Egyszerű, de nagyszerű – mondhatnánk Szigethy Béla amerikai magyar üzletember filozófiájáról, amelyet immár két évtizede sikeresen követ. A „jó áron venni és még jobb áron eladni” ősrégi alaprecept, ám, hogy az elmélet hogyan ültethető át a gyakorlatba, azt igazából kevesen tudják. Tekintve, hogy a The Riverside Company a világ egyik legsikeresebb magántőke-befektető társasága, és a cégfelvásárlásokra szakosodott vállalatok körében piacvezető, az alapító tulajdonos Szigethy Béla és Stewart Kohl – a több mint tizenöt éve 50 százalékos tulajdonostárs – tudnak valamit. Ha nem így lenne, akkor most nem kerestünk volna egy csendes zugot az előkelő Hotel Gresham Palace Dunára néző folyosóján, hogy az egy napra Budapestre látogató cégalapítót a sikeres befektetések titkáról faggassuk.

"Erős menedzsment, stratégiai terv kell, és az, hogy minden időben megtörténjen, aminek meg kell történnie."
Fotó: Kőhalmi Péter

IDŐZÍTÉS KÉRDÉSE. Kíváncsiskodásunk amúgy legfeljebb félsikerrel járt: a tuti receptet Szigethy Béla sem árulta el. „Minden cég egyedi, de persze azért vannak közös vonások” – vallja az alapító, aki szerint erős menedzsment és stratégiai terv kell, valamint gyakorlati megközelítés, hogy „minden időben megtörténjen, aminek meg kell történnie”. Hogy ez utóbbi mennyire fontos lehet, azt magának a Riverside-nak a története is példázza, ám mielőtt ezt dióhéjban bemutatnánk, legalább a második világháborúig érdemes visszanyúlni.



Szigethy Béla szülei ugyanis a II. világháború alatt hagyták el Magyarországot, majd néhány németországi menekülttábort megjárva az Egyesült Államokban telepedtek le. A ma 54 éves üzletember volt az első, aki a Szigethy-családból már a tengerentúlon látta meg a napvilágot, összes iskoláját Amerikában járta ki, és ma már globálissá nőtt befektetési vállalkozását is New Yorkban – Manhattan Upper West Side negyedében, a Riverside Drive és a Riverside Park közelében – indította el. Az első nyelv, amelyet anyanyelvi szinten elsajátított, még a magyar volt, és ezt – bár jóval ritkábban gyakorolja – ma is szinte tökéletesen beszéli.

Első üzleti sikereit is Magyarországon érte el. Szigethy Béla ugyanis remekül ráérzett a New York-i cégalapítás után egy évvel, 1989-ben megnyíló kelet-európai üzleti lehetőségekre. A Riverside még gyakorlatilag csak papíron létezett, amikor a cégalapító, manhattani ebédlőjében üldögélve, értesült a berlini fal leomlásának történelmi jelentőségű híréről. Felemelte a telefont, és Budapesten élő – általa akkor közelről még nem ismert – unokatestvérének számát tárcsázta. „Feri, mi van ottan? Vannak ott üzleti lehetőségek?” – szegezte Vidovszky Ferencnek a kérdést, akinek a szakmai pályája innentől kezdve szintén összekapcsolódott a Riverside-dal, hiszen a társaság budapesti irodáját kezdettől fogva ő irányítja. „Hát persze, gyere ide” – hangzott a vonal túlsó végén, mire Szigethy Béla mozgásba lendült. A Riverside 1990 és 1997 között több tucat magyar cégnek adott privatizációs tanácsot, főleg a munkavállalói kivásárlásokkal kapcsolatban. Első külföldi „fiókját” is Budapesten nyitotta meg, Riverside Budapest Kft. néven, ezt aztán a világ több pontján számos hasonló iroda követte. A tanácsadás mellett mind nagyobb szerepet kaptak a közvetlen befektetések, Észak-Amerikán kívül 1997-től kezdődően ezek terepévé vált Európa, legújabban pedig már Ázsia és Ausztrália is.

