Kevésbé voltunk zöldek tavaly, mint azelőtt

Figyelő
2010-12-11 21:19
A környezetvédelmi beruházások volumene mintegy 13 százalékkal csökkent Magyarországon tavaly az előző évhez képest: a közvetlen környezetvédelmi beruházások volumene 12 százalékkal, az integrált beruházásoké 21 százalékkal esett vissza - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a területről készített összegzésében.
A nemzetgazdaság környezetvédelmi beruházásai a múlt évben összesen 124 milliárd forintot tettek ki, ennek 87 százaléka közvetlen, 13 százaléka pedig úgynevezett folyamatba integrált környezetvédelmi beruházás formájában valósult meg.

A megfigyelt időszakban a nemzetgazdaság környezetvédelmi beruházásainak legnagyobb része, mintegy 37 százaléka a hulladékkezelés javítását célozta. A szennyvízkezelésre az összes környezetvédelmi beruházás 18 százalékát fordították.

A beruházások 15 százalékát pedig a talaj és a felszín alatti vizek védelmében hajtották végre. A levegőtisztaság védelmét szolgáló beruházások több mint 11 százalékkal, a táj- es természetvédelmet szolgáló beruházások 3 százalékkal részesedtek. Az előző évhez hasonlóan 2009-ben is jelentősek voltak a radioaktív szennyezések csökkentését szolgáló beruházások.
k_fn9_cikk_banner
A közvetlen környezetvédelmi beruházások több mint egyharmadát a hulladék keletkezésének megelőzését, illetve kezelését elősegítő beruházások tették ki. Ezek aránya jelentősen nőtt 2009-ben az előző évi 25 százalékhoz képest. A folyamatba integrált beruházások esetében a hulladékkezelés részaránya 54 százalék volt.

Az egyes környezeti területek beruházásainak volumenváltozását vizsgálva kitűnik, hogy jelentős mértékben csökkent a szennyvízkezelést, valamint a levegőtisztaság védelmét szolgáló környezetvédelmi beruházások volumene: az előbbi 46 százalékkal, az utóbbi pedig 34 százalékkal.

A gazdasági szervezetek 2009-ben a környezetvédelmi szolgáltatásokért külső szolgáltatóknak 124 milliárd forintot fizettek ki, amely összehasonlító áron közel 4 százalékos csökkenés 2008-hoz képest. A környezetvédelmi szolgáltatások ellenértékének 65 százalékát hulladékkezelésért, 23 százalékát szennyvízkezelésért fizették. A feldolgozóiparba tartozó gazdasági szervezetek 39 milliárd forintot fizettek környezetvédelmi szolgáltatásokért, ez a teljes összeg 31 százaléka volt.

Magyarországon 2009-ben – a megfigyelésbe bevont szervezetek adatszolgáltatása alapján – a környezetvédelmi iparba tartozó gazdasági szervezetek által értékesített termékek és szolgáltatások nettó árbevételének értéke 355 milliárd forint volt, 51 milliárd forinttal kevesebb, mint a megelőző évben. Az összehasonlító áron 16 százalékos csökkenés javarészt a gazdasági recesszióval magyarázható.

Az összes környezetvédelmi ipari árbevétel 99,2 százalékát a környezeti szennyezések közvetlen csökkentését szolgáló termékek előállításából és ilyen szolgáltatások nyújtásából származó árbevétel tette ki 2009-ben. A környezetszennyezések integrált csökkentését szolgáló technológiák és termékek előállításából származó nettó bevétel pedig kevesebb mint 3 milliárd forint - 0,8 százalék - volt.

A környezetvédelmi ipar exportértékesítése 2009-ben 56 milliárd forintot tett ki, ez az összes környezetvédelmi ipari értékesítés 16 százaléka volt. Az exportértékesítés az előző évihez viszonyítva 36 milliárd forinttal, összehasonlító áron 42 százalékkal csökkent - tartalmazza az összegzés.