Sorozatunk utolsó részéhez egy igazi nagyágyút választottunk: az ország legnagyobb lakóházát, az óbudai Faluházat. 1970-es építésekor a szocialista lakásfejlesztés mintapéldájaként emlegették.

Az akkori vezetés igencsak büszke volt arra, hogy a környék földszintes, jórészt komfort nélküli házacskáit elbontva új, korszerű otthont adhatott a hajógyári és textilgyári munkásoknak a hatalmas, 884 lakásos épületben. Az elmúlt évtizedekben azonban a korszerűsítés nélküli távfűtéses lakások piaci értéke a magas fűtésszámlák miatt egyre csökkent, ezért a Faluházban is megérett az idő a felújításra, amibe bele is vágott a ház.

Több lépésben újult meg

A hatalmas, iparosított technológiával készült klasszikus panelépületet már 2005-ben elkezdték modernizálni, amikor a fűtési rendszer szabályozását oldották meg. A panelek többi tipikus gondja: a rosszul szigetelt, hőhidas falak, tető- és pincefödém, a régi, huzatos ablakok azonban még továbbra is problémát okoztak. k_fn9_cikk_bannerA felújítás következő, 2009-ben induló szakaszában ezeket tették rendbe. A homlokzat, a tető és a pincefödém 10 cm hőszigetelést kapott, az ablakokat 1,4 W/m2K hőátbocsátású modern műanyag nyílászárókra cserélték ott, ahol a lakók ezt még nem tették meg egyedileg. Ezekkel a munkákkal összehangolva a távhőszolgáltató szintén 2009-ben korszerűsítette a ház hőközpontját.

A ház fosszilis energiaigényét a hőszigetelés mellett tovább csökkenti a tetőre szerelt közel 1500 négyzetméternyi napkollektor, ami a vízmelegítéshez szükséges energia közel felét fedezi. A 2009-2010-es szezonban a napsütéses órák száma alatta maradtak a sokéves átlagnak, de a Faluház kollektorai még így is biztosítani tudták a vízmelegítésre fordított energia 46 százalékát. Egy átlagosan napos évben ez az arány 50 százalék fölé is mehet.
A munkálatok alig 6 hónap alatt fejeződtek be. A gyors kivitelezéshez az kellett, hogy minden – a finanszírozástól kezdve a részletes szerződéseken át a lakók tájékoztatásáig – alaposan elő legyen készítve.

Az Energiaklub arra volt kíváncsi, hogy a 2009-es felújítással egy-egy lakás esetében mennyit javult az energiafelhasználás, van-e változás az energiaosztályokban. Ehhez két tipikus – egy közbenső és egy szélső – lakás energiatanúsítását készíttettük el független szakértővel. Azért volt szükség a két különböző lakás elemzésére, mert egy ekkora társasházban jelentős eltérés lehet a lakások energiafogyasztása között aszerint, hogy hol helyezkednek el a házban.

Megvan az első A osztályos panellakás!

Most pedig térjünk rá az egyes vizsgált lakásokra, és nézzük, mennyi múlik azon, hol helyezkednek el az épületben. Az első vizsgált 50 négyzetméteres otthont minden oldalról fűtött terek veszik körül, az egyetlen hűlő felülete az utca felé nyíló falrész.

A 2009-es felújítás előtt a lakás elvi energiafogyasztása a számítások szerinti 124 kWh/m2 év volt, ami D (átlagosnál jobb) energiaosztályhoz elég. Ez az adat picit árnyalja azt a közkeletű képet, amely szerint a hazai panelállomány katasztrofális energetikai állapotban van, és ezek a lakások valóságos energiafalók. Emlékezzünk vissza eddigi rekordereinkre, a 400 kWh/m2 év feletti fogyasztású régi családi házakra!

De miért is lehetett viszonylag kedvező energiafogyasztása a lakásnak? A hetvenes évek házgyári épületeinek úgynevezett szendvicspaneljeibe már eleve beépítettek némi hőszigetelést, ami azóta persze elöregedett, és a kivitelezéskor is lehettek hibák, a semminél viszont ezek is többet érnek. Ráadásul a közös felújítás előtt ebben a lakásban már korábban kicserélték az ablakokat hőszigetelő üvegezésű nyílászárókra, és azt se felejtsük el, hogy már szabályozható fűtés mellett indult a 2009-es beruházás.
A közös felújítás tehát a homlokzati hőszigetelés, a hőközpont korszerűsítése szempontjából érintette ezt az épületrészt, és természetesen a napkollektorokkal termelt meleg víz is javít az energiaosztályon. A felújítás után a lakás elvi energiaigénye 36 százalékkal 79 kWh/m2 évre csökkent, így három kategóriával feljebb, A energiaosztályba jutott. Ez az energiaigény lényegesen alacsonyabb, mint amit egy új építésű társasházban egy hasonló lakástól megkövetelnek a jelenlegi szabványok.

