Nem inog a bizalmunk a kormányban

Figyelő
2010-11-24 12:44
A Forsense felmérése szerint fél év kormányzás után a kormány és a miniszterelnök továbbra is bírja az emberek többségének bizalmát; a pártok pozíció nem változtak, az ellenzék munkáját a többség rosszra értékeli.
bal_fn8_cikk_kapcs A Forsense november 10. és 12. között végezte kérdőíves közvélemény-kutatását, amelynek során ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korút kérdezett meg.

Ebből kiderült, hogy az Orbán-kormány első félévének tevékenységét a többség pozitívan értékeli, míg 43 százalék kritikus vele szemben. "Az eredmény illeszkedik a pártpreferencia eredményekhez és körülhatárolja azt a nagy választói csoportot, amelyre a kormány biztosan támaszkodhat a közeljövő intézkedései során" - olvasható a Forsense tájékoztatásában.

Novemberben a Fidesz szavazóinak több mint négyötöde inkább vagy teljes mértékben pozitív értékelést adott. A parlamenti ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP szavazóinak többsége kritikával fogadta a kormány eddigi munkáját.

Ezzel szemben a Jobbik szavazóit már inkább megosztja a kormány teljesítménye, a radikális párt támogatóinak egyformán 47-47 százaléka fejezte ki elégedettségét illetve elégedetlenségét a féléves kormányzati munkával kapcsolatban.
k_fn9_cikk_banner
A falvakban élők több mint 60 százalékának pozitív az értékelése, a szakmunkás végzettséggel rendelkezők átlag feletti támogatása mellett magas az aránya a kormány teljesítményéhez pozitívan viszonyulóknak a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők körében is.

A felmérés szerint Orbán Viktor miniszterelnök megítélése a kormányénál is jobb, a kérdezettek közel 70 százaléka tartja alkalmasnak őt a miniszterelnöki poszt betöltésére. A válaszolók 48 százaléka szerint a korábban vártak szerint teljesít, közel egynegyedük szerint jobb a teljesítménye, míg 22 százalékuk szerint gyengébben teljesít kormányfőként, mint azt a választások előtt várni lehetett.

Az ellenzéki pártok szavazótáborainak a 47-57 százaléka is úgy vélekedik, hogy a kormányfő pont azt a teljesítményt nyújtja, amit korábban várni lehetett tőle. A Fidesz szavazói esetében is hasonló ez az arány, de ott - az ellenzéki szavazókkal ellentétben - a csalódás többnyire "kellemes" Orbán Viktor eddigi teljesítményével kapcsolatosan, 41 százalék pozitívan, 6 százalék negatívan csalódott.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 60 százalékos támogatottsága továbbra is igen jelentős, az MSZP pedig kevesebb, mint harmadannyi szavazójával a biztos részvételt ígérők 18 százalékát tudhatja maga mögött.

A két új parlamenti erő pozícióját sem az elmúlt időszak politikai, törvényhozási viharai, sem az önkormányzati választások eredményei nem mozgatta meg, a Jobbik 13, az LMP 4 százalékon áll.