Hősök tere

Figyelő – Globall TOP 200 CUP, 2. selejtező nap
Figyelő
2012-05-15 20:50
Telkiben harminchárom csapat részvételével, kánikulában folytatódott a lapunk és az MLSZ által kiírt üzleti labdarúgó-bajnokság. A második fordulóban több csapat teljesítményére is ráillik a hősies jelző.
A legutóbbi játéknap legkülönlegesebb fellépője kétségkívül az SOS gyermekfalvakat képviselő kőszegi alakulat volt, hiszen a Figyelő-kupa egyik fő célja az üzleti és sportbarátság erősítése. Ugyanakkor a cégek már a nevezési díjjal is támogatják az SOS gyermekfalvak magyarországi alapítványát. A gyerekek játékát tehát megkülönböztetett figyelem kísérte. „Fantasztikus a környezet, megható volt a srácok számára, hogy a Bajnokok Ligája-indulóra vonulhattak be a megnyitón, és bár minden meccsünket elveszítettük, ahogy haladtak előre a küzdelmek, úgy lettünk egyre jobbak.

Egy, a tizenötből. A CBA csoportelsőként jutott a június 7-ei döntőbe. Fotók: Kőhalmi Péter

Meg is beszéltük, ha még egy mérkőzés lett volna, azt bizonyára megnyerjük, s hazafelé a kisbuszban már a következő kupára készültünk” – értékelte a napot Szélesy Norbert, aki nevelőként és csapatvezetőként kísérte el a gyerekeket. Közülük ketten Kassai Viktor jóvoltából nemrégiben ingyenesen elvégezhették az alapfokú játékvezetői tanfolyamot.

Ezt a csoportot (F) egyébként hibátlan teljesítménnyel és 18-3-as gólkülönbséggel a Raiffeisen Bank csapata nyerte. Összeszokott felállással érkeztek és nem kis önbizalommal, hiszen a bankok közötti bajnokságokban és jótékonysági tornákon egyaránt kitűntek korábban. A rövid passzos játék mestereként Csernyák Tamás és a gólfelelős Kis László tűnt a csapat két legjobbjának, utóbbi az SOS Gyermekfalu elleni meccsre utalva megjegyezte: „Megtiszteltetés volt azokkal kezdenünk, akikért ez a torna létrejött.”

Az E csoport is különleges összecsapásokat hozott. A dunaferresek például nemcsak a pályán, de azon kívül is egészen profi csapat benyomását keltették. Ráadásul szurkolóik mellett több újságíró, sőt a városi televízió forgatócsoportja is elkísérte a vadonatúj szerelésben fűre lépő gárdát. Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgás élő legendája valahogy megérezte, hogy ez a csapat nem mindennapi teljesítménnyel rukkol elő, hiszen még a küzdelmek megkezdése előtt odaszólt a csapatvezetőnek: „Imre, ti lesztek a bajnokok!”

A hétvégi meccsekről készült fotókat megtekintheti ide kattintva, a korábbi mérkőzések fényképeit pedig ide kattintva.


.
<#zaras_figyelo#>

Mészöly Kálmán

A megszólítás Tóth Imrének, a dunaújvárosiak – igaz, ma már pocakos – „Minarik Edéjének” szólt: az egykori NB II.-es futballista, aki 11,5 másodperc alatt futotta egykoron a százat, ma mindenesként szervezi a Dunaferr Vasas néven kispályás bajnokságban is játszó alakulat mindennapjait. „Saját honlapunkat már 75 ezren látogatták meg, és természetesen nagyon komolyan vettük ezt a versenyt. Nem titkoljuk, nyerni jöttünk” – így a vezető, és a fiúk valóban kimagasló teljesítményt nyújtottak: az első mérkőzésen tíz, míg az egész napon 24 rúgott gólig jutottak, s öt győzelmük során mindössze négyszer vették be az ellenfelek az amúgy csúnya sípcsontsérüléssel kapuba álló Radványi Áron hálóját.

A produkció azért is mondható hősiesnek, mert csoportellenfelük, a Market csapata az egykori válogatott futballistával, Szekeres Tamással, valamint az ellenfél védőit a Fradi, majd az Újpest színeiben is őrületbe kergető Wukovics Lászlóval erősített, hiszen a versenykiírás két külsőst engedélyezett. Wukovics meccsenként kiosztott legalább három kötényt, ám csapatát nem tudta továbbjutáshoz segíteni.

