Kivégzés volt Alsóörsön

Figyelő
2010-08-04 09:58
Valószínűsíthető, hogy nem maroklőfegyverrel gyilkoltak szerda hajnalban Alsóörsön – tudta meg rendőrségi forrásból az fn.hu. A ORFK vezérkara a helyszínen van, az elkövetők ellen hajtóvadászat indult. Baleseti helyszínelő volt a lelőtt rendőr, másik áldozat pedig egy 21 éves főiskolás.
bal_fn8_cikk_kapcsAz igazoltatás közben lelőtt Gamauf János főtörzsőrmesternek esélye sem volt arra, hogy használja a fegyverét szerda hajnalban Alsóörsön. És most már az is biztos, hogy nem az általa igazoltatott Ford Fiestából kapta a halálos lövéseket, ugyanis a helyszíni szemle alapján tény: abból az autóból nem lőtt senki. Vagyis biztosra vehető, hogy távolabbról (egy másik járműből, az utcáról, esetleg egy lakásból) érkeztek a lövedékek, melyek kioltották a rendőr és a Ford egyik utasa, a 19 éves férfi, N. Á. életét.
k_fn9_cikk_banner
Helyszínelő és főiskolás

A főtörzsőrmester a balatonalmádi rendőrkapitányságon teljesített szolgálatot baleseti helyszínelőként, a nyári turisztikai szezonban látott el járőrszolgálatot Alsőörsön. Egy rendőr-szakközépiskolás tanulóval végzett gyalogos közúti ellenőrzést a Veszprém megyei településen, amikor éjfél után egy rutin igazoltatás céljából megállítottak egy régi Ford Fiesta típusú személygépkocsit, amelyben öten ültek.

Az ellenőrzéskor több lövést adtak le eddig ismeretlen helyről a rendőrre, amelynek következtében a főtörzsőrmester azonnal meghalt, a gépkocsi hátsó ülésén bal oldalt ülő 21 éves zalaegerszegi fiatalembert halálos lövés érte, míg a középső ülésen lévő férfi az ablaküveg szilánkjaitól sérült meg. A Zalai Hírlap információja szerint a lelőtt fiú, N. Ádám elsőéves hallgatója volt a Kodolányi János főiskola mérnök-informatikus szakának.

N. Ádám az egyik közösségi portálon található regisztrációs adatlapja szerint az általános iskoláját Zalaszentivánon végezte, középiskolába pedig a Zalaegerszegi Széchényi István Szakközépiskolába járt. Az adatlapon saját magáról megadott információk szerint aktív közösségi életet élt, focizott és jégkorongozott, és községének ifjúsági klubját vezette.

Nem maroklőfegyver

Mivel a lövések nem közvetlen közelről érkeztek, valószínűsíthető, hogy a tettes nem maroklőfegyvert használt.
Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján nem tudta megerősíteni azt az információt, hogy sorozatlövő fegyverből származtak-e a lövések, és a nyomozás érdekeire tekintettel arra sem válaszolt, hogy milyen fegyvert használtak az elkövetők, és milyen irányból érkeztek a lövések.

A helyszíni szemle területét a rendőrség kiterjesztette. A 71-es út Balatonfüred és Balatonalmádi közötti szakasza előreláthatóan egész nap zárva lesz.  

Helyszínelés Alsóörsön >>>

Teljes a hírzárlat

Megdöbbent a lövöldözés tényén Alsóörs polgármestere, aki az MTI-nek úgy fogalmazott: felfoghatatlan, hogy a békés, csendes településükön rendőrgyilkosság történhetett.

Az ügy részleteiről Hebling Zsolt sem tud részleteket, mert a rendőrség még nem tájékoztatta. A polgármester az MTI tudósítójának jelenlétében hívta fel telefonon a helyi körzeti megbízottat, aki - elmondása szerint - azt közölte vele: "hírzárlat van, még neki sem mondhat semmit".

A polgármester közölte, hogy a lövöldözés a Loki utca és a 71-es út kereszteződésében, a kemping bejáratánál történt, éjjel fél 2 körül. A helyszín Alsóörs Balatonalmádi felőli kijáratánál van, itt jelentős rendőri biztosítás mellett zajlik a helyszínelés, a polgármester információja szerint állítólag "sok a használható nyom".