<#zaras_figyelo#>A társaság ebbéli tevékenysége voltaképpen kezdettől fogva a már említett egyszerű logikát követi. Szigethy Béla és tulajdonostársa viszonylag kisméretű, általában néhány millió dollár értékű cégeket vásárol fel (de a felső határt azért elég magasan, 200 millió dollárnál húzták meg). Ezeket öt-hét év alatt felfuttatják, végül pedig eladják – jórészt drágábban, mint amennyiért vették. „Ha sikeresek vagyunk, akkor a kezdeti 3–7 milliós befektetésből néhány év után 20–30 millióért tudunk kiszállni” – mondja Szigethy. Az egyik legutóbbi exit (szaknyelven így hívják a befektetést lezáró tranzakciót) – amelyet most az üzletember a legemlékezetesebbnek tart – ennél is kiugróbb hozamot ajándékozott a befektetőknek. Az oktatással foglalkozó, az Egyesült Államok déli részén tevékenykedő ATI nevű cég forgalmát oly mértékben sikerült megnövelniük, hogy míg megvásárlásakor évi 7 millió dolláros profitot termelt, tavalyi eladásakor már 55 millió volt a nyeresége.

A feladat mindig ugyanaz: stabil középvállalkozásokká formálni az induláskori nehézségeken már túljutott, ám egy magasabb méretre, szintre önállóan nemigen jutó vállalatokat. Tipikus eset például, hogy már tíz-húsz éve működő cégeket vesznek át 50–60 éves vállalkozóktól, olyanoktól, akik vissza szeretnének vonulni vagy lassítanának. Szigethy és üzleti partnere viszont még egyáltalán nem lassít – azon túl, hogy a befektetések kiválogatásában aktívan részt vesznek, havonta négyszer portfóliójuk minden elemét és az aktuális üzleti lehetőségeket egytől egyig áttekintik.

Az úgynevezett „meeting of the minds” eszmecseréken, amelyeket házon belül csak MoM-nak neveznek, minden hét hétfőjén – New York-i idő szerint – reggel nyolctól este nyolcig tranzakciók százait nézik végig. Ez praktikusan egymást érő virtuális megbeszéléseket, videokonferenciákat jelent, amelyekbe minden földrész minden Riverside irodája – a maga időzónájának megfelelő ütemezéssel – bekapcsolódik, és az adott országok munkatársai prezentálják a helyi befektetések alakulását. „Bár már 22 éve csinálom ezt a munkát, hétfőnként mindig a régi izgalommal indulok dolgozni” – meséli Szigethy Béla, aki ilyenkor egyszerre érez kihívást és elégedettséget, hiszen, mint mondja, ezeken az eseményeken keresztül sokkal jobban megérti egy-egy kis üzlet helyét a világgazdaságban.


A SZÜKSÉGES SPIRITUSZ. E hétfői eszmecseréken kívül a két tulajdonostárs a kiválasztásban is aktívan részt vesz, ám az előválogatást a globális Riverside-hálózat 185 alkalmazottja elvégzi. A válogatás során rengeteg céget néznek meg – csak tavaly több mint 4 ezret –, ezeknek végül legfeljebb 1 százalékát veszik meg. Olyanokat, amelyekben van valami különleges és egyedi, amitől saját piaci átlaguknál gyorsabban fejlődhetnek. Ha egy vállalkozás 5–15 százalékos éves növekedést produkál, de van még benne spiritusz, akkor – még ha pillanatnyilag nem is az adott réspiac legjobbja – helye lehet a Riverside portfóliójában. És mivel a befektetőpáros globális léptékekben gondolkozik, olyan cégeket is előszeretettel megvásárolnak, amelyek szívesen terjeszkednek a saját országhatáraikon túlra. Erre az egyik magyarországi – a jelenlegi portfólióban az egyetlen „élő” – befektetésük is remek példa.

A vérképelemzéssel foglalkozó Diatron MI Zrt. ugyanis nemrégiben oly módon profitált a Riverside multinacionális hátországából, hogy egy argentin cégtárssal, a Metrolab-bel gazdagodott. Az efféle cégtársítások, a Riverside-portfólió elemeinek összekapcsolása Szigethyék egyik jól bevált módszere, miként tipikus Riverside-vonás a cégtulajdonosok személyiségéből fakadó közvetlenség is. Legalábbis Vargha András, a Diatron pénzügyi igazgatója szerint korántsem általános a magántőke-befektetők körében az, hogy a tulajdonosok és a topvezetők arcról, névről, a nagy fizikai távolság ellenére is viszonylag közelről ismerjék a portfóliójukba tartozó cégek menedzsmentjét. „Ez elsősorban személyiség, és nem a magyar származás függvénye” – teszi még hozzá Vargha, akinek meggyőződése, hogy ez a hozzáállás a cég értékének növelésére is pozitívan hat, hiszen „aki jobban ismeri a helyi viszonyokat, az a lényegre is jobban rátapint”.

