Van, aki az otthoni földből tett egy maréknyit zacskóba, s vitte magával a bőröndjében több ezer kilométeren át. Másvalaki lakása kulcscsomóját hordozza a zsebében, holott soha nem lesz rá szüksége. Jogvédő és karitatív szervezetek időnként szakmai összejöveteleket, konferenciákat tartanak, ahol levetítenek egy-egy dokumentumfilmet az üldözöttek hányatott életéről – innen lehet tudni, hogy ki így, ki úgy őrzi szülőhazája emlékét.

A debreceni menekülttáborba érkezők 1995-ben. Ma már mind kevesebben kérnek menedéket. Fotó: MTI

Magyarországra jellemzően Afganisztánból, Szerbiából, Koszovóból, Pakisztánból, Szíriából és Szomáliából jönnek menedékkérők. Hivatalos okiratok nélkül, magyar földön lépik át az Európai Unió határát, abban a reményben, hogy a menekültstátust elnyerve indulhatnak tovább valamelyik nyugat-európai országba. Angolul még valahogy tudnak, magyarul értelemszerűen egy szót sem. S az itteni jövedelmek sem vonzók ahhoz, hogy Magyarországot képzeljék el új hazájuknak, így aztán nemigen tervezik, hogy itt maradnak.

Nemzetközi összehasonlításban nem túl sok menekült kér segítséget tőlünk (lásd a táblázatot alább). A nyugat-európai államoknak hozzánk képest a menekültek áradatával kell megbirkózniuk: Németországba például 2010-ben 48,4 ezer, Svédországba 31,8 ezer, Nagy-Britanniába 23,7 ezer s a szomszédos Ausztriába is 11 ezer illegális migráns érkezett. <#zaras_figyelo#>

A TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS HATÁSA
Jogvédő szervezetek felmérése szerint a hazai média a menekülteket többnyire mint veszélyforrást láttatja. Visszatükrözi a társadalom idegenkedését a Tárki 2011-es kutatása is, amely szerint a felnőtt népesség 32 százaléka nyíltan idegenellenes, nem fogadna be menekülteket, 60 százaléka latensen az, bizonyos országok lakosai előtt megnyitná a határokat, mások előtt nem, s a társadalomnak mindössze 8 százaléka befogadó. „Mindenféle papírok, sokszor még az eredeti állampolgárságukat, nevüket meg sem mondó menekültekkel szemben érthető a szigorúság. Ismeretlen betegségeket terjeszthetnek, és nincs kizárva az sem, hogy hazájukban köztörvényes bűnözők voltak” – írta egy internetes újság kommentelője arra a hírre reagálva, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) április végén közzétett állásfoglalásában rámutatott, indokolatlanul szigorú Magyarországon a menekültpolitika.
A schengeni határőrizetből fakadó biztonsági szempontok érvényesítése miatt háttérbe szorulnak a menekültek emberi jogai. Sokakat adminisztratív őrizetbe helyeznek, mihelyt átlépik a határt; ez azt jelenti, hogy idegenrendészeti fogdában, rács mögött kell várniuk, amíg az ügyüket megvizsgálják. Az UNHCR szerint a hazai szabályozási környezet megfelel ugyan a nemzetközi egyezményeknek, ám a gyakorlatban már nem érvényesülnek maradéktalanul a menekültekre vonatkozó jogelvek. Míg korábban az újonnan érkező menedékkérőket nagyrészt a békéscsabai nyitott befogadó állomáson helyezték el, újabban rutinszerűen idegenrendészeti fogdába kerülnek, ahol akár egy évet is eltölthetnek. A menedékjogi törvény 2010 végén történt módosítása ugyanis lehetővé teszi, hogy az őrizet a korábbi hat helyett 12 hónapig tartson, s gyermekes családokat is elzárhatnak maximum 30 napra. A menekültek őrzése ráadásul évi 2 milliárd forintba kerül, több száz őr vigyáz rájuk, míg a nyitott állomásokon mindössze egy-két őrt kellene szolgálatba állítani, akiknek az alkalmazása ennek töredékébe kerülne.

CSÓTÁNY, HIDEG VÍZ
Az adminisztratív őrizet alatt az is megesik, hogy bántalmazzák őket. Tavaly a Magyar Helsinki Bizottság panaszt nyújtott be a menedékkérőket érő inzultusok, rasszista megjegyzések miatt, amelyet azonban a hatóság nem talált megalapozottnak. A fogva tartott menedékkérőknek számos más megaláztatást is el kell szenvedniük: voltak, akiket vezetőszíjon vittek, ha postára, hivatalba, templomba mentek. Az egyik menekültszálláson nincs meleg víz a fürdéshez, csótányok futkároznak a helyiségben, másutt az élelmet nem találták kielégítőnek, valamint előfordult, hogy megtagadták a rászorulóktól az orvosi, fogorvosi ellátást.

Gottfried Köfner, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közép-európai regionális képviselője szerint súlyosan kifogásolható gyakorlat az is, hogy a magyar hatóságok Szerbiát biztonságos harmadik országnak tekintik, ezért az onnan érkezőket automatikusan visszafordítják. Tavaly 450 ilyen esetre került sor, amellyel az a baj, hogy Szerbia az elmúlt évben egyszer sem adott menekültstátust, és nem is tud megfelelően foglalkozni a menekültekkel. Ezért továbbirányítja őket Macedóniába vagy Görögországba, ahol viszont nincs a jogállami normáknak megfelelő menekültügyi rendszer. 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal cáfolta, hogy nem tartanák be a menekültek jogait. Mint azt Végh Zsuzsanna főigazgató elmondta, nemrégiben több uniós állam szakértője ellátogatott a magyarországi őrzött szállásokra, ahol mindent rendben találtak. Szerbiával kapcsolatban kijelentette: épp az UNHCR értékelte úgy 2008-ban, hogy az ország alkalmas önálló menekültügyi eljárásra, ezt a feladatot korábban az ott működő képviselet látta el. 

„A magyar menekültügyi rendszer a gyakorlatban korántsem tökéletes. Ezt tapasztaltuk az elmúlt évben a különböző helyszíneken tett látogatásaink alkalmával, illetve ugyanez derült ki a menedékkérőkkel és a menekültekkel folytatott személyes interjúkból is, ezt összegeztük jelentésünkben” – vélekedett a Figyelőnek Gottfried Köfner. Mint mondta, számos európai, a magyar mellett például német és osztrák bírósági döntés is igazol jó néhány a Magyarországról szóló jelentésben megfogalmazott aggodalmat. S jóllehet Szerbia az elmúlt években számos lépést tett, hogy kialakítsa a menedékjogi eljárását, de az mindmáig nem működik. Ezért is folytatott az UNHCR átfogó tárgyalásokat a témában Magyarországgal, és fordult két ízben is hivatalosan írásban a hatóságokhoz – először 2011-ben, majd az idén másodszor is –, kérve, hogy ne toloncolják ki Szerbiába a menedékkérőket anélkül, hogy megadnák nekik az esélyt arra, hogy a menedékkérelmüket alátámasztó érveiket végighallgatnák és megvizsgálnák.