Az egyes csoportok végeredménye
A csoport:   1. Citibank 2. Baumit 3. Bourns 4. Budapest Airport 5. Magyar Telekom
B csoport:   1. CBA 2. Pauker 3. Vodafone 4. Axiál 5. Mol
C csoport:   1. Invitel 2. McDonald’s 3. Aviva 4. GVH 5. Contitrade
D csoport:   1. A-Híd 2. MNB 3. Globall 4. TVK 5. Chevrolet
E csoport:  
1. Dunaferr 2. Szintézis 3. Kempinski 4. Gránit Bank 5. Market
6. Földgázszállító
F csoport: 
1. Raiffeisen 2. Masterplast 3. SAP 4. Kite 5. Magyar Turizmus Zrt.
6. SOS Gyermekfalu
A csoportgyőztesek egyenes ágon bejutottak a június 7-i döntőbe.

A hat csoportmásodik a még három továbbjutó helyért osztályozót játszott:
Baumit–Pauker 1-1 (büntetőkkel 2-3); a Baumit első lövője hibázott
McDonald’s–MNB 1-0
Masterplast–Szintézis 4-0
A párharcok győztesei bejutottak a döntőbe.

Azt már szinte meg sem kell említeni, hogy a rendezéssel mindenki maximálisan elégedett volt. Ám hogy a telki MLSZ-edzőközpont dolgozói ezúttal is hibátlan munkát végeztek, az azért érdemel külön dicséretet, mert közülük tízen most a pályán is szorgoskodtak, így például Czuppon Péter, a verseny egyik fő szervezője, a telki létesítmény ügyvezető igazgatója. „Hú, nagyon nehezen indult, de két vereség után összeszedtük magunkat, és két győzelem következett. Helytálltak a fiúk, büszke vagyok rájuk” – mondta lapunknak az edzőközpont négycsillagos szállodájának vezetője, Polgár András, aki az egyik találkozón – önmagát is meglepve – mesterhármasig jutott.

LEG…
A legtöbb gólt a Dunaferr érte el, 24-et.
A nap gólkirálya Somogyi Jenő (Dunaferr) és Kis László (Raiffeisen Bank) 9 góllal.
A nap gólját Bene Gergő (a Nyugati pályaudvarnál lévő McDonald’s vezetője) szerezte: félpályáról elvégzett szabadrúgása nyomán a labda a felső kapufáról vágódott védhetetlenül a hálóba.
A legkevesebb gólt az Invitel kapta, illetve nem kapta: 0 gól.

Ezt a csoportot (D) egy igen összeszokott alakulat nyerte, hiszen az A-Híd Zrt. futballcsapata minden szerdán pályára lép egy kispályás bajnokságban. „Vadonatúj hófehér mezben, tudatos játékkal gyűjtögettük a pontokat, nagy szerencsénk volt a sorsolással, az első mérkőzésünk előtt minden ellenfelünket láttuk és feltérképeztük. A csapat tartását bizonyítja, hogy a gyengébb gárdák ellen is küzdöttünk, hajtottunk az utolsó pillanatig” – nyilatkozta rutinos szakvezetőként Szabó Balázs. Majd hozzátette: „A legszerencsésebb csapatkapitány vagyok.” A 180 fővel 2011-ben 23,5 milliárdos nettó árbevételt elérő cég játékosait feleségek, gyerekek népes hada is elkísérte, ők a meccsnézésen túl számos animációs lehetőség közül is választhattak.

„Csodás nap volt, amit megkoronázott, hogy továbbjutottunk!” – örvendezett ifj. Breier László, a CBA-sok csapatkapitánya, aki a B csoport küzdelmeit megnyerő csapat taktikáját egyetlen rövid mondatba sűrítette össze: „Letámadás, ameddig bírjuk!” Ami azt illeti, bírták. Három, hat, majd öt gólt rúgtak a győztes mérkőzéseiken, míg az igen összeszokott Vodafone ellen gigászi 1-1-es döntetlen született. A szombati fellépők közül talán a CBA váltogatta a legtudatosabban a 2-2-1-es és az 1-3-1-es formációt, annak függvényében, hogy miként alakult az eredmény. Weisz Tamás a góljaival, Perger György kiváló védőmunkájával, Metzger László pedig kapusbravúrjaival tűnt ki.

