Halálosztók

Az égbolton vadászgépek zúgnak el, lent a földön tankok dübörögnek a hepehupás terepen, nagy sebesség mellett is pontosan célra tartott ágyúcsővel. A helyszín nem valamilyen újabb hadszíntér, hanem a dúsgazdag olajsejkség, Abu-Dzabi, ahol legutóbb februárban, a nemzetközi védelmi kiállításon (IDEX) találkoztak a világ fegyverexportőrei és -importőrei. A nagy hadianyag-dzsemborin minden volt: a „filléres” orosz Kalasnyikov gépkarabélytól a bármilyen akadályon átgázoló amerikai Humvee terepjárón át a pilóta nélküli, felderítő és csapásmérő repülőkig katonás rendben sorakoztak a harcászati eszközök.

A térkép megtekintéséhez kattintson!

A közel-keleti fegyverbazár kereskedői alighanem ezúttal is elégedetten dörzsölgethették a kezüket, elvégre hadianyagot adni-venni ma is bomba üzlet. Jöhet gazdasági recesszió, pénzügyi válság, a nagy hadiszállítók ezúttal is megtalálják annak a módját, hogyan fokozzák a forgalmukat. Mint az a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) legutóbbi jelentéséből kiderül, 2010-ben a száz legnagyobb fegyvergyártó cégóriás eladásai – 2002-höz viszonyítva, reálértéken számolva – 60 százalékkal nőttek, s mintegy 411 milliárd dollárt tesznek ki. A nemzetközi fegyverkereskedelem 2007 és 2011 között 24 százalékkal volt magasabb, mint a 2002–06-os időszakban.

Noha a globális válság sok helyütt visszavetette a katonai kiadásokat, a világ még tavaly is 1738 milliárd dollárt költött fegyverkezésre. 2010-es dollárárak alapján a növekedés minimális, 0,3 százalék, ez azt jelenti, hogy egy 13 évig tartó, nagy iramú bővülési periódus szakadt meg. A helyzet azonban országonként és régiónként eltérő. Az USA katonai büdzséje a következő 2-3 évben feltehetően szűkül, miután kivonul Afganisztánból. Nyugat- és Közép-Európában a megszorító intézkedések nyomán ugyancsak csökkenés várható, viszont Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten számos ország
további pénzeket fordíthat haderejének növelésére.<#zaras_figyelo#>

A legkeresettebb fegyverek

Kézifegyverek
Az exszovjet Kalasnyikov gépkarabély (nem a legmodernebb, de olcsó és sokmilliós példányban világszerte elterjedt a fejlődő világban)

Vadászrepülőgépek
F–16 Fighting Falcon (ez a legnagyobb példányszámban gyártott – 4-5 ezer db – vadász, USA-gyártmány)
Eurofighter (ez a nyugat-európaiak közös gyártmánya, messze túllépték a fejlesztési költségeket, vagyonokat költöttek rá)
F–35 Joint Strike Fighter (amerikai, ez a legújabb, legmodernebb, legdrágább gép)

Drónok vagy pilóta nélküli gépek
Global Hawk (a földi irányító, akár több ezer km-re a bevetés helyszínétől hajszálpontosan tudja vezérelni a drónt; felderítésre és bombázásra egyaránt alkalmas)

Helikopterek
UH–60 Black Hawk: A Sikorsky Aircraft által fejlesztett és gyártott, egy fő és egy farokrotoros, két gázturbinával felszerelt, közepes teherbírású, többcélú szállítóhelikopter

Szállító repülőgépek
Boeing C–17 Globemaster (óriásszállító)
Lockheed C–130 Hercules (régóta gyártott „munkaló”)
Airbus A400M (a legújabb fejlesztésű stratégiai szállító, a polgári változatokból fejlesztették ki)

Rakéták
Patriot PAC–3 légvédelmirakéta-komplexum (amerikai, az Izrael ellen indított iraki rakétatámadások idején vált ismertté; állítólag beméri, kivédi a támadó rakétákat)
Harpoon Block II. hajó elleni rakéta
Javelin páncéltörő rakéta

Harckocsik – páncélosok
Krauss-Maffei Leopard, német gyártmány
Abrams, amerikai
MRAP (aknatámadásoknak is ellenálló páncélozott csapatszállító jármű. A legmenőbbek mostanában az amerikai Oshkosh cég típusai. Ilyenekből vagy ötvenet kaptak az Afganisztánban szolgáló magyarok)