EGYÜTTMŰKÖDNEK. A közvetlen és jó személyes kapcsolat különösen fontos volt Szigethy Béla számára 1993-ban, amikor cégtársául választotta Stewart Kohlt. A két üzletember az egyetemről ismerte egymást, és mint az alapító fogalmaz, „Kohl nagy név volt a kampuszon”. Mivel ő irányította a diákok kollégiumi elhelyezését és étkeztetését, szinte mindenki ismerte. „Tudtam, hogy ez jó együttműködési képességet követelt meg akkoriban, így évekkel később felkerestem, hogy legyünk üzlettársak” – emlékszik vissza Szigethy, aki szerint ezt követően a Riverside más fokozatra kapcsolt. „Ő a vállalkozás hajtóereje, nagyon jó partner” – dicséri társát a cégvezető, hozzátéve, hogy kettejük között nincs bonyolult munkamegosztás: lényegében ugyanazt csinálják, csak duplán.

Ennek megfelelően a gazdasági válságot is ketten izgulták végig, hiszen ez az időszak – leszámítva persze az alapításkori döccenéseket és a kezdeti bizonytalanságokat – a társaság bő húszéves fennállásának legnehezebb periódusát jelentette. „Veszélyes és ijesztő időszak volt. Minden annyira kiszámíthatatlanná vált. Csak azért tudtunk nyugodtan aludni, mert vezető munkatársaink közül a legtöbben korábban cégvezetőként vagy pénzügyi igazgatóként dolgoztak, és ők jól kezelték a helyzetet” – mondja Szigethy. A tőkegyűjtés 2008 októberétől kezdődően szinte a múlt év végéig szünetelt, ám a meglévő portfólió azért jól tartotta magát: a Riverside-befektetések értéke globálisan mintegy 6 százalékkal csökkent 2009-ben, márpedig ezt számos alternatív befektetés érintettje megirigyelhette. Az összehasonlításnak persze hosszabb távon van inkább értelme (erről lásd a grafikont), s a Riverside tevékenysége e tekintetben egyelőre meggyőző. Az indulás óta lezárt 51 tranzakció átlagosan 40 százalékos nettó – költségektől megtisztított – megtérülést hozott. Mindezt úgy, hogy Szigethyék és befektetőik is rendre elbukják az ügyletek ágazatban szokásos 10–20 százalékát, vagyis ezt a hozamot a portfólió maradék 80–90 százalékos hányadán realizálják. A legnagyobb bukás az amerikai QualServ nevű céghez kötődik, amely magas minőségű konyhaeszközöket, berendezéseket gyárt és értékesít éttermek és étteremláncok számára. A vállalkozás ma is működik, ám növekedése nem váltotta be Szigethyék reményeit, aminek okát a tulajdonos elsősorban a felvevőpiac akkori „bizonytalanságban” látja.

Bizonytalanság természetesen minden üzletben és a jelenlegi világgazdasági környezetben is bőven van, de az üzletember optimista a magántőke-befektetések jövőjét illetően. Szerinte a hosszútávon gondolkodó nyugdíjalapoknak, alapítványoknak vagy biztosítóknak továbbra is ideális megoldásként szolgálnak, köztük a magyarországi intézményi befektetőknek is. Ez utóbbiak azonban eddig nem fedezték fel ezt a befektetési formát, de legalábbis a Riverside befektetői körében egyetlen képviselőjük sem akad. Az erős magyar gyökerekkel bíró üzletember természetesen örülne, ha ez változna, mint ahogy attól is boldog lenne, ha több magyar cég bekerülhetne a Riverside portfóliójába. Ez viszont elsősorban nem rajta múlik, hanem a hazai cégeken. Tudniillik, hogy van-e bennük spiritusz.