Megmenekült a Gellért-hegy az óriásbombától

Figyelő
2010-09-06 18:50
Elszállították a Gellért-hegyen talált második világháborús bombát a tűzszerészek; az útlezárást feloldották, a kiürített épületekben lakók visszatérhettek otthonukba - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn késő délután.
A tárca hozzátette: a 100 kilogrammos, szovjet gyártmányú bomba megsemmisítéséről később gondoskodnak.
Korábban azt közölték, hogy a robbanószerkezetet a XI. kerületben, a Citadellához vezető egyik út mellett, egy építkezésen találták. A bomba miatt két utcát lezártak és két épületet kiürítettek.

Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a bombát hétfő délután a Verejték utcában találták; a hatástalanítás idejére ezt az utcát és a Minerva utcát lezárták.
k_fn9_cikk_banner
A rendőrség információi szerint a robbanószerkezet miatt 19 embernek kellett egy időre elhagynia a lakását.