A mai fegyverkereskedelem legkelendőbb terméke a harci repülőgép, a forgalom egyharmadát a légi járművek teszik ki. „A légierő az országvédelem egyik leghatékonyabb eszköze, ám a repülőgépek szárnyai alá szerelt rakétákkal és precíziós bombákkal azok könnyedén alkalmasak meglepetésszerű és nagy hatótávolságú támadásokra a szomszédos országok ellen is” – fejtegette elemzésében Siemon Wezeman, a SIPRI kutatója. A korszerű harci gép azonban nem olcsó mulatság, ára darabonként akár a 80 millió dollárt is elérheti. Beszerzésük, üzemeltetésük ballasztként nehezedik a katonai költségvetésekre, hadrendben tartásuk évekre meghatározza a katonai doktrínát. Mindeközben a katonai rendeltetésű szolgáltatások – rendszertámogatások, kiképzés, logisztika, javítás és karbantartás – forgalma is nőtt, mégpedig a 2002. évi 22,3 milliárd dollárról 2010-ben 55 milliárdra. A világ második legnagyobb hadiszállítója, a brit BAE Systems 2010. évi forgalmában például a bevétel közel fele a katonai rendeltetésű szolgáltatásokból jött össze.

Fegyvertények itthonról

A GDP-arányos magyar katonai költségvetés a NATO-országok közül már évek óta a legalacsonyabbak közé tartozik. Tavaly a mintegy 275 milliárd forintos hadibüdzsé a GDP alig egy százaléka volt, s a szűkös állami költségvetésből az idén sem futja több honvédelemre. A védelmi kiadások 47 százaléka személyi juttatásokra, 36 százaléka működési és fenntartási költségekre ment el, míg fejlesztésekre mintegy 17 százalék jutott. Ez utóbbi 46 milliárd forintból 32 milliárd helyből elment a Gripen-program finanszírozására – a bérleti díjak törlesztésére, a vadászgépek felfegyverzésére és pilótaképzésre –, mindössze 4-5 százaléknyi összeg maradt további fejlesztésekre.

„E kiadási struktúra igen messze van a stratégiai dokumentumokban szorgalmazott 40-40-20 százalékos megosztási aránytól” – állapítja meg Kern Tamás, a Századvég Alapítvány volt tudományos munkatársa a Nemzet és Biztonság című folyóirat hasábjain. Azaz kevesebbet kellene személyi kiadásokra és többet a fenntartásra s fejlesztésre fordítani. A szakember szerint ugyanakkor nem csupán arról van szó, hogy a jelenlegi válság közepette nem jut elégséges pénz haderőfejlesztésre. A politika azért is sorolja rendre hátrébb a védelmi prioritásokat, mert a magyar társadalomnak nincs ellenségképe, fenyegetettségérzése.

„E szorító pénzügyi helyzetben a védelmi tárca mozgástere szűk, s a katonai vezetés szigorú takarékosságra kényszerül” – mondja Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének (SVKI) igazgatója. E helyzet nem igazán kedvez annak a törekvésnek, amely a nemzeti szuverenitás jegyében a honi haderő, a területvédelem megerősítését szorgalmazza. Inkább azokat erősíti, akik a gazdasági realitásokból kiindulva a haderő működőképességének megőrzését és nemzetközi szerepvállalását tartják szem előtt.

E két törekvést ötvözi a szaktárca vezetésének „kevesebb pénzből erősebb hadsereget” jelszava. Csiki Tamás, az SVKI munkatársa hozzáteszi: részvételünk Afganisztánban és a balkáni békefenntartásban azt ellensúlyozza, hogy Magyarország pénzügyileg nem járul hozzá kellő mértékben a NATO közös védelmi erőfeszítéseihez.

A takarékosság jegyében a védelmi tárca fontos fegyverténynek tartja, hogy nemrég sikerült módosítani a Gripen vadászgépek bérléséről szóló 2001-ben aláírt szerződést. Ennek eredményeként nettó 49,5 milliárd forintot lehet megtakarítani.

Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTI-nek nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a védelmi költségvetés 2013-tól 2015-ig nem lehet kisebb a jelenleginél, 2016-tól pedig évente a GDP 0,1 százalékos mértékével emelkedik. A kormány a tervek szerint 2022-re a nemzeti össztermék évi 1,39 százalékában garantálja a haderő fejlesztésére és fenntartására fordítható költségvetési támogatás összegét.

