– Sikeres üzletemberek, a világ számos országában vannak befektetéseik. Magyarországon nem találtak még ilyet?

Peter Kellner: A kockázatitőke-iparágban Magyarország túl kicsi, nem olyan piac, ahol megfelelő lehetőségeket tudok találni.
George Kellner: Az általam kezelt hedge fund sem foglalkozik magyar eszközökkel. Magánemberként viszont van egy magyar befektetésem, a Primus Capital kockázatitőke-alapba szálltam be.

– Mégis érdekesnek találta a magyar kockázatitőke-piacot?
G. K.: A befektetés az ösztöndíjprogramunknak köszönhető. Bár azt a szabályt állítottam fel magamnak, hogy a magyar cserediákokkal nem alakítok ki üzleti kapcsolatot, hiszen ha valakinek az üzletébe beszállok, akkor mindenki ezt várná el tőlem, de Bruckner Zoltánnal kivételt tettem. Ő az első ösztöndíjasaink egyikeként érkezett az Egyesült Államokba, barátság alakult ki köztünk, és szinte akármilyen ötlettel állhatott volna elő, akkor is támogattam volna őt. Zoltán részben az én és a fiam befektetésével indította el a Primus Capitalt 2004-ben. A cég mára egy sokkal nagyobb alapot kezel, ahová üzleti alapon fektettem be.

– Mi alapján tudja eldönteni, hogy egy befektetésben megbízhat?
G. K.: Számomra nagyon fontos, hogy akinek a befektetésébe beszállok, ő maga is személyesen fektessen be az adott alapba, hiszen így ő is érdekelt a sikerben.

– Merre vannak még befektetései, hogyan tud más országokban személyes kapcsolatot teremteni?
G. K.: Indiában egy barátom és egy fiatal indiai informatikus indított egy informatikai cégekbe fektető alapot. Mivel a barátomban megbíztam, és mindketten befektettek, engem is meggyőztek. Bár csak évente kétszer látom a bangalori partneremet, jól prosperál a befektetés. Kínába New York-i barátaim költöztek haza: ők amerikai oktatást kaptak, és hazatérve a nyugati ismereteiket tudják kamatoztatni, s jó üzleti lehetőségeket találnak.
A fiam egyik befektetésébe is beszálltam.

– Ez a kockázatitőke-alapjának, a Richmond Globalnak a befektetése?
P. K.: Igen, Kína legnagyobb online reklámrendszerét hoztuk létre, ez az AdChina, ma már 480 millió felhasználóval.

– Az informatika ma is jó befektetési lehetőségeket tartogat?
P. K.: Szerintem igen, bár ma már sokkal precízebben kidolgozott üzleti tervre van szükség. Ezenkívül szükséges valamilyen vírushatás, ami miatt az újdonság villámsebesen tud elterjedni világszerte. Ma már sokkal olcsóbb egy céget beindítani, köszönhetően többek között a felhőalapú szolgáltatásoknak. Ha pedig jó az ötlet, a közösségi média és a keresőoptimalizálás segítségével megismertetni sem nehéz. Továbbá elég csupán néhány elhivatott, jó szakember a sikerhez, például az Instagramot is csak nyolc fejlesztő készítette!

– Ennek kapcsán azért sokakban felmerült, hogy nem volt-e túlzó a Facebook egymilliárd dolláros felvásárlása.
P. K.: Szerintem nem. Ha valamit rengetegen kedvelnek, akkor annak értéke van. A cég pedig, miután begyűjtött több tíz- vagy százmillió felhasználót, adhatja akár pénzért is a közkedvelt szolgáltatást.

– Magyarországon sokan a tőke hiányát említik a növekedés akadályaként.
P. K.: Ez csak kifogás. Európában több nagyobb amerikai kockázatitőke-társaság is tevékenykedik, mint az Excel Venture Management, a Benchmark vagy a Matrix Capital. Ahol innovatív ötletek vannak, ott biztosan megjelennek a befektetők. Persze csak az ötletek kis része lehet igazán sikeres. Mi az Endeavornál 27 ezer potenciális vállalkozásból választottunk ki 560-at, ezek 97 százaléka még mindig működik, és 2010-ben 4,5 milliárd dollár bevételt termelt.<#zaras_figyelo#>

– Viszont az ön alapjának nincs direkt európai befektetése, ellenben kínai igen. Mi ennek az oka?
P. K.: Egyszerűen a piac mérete miatt. Az AdChinának 480 millió felhasználója van, a tízmillió lakosú Magyarországon ez elképzelhetetlen. Ráadásul Kínában igen jelentős változások zajlanak le: új generáció veszi át a hatalmat, amely már nem ismeri az igazi kommunista gazdasági rendszert. Az elmúlt 30 év kapitalista gazdasági átalakulása egy több százmilliós fogyasztói réteget hozott létre, főként a keleti parton, de még óriásiak a különbségek az országban, így további dinamikus növekedésre van lehetőség. De amíg az utóbbi évtizedekben az intenzív, nagyipari növekedésen volt a hangsúly, egyre inkább az innováció felé nyitnak ott is.

