65 ügyet talált a Gazdasági Tényfeltáró Bizottság

Figyelő
2010-09-08 10:55
Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság fideszes vezetőjének közlése szerint „jóval 200 milliárd forint feletti” tételt jelent a költségvetést érintően az a mintegy 65 ügy, amelyet a magyar emberek eddig nem ismertek, és az Orbán Viktor felkérésére munkába állt testület feltárt.
A politikus a TV2 Mokka című műsorának szerdai adásában kitért arra, hogy a Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök által felajánlott, plusz 200 fős afganisztáni magyar szerepvállaláshoz például mintegy 6 milliárd forint hiányzik a büdzséből, de a második Orbán-kormányra hárult például a Forma-1-es jogdíj 1,3 milliárd forintjának előteremtése a tartalékból, valamint a nemzetközi, így a NATO-, az OECD-, valamint az ENSZ tagdíjak fedezete is.
k_fn9_cikk_banner
Varga Mihály miniszterelnök-helyettes elmondása szerint szerepel a listán százmilliárdos tételektől kezdve hárommillió forintos tétel is, de meggyőződése, hogy utóbbi is lehet olyan „arcpirító és szégyenletes”, hogy ugyanúgy szerepeltessék a jelentésben, mint a százmilliárdos nagyságrendű kihatásút, ami az adóbevételek „rosszul történt megtervezése” miatt állt elő.

Varga Mihály délután ismerteti a sajtó nyilvánossága előtt a gazdasági tényfeltárás megállapításait.