar Diabetes Társaság főtitkára.

KIVÉTELEK
Kevésbé érthető viszont, hogyan és mennyit tudnak spórolni úgy, hogy a frissen elfogadott és július elsejével bevezetendő szabály egy meglehetősen szűk réteget érint, s esetükben is sok felmentő körülmény lehet. Kis János Tibor, a cukorbetegséggel társadalmi szinten foglalkozó szervezet, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány diabetológusának egyéni becslése szerint a cukorbetegek nagyjából fele kap inzulint, közülük minden második analóg típusút. Rájuk, ha 18 év alattiak vagy csak napi 1-3-szor használják, nem vonatkozik ez a mostani szabály; akik többször, azoknak is legalább a fele jó értékeket produkál, így marad egy maximum néhány tízezres réteg, amelynek megnehezítheti az életét a rendelkezés. Ugyanakkor Kis János Tibor úgy véli, e betegek jelentős részben önmaguk is hibásak abban, hogy nem érték el a 8 százalékos glikohemoglobin-szintet.

Felülírhatja a rossz laborértéket az orvos akkor is, ha a páciensnek a vizsgálatot megelőző évben „külső segítséget igénylő hipoglikémiája”, azaz olyan rohama volt, amelyben a vércukorszintje drasztikusan leesett, ezért cukrot kellett kapnia. A jogszabály azonban nem tér ki arra, mi számít „külső segítségnek”. Elég-e az, ha a beteg olyan rosszul volt, hogy valakit meg kellett kérnie, hozzon neki egy narancslevet, avagy csak a dokumentált beavatkozás (például mentőorvos által beadott injekció vagy kórházi kezelés) számít. Előbbi esetben a beteg bemondására elhiheti az orvos az esetet, és felírja a drágább inzulint. Utóbbi esetben viszont ilyet csak akkor tehet, ha igazolható a beavatkozás. Egy neve elhallgatását kérő, a rendelet második verziójának kialakításában részt vevő osztályvezető főorvos szerint egy orvos a hitelességével játszik, ha valótlan eset alapján írja fel az eredeti kezelést. A diabetológus úgy véli, ezt aligha kockáztatják meg a kollégái. A Figyelő ugyanakkor beszélt olyan orvossal is, aki szerint nem elég pontos a szabályozás, s ez kiskaput jelenthet orvosnak, betegnek egyaránt. Az ügyben hivatalos szervek (az Emmi egészségügyi államtitkársága, OEP) nem kommentálták e kételyeinket.

SZIGORÚ MAGYAROK
Az inzulingyártók tájékoztatása szerint a most bevezetett magyar szabály Európában máshol nem létezik. Másfajta szigorítások azonban igen, így például Belgiumban, Bulgáriában és Csehországban az analóg inzulinokat azután választhatják az orvosok, ha a humáninzulin-terápia nem volt sikeres. A humán inzulinok támogatása mindenütt 100 százalékos, az analógoké 85–100 százalék között mozog. A magyarországi támogatási rendszer első lépésben a gyógyszeres (tablettás) kezelést támogatja, míg a legtöbb európai államban a korai inzulinkezelést preferálják. Utóbbi gyakorlat azért célravezetőbb, mert ha a betegség korai fázisában adnak inzulint, akkor elkerülhetők a szövődmények, melyek kezelése később drágább. Ráadásul, mint az egy 2009-es tanulmányból kiderül, a cukorbetegségre költött támogatási pénzek 14 százaléka jut csak a gyógyszerekre, a többit a már kialakult betegség szövődményeinek gyógyítására fordítják.