Rekordot döntött a Mikulásgyár

Figyelő
2010-12-20 10:23
A rekordnak számító félmilliárd forintot is meghaladta a Mikulásgyárba érkezett adományok értéke, és ezzel mintegy 150 ezer rászorulónak segíthetnek Magyarország legnagyobb jótékonysági akciójának szervezői - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár tulajdonosa.
A közlemény szerint a vasárnap befejeződött adománygyűjtésre azért volt szükség, mert szociológiai vizsgálatok szerint Magyarországon a népesség 12-13 százaléka, és a gyermekek mintegy ötöde számít szegénynek. A felmérések szerint 20-25 ezren rendszeresen éheznek, és 380 ezerre tehető az alultáplált, elégtelenül étkező gyermekek száma.

bal_fn8_cikk_kapcsA felvonulási téri ajándékcsomagoló-üzemben a nagy hideg miatt néhány órára többször is leállt a fűtés. Az önkéntesek saját zsebükből fizették ki a fűtőolaj számláját, mert a hazai és multinacionális vállalatok többsége még kedvezményt sem ajánlott fel a fűtőolaj árából - írta közleményében a jótékonysági rendezvény szervezője. "Több helyről csak azt a választ kaptuk, hogy a Mikulásgyár marketingszempontból nem érdekes, ezért azt nem is támogatják" - tette hozzá Zsolnai.

Tavaly Lisszabonban Európa második legjobb jótékonysági rendezvényévé választották a magyar karitatív akciót, amelyet, ha nem is az energiaszektorban, de máshol rengetegen segítettek.k_fn9_cikk_banner