– Tud az állam segíteni az innovatív kisvállalatok felpörgetésében?
P. K.: Nem lehet hatékony az állam ezen a területen. Például az államilag üzemeltetett inkubátorházakat teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tartom, ez csak kirakatintézkedésnek jó. Az Egyesült Államokban például az Obama-adminisztráció zöldcégekbe fektetett be, inkább kevesebb, mint több sikerrel, ezt a Solyndra és még sok más cég csődje is jól mutatja. Az egyetlen állami intézkedés, amely sikerre vezethet, az szerintem a kockázatitőke-alapoknak alacsony kamat mellett nyújtott forrás. Ami még igen fontos, hogy rugalmas legyen a munkaerőpiac, Dél-Amerikában például pont ezért küzdünk az Endeavorral. Ha szinte nincs lehetőség a felesleges munkaerőnek felmondani, akkor az induló cégek nem is mernek új munkatársakat felvenni. Az sem biztos, hogy ami működik egy helyen, máshol is működni fog. Például a technológiatranszfer-irodák nagyon hasznosak az MIT-n, a Stanfordon vagy a Caltechen, de a legtöbb egyetemen csak egy bürokratikus irodaként inkább akadályt jelentenek.

– Nálunk az európai uniós forrásból megvalósuló Jeremie alapokkal kívánják a kezdő vállalkozásokat felpörgetni, ezt ismeri?
P. K.: Azt látom, hogy Magyarországon most bőven van forrás. Nagyon fontos lenne, hogy amíg ilyen sok cég beindítására van lehetőség, minél hamarabb valóban kiemelkedjen számos sikeres cég. Ez fontos ahhoz, hogy a magyarokra felfigyeljenek világszerte, hogy mások is ide akarjanak befektetéseket hozni. Az ismertség rendkívül fontos. Nagyon jó példának tartom a Start-Up Chile programot, amelynek keretében bárkit, akinek van egy jó ötlete, az országba hívnak, és 40 ezer dollárt adnak a legjobb ötletek megvalósítására.

– Az említett példák és az önök befektetései is mind informatikai cégekbe irányulnak. Mi a helyzet más iparágakkal, megéri azokba is befektetni?
P. K.: Én mindig is informatikával foglalkoztam, de nagyon fontosnak tartom a biotechnológiát. Sajnos az utóbbi években visszaestek a befektetések ezen a területen, ezzel mindannyian rosszul járunk, hiszen később lesznek új gyógyszerek, gyógymódok. A nagy gyógyszeripari cégek a kicsiknél jóval lassabbak az innovációban, de ez egy nehéz terület a kockázati tőkéseknek, mivel a befektetések csak nagyon hosszú idő alatt térülnek meg. Egyébként is trend, hogy amíg korábban akár 7-8 évet is adtak a kockázati befektetők a megtérülésre, ez manapság 2-3 évre csökkent.

– Mit gondol a magyar informatikai iparágról?
P. K.: Nincsenek globális magyar informatikai cégek, pedig ezekre mindenképp szükség lenne. Argentínában például van egy Globant nevű cég, amely több ezer informatikust foglalkoztat, ilyen cégek kellenének itt is. Egyelőre a Prezi és az Ustream mellett a LogMeIn emelkedik ki; utóbbi indulásánál én is jelen voltam, és azt tapasztaltuk, hogy kiváló szakemberek vannak Budapesten, akik még viszonylag olcsók is. Magyarországon azonban nagy hiány van a vállalkozói szellemből. Tanítják bármelyik egyetemen, hogyan kell egy vállalkozást elindítani és üzemeltetni, hogyan lehet tőkéhez jutni, vagy valamit eladni? Ez Amerikában alapvető elvárás az intézményekkel szemben. A másik fontos probléma, ami sok kicsi országra jellemző, hogy nem szabad csak az országban gondolkodni, mivel az egyszerűen túl kicsi piac, hanem a kezdetektől fogva globálisan kell gondolkodni. Az Endeavorrel ezt a vállalkozói szemléletet szeretnénk meghonosítani világszerte.

– Európában egyelőre nem működik a szervezet; tervezik esetleg az itteni indulást?
P. K.: Természetesen, néhány hónapon belül indulunk Görögországban, ott most nagy szükség van az innovatív ötletekre és a vállalkozói szellemre. Ezután Lengyelországban és nagyjából egy éven belül Magyarországon indulunk. Problémát okoz, hogy a mi programunk arról szól, a sikeres vállalkozók mentorálják és szponzorálják a kezdőket, viszont ilyenből kevés van Magyarországon, és őket is rá kell venni, hogy segítsenek nekünk.

