A  világ megtermelt GDP-je mintegy 65 000 milliárd dollár, ez huszonötszöröse a száz évvel ezelőttinek. Kína és India évente több mérnököt képez, mint az EU és az Egyesült Államok együttesen. A lakosság polarizálódik, s míg húsz évvel ezelőtt Amerika és az unió állította elő a GDP 50 százalékát, addig ez mára 40 százalék alá csökkent, és tovább esik. Ugyanez a feltörekvő BRICS-államok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) esetében 16-ról 25 százalékra növekedett, és tovább emelkedik. Globális világrend alakult ki, de egyre kevésbé van ilyen hatalom, globális intézményrendszer van, de ez elavult, és a szükséges korszerűsítés nem következett be. A vallás szerepe a világon mindenütt felértékelődött.

Fotó: Somogyi Nóra

A NATO is az útkeresés állapotában van, több együttműködést szeretne a nem tag-, de partnerállamokkal. Ugyanakkor nincs meg a megfelelő forrás, több párbeszédre lenne szükség ezzel az országcsoporttal, ám nincs elegendő téma. Az Egyesült Államok globális szerepvállalásra törekszik, de az egyes tagállamok ennél jóval óvatosabbak. Az ISAF és a Kfor békefenntartó tevékenysége után nem tisztázott a jövőbeni viszony a részt vevő államokkal. A NATO (valamint az ENSZ, az EU és az Arab Liga) sem értékelte még nyilvánosan a Líbia elleni háborút és annak következményeit. <#zaras_figyelo#>

Az Egyesült Államok politikájának súlypontja, nagyon helyesen, a Közel-Kelet és a Csendes-óceán térsége felé tolódott el, miközben a hagyományos atlanti régió leértékelődött. Japán számára a fő kihívás az észak-koreai rakéta- és atompolitika, valamint a megváltozott kínai stratégia, különös tekintettel a pekingi igényre a térség szigeteire. A muszlim világ jelentős része ellenséget lát a NATO-ban (Afganisztán, Irak, Líbia), és a szövetség erre sem tudott érdemi választ adni. Az afganisztáni jövőbeni helyzetre az egyik legfontosabb jellemző az a 15 pontos pakisztáni ultimátum, amely követeli Karzai elnöktől, hogy egyeztessen a kulcsminiszterekről, zárassa be az amerikai bázisokat, konzultáljon a határ menti kormányzók kinevezésekor, ne működjenek indiai konzulátusok a határvidéken, valamint vonja be a tálibokat az eljövendő afganisztáni kormányba. Ezek után érthető Albright korábbi külügyminiszter azon írása, hogy az eljövendő amerikai politika egyik legfontosabb kérdése annak tisztázása, hogy Pakisztán a szövetségesük, vagy pedig az ellenségük-e.

Az Európai Unióban új pártok nyernek teret, és az egyes államok megpróbálják a gazdasági válság nemzeti kezelését. Amíg néhány hónappal ezelőtt Európa valamennyi meghatározó politikusa egyetértett abban, hogy az eurózóna továbbra is 17 tagból álljon, addig mára már egyre többen javasolják Görögország esetleges kilépését (például a bajor kormánypárt, a CSU).

A bipoláris világ vége óta, az új tagok felvételekor, számos esetben a politikai kritérium fontosabbnak bizonyult a szakmainál. A bővítés és elmélyítés kérdéskörében a szervezet az előbbit részesítette előnyben, így az EU strukturális változása elmaradt a kor követelményeitől. Új elem, hogy Franciaország frissen megválasztott elnöke a munkahelyteremtésre és a gazdaság élénkítésére koncentrál a „hagyományos” spórolással szemben. Ez feltételezi, hogy a Berlin–Párizs-tengelyt, az új követelményeknek megfelelően, valamilyen módon helyre kell állítani.

A világ legeladósodottabb állama az Egyesült Államok, Japán, Németország és Olaszország. Míg az első három államadósságát kompenzálja a gazdaság teljesítménye, addig az olasz államadósság meghaladja az 1900 milliárd dollárt. Ez a GDP 120 százaléka. Olaszország úgy tekint önmagára, mint az utolsó államra az európai nagyhatalmak körében és az első államra a kicsik között. Az Európai Unió tagjainak államadóssága mintegy 10 000 milliárd euró, és a jövőbeni dilemma továbbra is a több hitel vagy kevesebb tartozás kérdése. Ugyanakkor Európában mindenütt átrendeződnek a vagyonok, a gazdagok egy része külföldre menekíti a pénzét, a régi mellett új elitek jelennek meg.

A helyzetet ma is jól jellemzi, hogy Smith és Ricardo annak idején azt írta: a kapitalizmus sikeres működéséhez morál és etika kell. A mai európai politikából pedig hiányoznak a jövőt meghatározó víziók és politikusok.
A szerző biztonságpolitikai szakértő