Mindenki jól járt

A 36 százalékos megtakarítás ebben az esetben azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a számla is ugyanennyivel csökken majd. Az energiamegtakarítás ugyanis csak a hődíjban érvényesül majd, az alapdíjat továbbra is ugyanúgy kell fizetni, de még ezzel együtt is évente nagyjából 20-25 ezer forinttal csökkehet a számla az elmúlt fűtési szezon díjával számolva.

A másik vizsgált lakóegység egy szélső, legfelső emeleti lakás, ami értelemszerűen nagyobb felületen hűl, tehát több energia kell a fűtéséhez. Ez a számokból is látszik: a felújítás előtt E (átlagos) energiaosztályba tartozott évi 162 kWh/m2 energiaigénnyel, ami nagyjából 30 százalékkal több, mint a szomszédokkal körülvett közbenső lakásé. (Az ablakokat korábban már itt is kicserélték.)

A ház felújítása után a lakás új energiaosztálya B lett, 97 kWh/m2 év energiaigénnyel, ami három kategóriányi ugrást, 40 százalékos energiamegtakarítást és körülbelül 28 ezer forint hődíjcsökkenést jelent.
Összesítve tehát mindkét lakás három kategóriát javult, a szélső lakásnál azonban valamivel magasabb volt a megtakarítás aránya, noha az energiaigénye még így is magasabb a középső lakásénál.

A megtakarítások forintosítását tovább árnyalja, hogy a Faluház lakói a felújítás után továbbra sem a tényleges fogyasztásuk szerint, hanem légköbméter alapon kapják az energiaszámlát. Ennek az az előnye, hogy ha a teljes épület hőfogyasztása csökken, akkor abból minden lakó egyformán profitál, ami azért igazságos, mert a beruházást is közösen fizették. Ugyanakkor nem igazán ösztönzi az egyes lakókat arra, hogy letekerjék a fűtést, ha épp nincs rá szükségük, vagy ne hagyják résnyire nyitva az ablakokat a fűtési szezonban.

Végül is, a felújítással minden lakó jól járt, hiszen a számlák valóban csökkennek, a lakások piaci értéke pedig már most érzékelhetően emelkedett.

Miből áll a távhőszámla?

A távfűtéses otthonok energiaszámlái két nagy részből állnak össze. Az egyik tétel az alapdíj, ami a rendszer fenntartását szolgálja. Ebből kell karbantartani a vezetékrendszert, a hőt előállító erőműveket – már ha van ilyen a szolgáltató tulajdonában – ez szolgálja a házakban található hőközpontok fenntartását, az eszközök amortizációját, a korszerűsítéseket, a szolgáltató dolgozóinak a bérét stb. Az alapdíj nagyságát a fűtött légköbméterek alapján állapítják meg, mértéke pedig független attól, mennyi hőt használtunk fel fűtésre, vízmelegítésre.

Az infrastruktúra fenntartását, a rendszer üzemeltetését, a korszerűsítéseket, karbantartást fedező alapdíj természetesen a gázszámlában is megjelenik, de ott – átlagos fogyasztás mellett – lényegesen kisebb az aránya, mint a távhőnél.

A számla másik nagy tétele a hődíj, amit a ténylegesen elfogyasztott hőmennyiség után fizet a fogyasztó. Ezt a mennyiséget legalább a ház vagy a lépcsőház szintjén (attól függően, hogy hány hőközpont van a házban) mérik. Ha nincs egyedi mérési lehetőség a lakásokban, akkor a ház – a lakásméret arányában – szétosztja a költségeket a lakók között. Ha van úgynevezett költségosztó a lakásokban, akkor a hődíjat a lakók valós fogyasztásuk alapján fizetik.

A hődíj igazságos elosztására vannak olyan számítási képletek is, amelyek valamelyest kompenzálják a legfelső emeleti vagy a fűtetlen pince felett lakókat a magasabb hőfogyasztásért, erről azonban a ház közösségén belül kell megállapodni. Itt a Faluházban ugyan felszerelték az egyedi mérésre alkalmas költségosztókat, de amíg nincs egyetértés a költségek kompenzációjáról, addig továbbra is az alapterület szerint fizetik a hődíjat a lakók.

Ha szeretné megnézni magát a tanúsítványt és a hozzá tartozó műszaki jegyzőkönyvet látogasson el a Lakcímke oldal Bemutatkozik a tanúsítvány rovatába. A lakcimke.hu-n a tanúsítás jogi hátterével, gyakorlati kérdéseivel is megismerkedhet, és persze sok hasznos tippet, tanácsot talál.