A nemzetközi hadiipar nagymértékben koncentrálódott. Míg a hidegháború végén, 1990-ben a világ öt legnagyobb hadiszállító cége 22 százalékkal részesedett a teljes fegyvereladásból, 2005-re részarányuk a duplájára emelkedett. A legnagyobb játékosoknak máig a hidegháború egykori ellenfelei számítanak, s az utóbbi hónapokban éppen egy fegyvercsempészési ügy kelt feszültséget az amerikai–orosz kapcsolatokban. A „halál kufáraként” elhíresült Viktor Butot négy éve, Bangkokban tartóztatták le amerikai ügynökök, akik egy kolumbiai gerillaszervezet tagjainak kiadva magukat vállról indítható rakéták és gépkarabélyok beszerzésében állapodtak meg az orosz fegyverkereskedővel. Az egykori szovjet katonatisztet két éve szállították az USA-ba, ahol tavaly ősszel 25 évi börtönre és 15 millió dollár pénzbüntetésre ítélték. Eközben az oroszok állítják: alaptalanok a vádak, és minden legális eszközt bevetnek annak érdekében, hogy But visszatérhessen hazájába.

A fegyverkezési konjunktúrából eleddig az európai országok is hasznot húztak. A finnek gránátvetőket exportálnak, a svédek egy rakétaüzem építésében segédkeznek Szaúd-Arábiában. Németország az utóbbi években már a harmadik helyre ugrott a fegyverexportőrök sorában. A Made in Germany halálosztók – a Leopard harckocsitól a Zeiss távcsöveken s a Heckler & Koch-féle kézifegyvereken át egészen a ThyssenKrupp tengeralattjárókig – világszerte keresettek. Korábban a fő vevő a Bundeswehr és a NATO volt, de a hidegháborús idők elmúltával a vevők mintegy háromnegyede a határokon túlról kerül ki.

A legnagyobb fegyverimportőröknek a recessziót különösebb gondok nélkül átvészelő ázsiai térség országai számítanak, élükön Indiával. Újdelhi ebben a vonatkozásban most megelőzi a korábbi csúcsvásárlóból exportőrré előlépett Kínát, amely viszont már a világ hatodik legnagyobb fegyverszállítója, s döntően Pakisztán ellátója. A rendelési fejleményekből ítélve azonban úgy tűnik, a közel-keleti válsággóc országai minden bizonnyal visszaveszik e kétes elsőséget – mutatnak rá az elemzők. A polgárháború dúlta Szíria csaknem hatszorosára növelte fegyverimportját az elmúlt tíz évben.

Ami pedig a mi szűkebb, kelet-közép-európai régiónkat illeti, a fegyverek exportja-importja elhanyagolhatóan alacsony, egyrészt a gazdasági visszaesések nyomán hozott hadibüdzsé-megszorítások, másfelől pedig a már korábban elvesztett exportpiacok következtében. Mint ahogy Dunay Pál, a genfi biztonságpolitikai kutatóintézet, a Geneva Centre for Security Policy vezető munkatársa a Figyelőnek elmondta: a kilencvenes években a térség nemzeti hadiiparai jószerével mind elporladtak. Az államoknak nem volt pénzük a veszteséges hadiipar támogatására, ugyanakkor a privatizációt profiltisztítás, a fegyvergyártás leépítése követte. E folyamat kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal járt, a legnagyobbal alighanem az egykori Csehszlovákiában, amely a világ tizedik legnagyobb fegyverexportőre volt még a hidegháború idején. A mai fegyverimportok hatékonyságát ugyanakkor a protekcionizmus is korlátozza. Szakmai berkekben általános az a vélemény, hogy ha a visegrádi négyek közösen tendereztek volna a vadászgépbeszerzéseik során, kedvezőbb feltételeket harcolhattak volna ki.

Atomhajsza 2.0.

Bár a világ közvéleményének figyelmét mostanában az iráni atomaspirációk kötik le, az USA, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, India, Pakisztán és Izrael együttesen több mint 20 500 nukleáris fegyvert birtokol. Barack Obama amerikai elnök többször is lelkesen kiállt az atomfegyvermentes világért, olyannyira, hogy 2009-ben elnyerte a Nobel-békedíjat. 2010-ben Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel aláírta az új START (hadászati fegyvereket korlátozó) egyezményt, amelynek értelmében a két egykori hidegháborús ellenség tovább csökkenti atomarzenálját. Ám a leszerelési fogadkozások inkább szépen hangzó szólamoknak tűnnek. A British American Security Information Council kutatóintézet szerint az USA a következő évtizedben 700 milliárd dollárt irányoz elő az atomfegyveripar fejlesztésére. Ezenkívül további 92 milliárd dollárt szánnak új nukleáris robbanófejekre, 12 újabb atom-tengeralattjáró megépítésére, emellett nukleáris cirkálórakéták és bombák kifejlesztése is szerepel a tervekben. Aligha fér kétség hozzá, hogy az amerikai modernizáció láncreakciót indít be.