Alaptalanul vádaskodik a MÁV Cargo?

Figyelő
2010-09-10 19:13
A magyar kormány és a MÁV mindenben teljesítette a MÁV Cargo privatizációs szerződésében foglalt vállalásait - jelentette ki Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken.
A magyar minisztériumi vezető az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) vezérigazgatójának nyilatkozatára reagált, aki a keretfeltételek többszöri módosítását rótta fel a magyar félnek, és erre hivatkozva takarékossági intézkedések és létszámleépítés szükségességét helyezte kilátásba. Az ÖBB vezérigazgatója pénteken Bécsben közölte, hogy az osztrák vasút számottevő leépítést készít elő magyar teherszállító leányvállalatánál, a Rail Cargo Hungariánál, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználati díjakról.
k_fn9_cikk_banner
Völner Pál szerint az osztrák cég alaptalanul hivatkozik a keretfeltételek többszöri módosítására. Az összes pályahasználati díj alapját még az idei évben is a 2004-es bázison kalkulált költségek képezik, a díjak tehát hat éve gyakorlatilag változatlanok.

A díjszerkezet átrendezése csak a jövő évtől várható, azt azonban a díjak megállapítását végző Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft. úgy készítette elő, hogy a vasúti árufuvarozási szektor összes terhei ne növekedjenek. A változással az alap- és járulékos szolgáltatások (vonattovábbítás, állomáshasználat) költségei csökkennek, a nem kötelezően nyújtandó kiegészítő szolgáltatások díjai (tolatás, kocsirendezés, áttengelyezés) önköltségi szintre emelkednek. E hatások döntő részben kiegyenlítik egymást, így az árufuvarozási piac szereplői várhatóan nem érzékelnek jelentősebb költségnövekedést – mondta.

Völner Pál kitért arra, hogy a kiegészítő szolgáltatások jelenleg a MÁV számára aránytalanul veszteségesek, e tevékenységek többnyire gazdaságtalanok. Példaként hozta fel az államtitkár, hogy a tolatásnál stand by jellegű munkavégzés történik, jelentős költséggel és ezzel szemben kiszámíthatatlan az igénybevétel, és így az ebből eredő bevétel. A díjváltozás a valós költségeket, azok növekedését tükrözik a pályahálózat-működtetők adatai alapján, az Európai Unió idevonatkozó előírásaival összhangban.

A Rail Cargo Hungaria (RCH) sem az eljárásrend szerinti időszakban - azaz tavaly november végéig -, sem azóta nem jelezte fenntartásait a VPE-nél. A cég a szaktárcát is csak néhány hónapja kereste meg az ügyben.

A minisztérium vizsgálja a jövő évtől életbe lépő díjtételek módosításának lehetőségét, keresi a minden érintett számára elfogadható megoldást, ezért folyamatosan egyeztet a hazai vasúti teherszállítás döntő hányadát bonyolító RCH képviselőivel is.

A MÁV Cargo szerződéseit egyébként az elszámoltatási
kormánybiztos hivatala is vizsgálja, erről még augusztusban értesült a Magyar Nemzet.