– Visszatérve a klasszikusabb befektetésekre, hogyan vészelték át a hedge fundok a válságot, milyen változások észlelhetők?
G. K.: Különbözően, de a kisebb hedge fundoknál a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, így a befektetők bizalma sem párolgott el, maradtak a befektetések.

– Hogyan viszonyulnak a befektetők most a kockázatokhoz?
G. K.: Az emberek bár tudják, sokszor nem akarják elfogadni, hogy a magas hozamért nagy kockázattal kell fizetni. Aki évekig 20-30 százalék hozamot hoz, előbb-utóbb nagyot fog bukni. 1987-ben kisebb veszteséget termelt az alapom, és egy ügyfelem elvitte a pénzét Bernard Madoffhoz, mert őt mindenki zseniálisnak tartotta. Egyszerűen nem veszített igen hosszú ideig, de egy idő után kiderült, hogy igazából egy pilótajátékról volt szó. A válság hatására a fejlett világban most talán túlzó a kockázatkerülés, de nem így Ázsiá-ban. Különösen Kínában a legtehetősebbek is úgy fektetnek be, mintha szerencsejátékot játszanának.

– Apropó, magas kockázat. Magyarországon kisbefektetők ezrei kezdtek online forex kereskedésbe, mit gondol róluk? (Tőkepiac és rulett, Figyelő, 2012/13. szám.)
G. K.: Nagy felelőtlenség, nem szabad a kapzsiság csapdájába esni.

– Akkor mi a jó befektetés titka?
G. K.: A türelem és a fegyelem. Egyszerűen el kell fogadni, hogy nincs mindig különleges lehetőség, ki kell várni azt a pillanatot, amikor érdemes befektetni. Akik ezt nem tudják elfogadni, előbb-utóbb nagyot buknak.
Hiába tud valaki évente 20-30 százalékos növekedést elérni, ha egyszer beüt egy 40-50 százalékos mínusz, onnan már nemigen lehet felállni. Ilyenkor ráadásul sokan hajlamosak még kockázatosabb befektetésekbe invesztálni, és így még nagyobb bajba kerülhetnek, innen pedig egyenes út vezet a börtönbe.

– Az Egyesült Államokban ismét napirenden van a hedge fundok szabályozása. Ettől mit vár?
G. K.: Nem sokat. Akik túlzott kockázatot akarnak vállalni, azok szabályozás mellett is megtehetik. Az emberi viselkedés nagyon érdekes: a legtöbbször másképp cselekszünk, mint mondjuk. Többször beszélgettem befektetőkkel, akik arra panaszkodtak, hogy milyen rosszak a befektetési lehetőségek, és amikor rákérdeztem, kiderült, hogy a forrásaik 90-100 százalékát befektették, és készpénzben vagy kötvényben nem hagytak forrásokat. Ezért nagyon fontosnak tartom a viselkedési gazdaságtant.

– Sokan felvetik, hogy több európai ország kockázati felárát és kötvényhozamát az irracionális félelem és a nem megfelelő ismeretek verik fel. Ön mit gondol erről?
G. K.: Mi nem vásárolunk európai kötvényeket, de úgy gondolom, most nagyon jó üzlet a dél- és kelet-európai országok kötvényeibe fektetni. Egy kicsit az az érzésem, hogy a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is. Például a partnerem spanyol régiók és önkormányzatok kötvényeiből vásárolt, ezeket ugyanis nem lehet az ország helyzetével egy kalap alá venni. Viszont ehhez nagyon jól kell ismerni az adott piacot. Az intézményi befektetőknek a szigorú szabályok miatt egy leértékeléskor sokszor akkor is meg kell szabadulniuk az eszközeiktől, ha biztosan hisznek benne, hogy azok jó befektetések. Ez viszont a magánbefektetőknek jó lehetőséget teremt ezek olcsó felvásárlására. A szigorú európai tőkemegfelelési előírások miatt is sok kényszerértékesítésre kerülhetett sor, és ez nem szerencsés.

– Ön például venne magyar állampapírt?
G. K.: Nem tervezek ilyet. Kis országok esetében csak az igazán nagy alapok engedhetik meg maguknak, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék azokat, helyi elemzőket alkalmazzanak. Különösen a kicsi feltörekvő országok esetében a gazdasági adottságok mellett a politikára is ügyelni kell, és ez további kockázatot hordoz.

– Ilyen bizalomhiány mellett van lehetőség Európában és Amerikában a kilábalásra?
G. K.: Optimista vagyok. A magántőkealapok, a bankok rengeteg készpénzen ülnek, amit egyelőre nem mernek befektetni. Ahogy azonban egyre inkább helyreáll a bizalom, és egyre többen kezdenek befektetni, egy önmagát erősítő folyamat indulhat be. Ehhez nagy segítség, hogy rendelkezésre állnak a likvid források.