„Elhódítani egy kupát mindig nagy siker. Különösen az, ha ezt egy csapat már az első indulásakor eléri. Az Invitel-válogatott éppen ezt a bravúrt hajtotta végre 2011-ben, amikor bemutatkozó szereplésekor azonnal megnyerte a 32 csapatos Cisco-kupát.” Ezt írtuk a Figyelő-kupa egyik beharangozójában, és ezek után mindenki árgus szemmel figyelte az invitelesek játékát. Volt mit! A távközlési vállalat C csoportban vitézkedő válogatottja mindeddig példátlan dolgot művelt: 15 gólt szerezve, kapott találat nélkül hozta a csoportmeccseket. Tökéletes szervezettség, egymásért küzdő játékosok, élvezetes tili-toli játék jellemezte őket. Talán éppen az invitelesekre gondolt Kenyeres Imre szövetségi edző (aki az MLSZ-t képviselte az eseményen), amikor kijelentette: „Nyitott jegyzetfüzettel járok, és a remeklő játékosok akár a válogatott meghívóját is várhatják.” Szavai után azért tegyük ki a képzeletbeli mosolyjelet.

Leégtünk!
 „Nem tagadom, leégtünk!” – kezdte beszámolóját Csaba Zoltán vezető privát bankár. A Citibank csapatkapitánya természetesen nem a pályán mutatott teljesítményre, hanem a nap erejére célzott. A Citibank-válogatott hozzászokhatott már a sikerhez, és most tavasszal akár a Nagy Hármas sorozatot is elérheti, tekintve, hogy a bankoknak kiírt Corvin-bajnokságot és -kupát az elmúlt hetekben egyaránt megnyerte, míg a Figyelő-kupa legutóbbi selejtező napján minden vetélytársát megelőzte az A csoportban. „Nemcsak munka- és sporttársak, de barátok is vagyunk” – fogalmazta meg a csapatkapitány a siker hátterét.

Ebben a csoportban az Invitel mögött a pótselejtezőt érő második helyért óriási harcot vívott vetélytársaival a McDonald’s csapata – sikerrel. „Tudta ön, hogy minden magyar négyszer megy McDonald’sba évente?” – tette fel munkatársunknak a beugró kérdést Gáspár Ferenc csapatkapitány, egyben a cég HR-igazgatója, mielőtt csapata teljesítményének értékelésébe kezdett. Amint megtudtuk, az együttes csakis mekis kollégákból áll. Szombat délelőttönként együtt járnak futballozni, és az ottani baráti társaságból állították össze a csapatot. Két kapussal érkeztek, akik felváltva védtek, és azt előre beosztották, kik támadnak és kik védekeznek inkább.

„Aki úgy érezte, nem kap levegőt, vagy új lendületre van szüksége a csapatnak, az cserét kért” – summázza a demokratikus gyakorlatot Gáspár Ferenc, aki áradozott a telki edzőközpont láttán. „Soha nem voltunk még itt, minden fantasztikus és szuper, a labdától a kiszolgáláson át a pályákig.” A csapatvezető a végén elárulta kollégánknak a nyitókérdés megfejtését is: a hazánkban 4500 munkatársat foglalkoztató, 98 éttermet üzemeltető McDonald’s úgy produkált tavaly 36,8 milliárdos nettó árbevételt, hogy eközben 38 millió vendég tért be hozzájuk.

Kiemelkedő sportélmény, remek rendezés, a nagy melegben a végére azért elpilledő játékosok, sok lelkes szurkoló és kevés kiállítás – ezt hozta a Figyelő-kupa második játéknapja. Egyes csapatoknak gólrekordot és magabiztos továbbjutást, másoknak a tisztes küzdelem ellenére is kiesést eredményezett a hősies helytállás. Harminc cégválogatott még a május 26-i selejtező napra, az eddigi 18 továbbjutó pedig már a június 7-i döntőre készülhet.

A meccsekről készült képeket megtekintheti ide kattintva.