A polgármester információja szerint Alsóörsön van az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) teljes vezérkara.

A Magyar Televízió információi szerint a rendőrök egy fekete színű autót is keresnek.

rendőrök elleni támadások 2010-ben

2010. július 23. - Budapesten, a XIV. kerületben a rendőrök egy fekete BMV-t akartak ellenőrizni, de nem állt meg, így üldözni kezdték. A menekülő autós a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovic Dusán zászlóst, aki előzőleg rálőtt a BMW-re. A tettest elfogták.

2010. június 10. - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyírlugoson vasvillával támadt a rendőrre egy férfi. A hámsérüléseket szenvedett törzszászlós ellépett a szúrás elől, majd kicsavarta a szerszámot az 51 éves helyi lakos kezéből.

2010. május 26. - A Komárom-Esztergom megyei Leányváron ittasan lövöldözött házának udvarán egy 65 éves férfi, s rálőtt a kiérkező járőrökre is.

2010. május 26. - A Tolna megyei Faddon ittasan randalírozott két férfi és egy fiatalkorú fiú, s rátámadtak a helyszínre érkező rendőrökre is.

2010. május 12. - Székesfehérváron este egy családi házból kihallatszó veszekedés, törés-zúzás miatt riasztották a rendőröket. A járőröket különböző tárgyakkal dobálták, majd a sérült rendőrt a házból kijövő férfi egy széklábbal támadta meg.

2010. május 12. - Dunaújvárosban igazoltatás közben támadt a rendőrre egy 76 éves férfi: többször lábon rúgta a zászlóst, aki könnyű sérülést szenvedett.

2010. május 6. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban, egy helyi kocsmában a tettlegességig fajuló vitát követően a hatósági kényszerintézkedés közben egy férfi törött sörösüveggel megsértette az egyik rendőrt.

2010. május 6. - Ózdon bejelentésre kivonuló rendőrökre támadt egy asszony és a lánya, akik előzetesen a szomszédaikat inzultálták. A kényszerintézkedés közben a lány égő cigarettacsikket nyomott a járőrnő állához, ami másodfokú égési sérüléseket okozott.

2010. április 30. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton családi veszekedéshez riasztották a járőröket. A kiérkező egyenruhásokra a családfő egy 65 centiméteres, hegyes vasrúddal támadt, s csak a második figyelmeztető lövéssel tudták megfékezni.

2010. április 28. - Sopronban egy sportpálya mellett álló büfébe tört be két hajléktalan férfi, de két rendőr tetten érte őket. Az egyik betörő vascsővel támadt a rendőrökre, akik nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

2010. április 25. - Jánoshalmán könnyű sérüléseket szenvedett két intézkedő rendőr, akiket egy kocsmai rendbontáshoz hívtak, s két garázda férfi rájuk támadt.

2010. április 14. - Zalaegerszegen a ZTE-UTE Magyar Kupa elődöntőt követően a szurkolók a helyükről kitépett lelátói székekkel és kövekkel dobálták a pályát, majd a rendfenntartókat és a rendőröket is. Egy rendőr könnyebben megsérült.

2010. április 10. - Budapesten négy rendőr könnyebben megsérült, amikor szurkolók megdobálták őket az MTK-Ferencváros meccset követően.

2010. március 4. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán egy utcában többen összeverekedtek. A kiérkező két járőrt intézkedés közben egy négyfős társaság megtámadta, az egyik járőr könnyebb sérülést szenvedett.

2010. január 10. - Egy nagyobb társaságból három személy verekedett össze Szolnokon, s amikor a helyszínre érkező rendőrök megpróbálták őket szétválasztani, rájuk támadtak. Két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett.

2010. január 1. - Gyöngyösön garázdák megfékezésére kiérkező rendőrökre támadtak, az erőszakot alkalmazók egyike fel volt fegyverkezve. A rendőrség hét személyt állított elő a kapitányságra, közülük ketten súlyos sérüléseket szenvedtek az intézkedés során. Könnyebben megsérült három rendőr is.