– Mit szól Bajnai Gordon 2007-ben meghirdetett bürokrácia csökkentési akciójának eddigi eredményeihez? Miben más az önök stratégiája?

– Azokat a bürokratikus terheket, amelyektől a magyar gazdaság szenved, nem marketing-ízű kampánnyal, hanem csak nagyon aprólékos munkával lehet felszámolni. Ráadásul a marketingkampányoknál jobban hiszek az egyszerű közgazdasági ösztönzőkben. Hollandiában például a kormány meghatározza, hogy egy adott évben el kell érni bizonyos százaléknyi adminisztratív tehercsökkentést, és amelyik tárca ezt nem teljesíti, annak 5 százalékkal csökkentik a költségvetését. Ez egy értelmes ösztönző.

– Hasonlóra számíthatunk az új magyar kormánytól is?

"Az államigazgatás területén szinte bármikor gond nélkül elérhető 5–10 százalékos kiadáscsökkentés."
Fotó: Hartyányi Norbert

– Ez egyelőre csak Hollandiában van így, de megfontolandónak tartom egy hasonlóan szigorú rendszer bevezetését. A példával az előző kormány bürokrácia csökkentési kampánya és a mi szemléletünk közötti alapvető különbségre szerettem volna felhívni a figyelmet. Magyarországon iszonyúan magas, évi 2800 milliárd forintnyi a vállalkozásokat sújtó adminisztrációs költség. Ebből a vállalkozók 800 milliárdra teszik azt, ami ténylegesen teher, ami a normális üzletmenethez kapcsolódó adminisztrációs költségeket tetézi, vagyis a túlzott bürokráciából adódó, teljesen felesleges kiadásokat és időkiesést jelent. Az európai országok többsége az elmúlt években nagyon erős lépéseket tett az adminisztrációs költségek csökkentésére, így velük szemben egyre növekszik versenyhátrányunk. Például a belgák indítottak egy Kafka nevű programot. Náluk Kafka-teszt előzi meg a törvények benyújtását is, a tesztet minden törvénynél lefuttatják, hogy azok milyen adminisztrációs költséggel járnak, és természetesen van egy limit, amit ez a költségszint nem léphet túl.

– A tervezett adminisztrációt leépítő lépéseik – például a miniszterelnöki ígéret szerint egy söralátéten elférő adóbevallás, a kkv-k bírságolási gyakorlatának enyhítése vagy a közbeszerzési rendszer reformja – ütemtervét mikor fogjuk látni?

– A logika nagyon egyszerű: annak az adónak, amelyik nem létezik, nincs sem bürokráciája, sem adminisztrációs költsége. Lehet tehát radikálisabb lépéseket tenni, mint az eddigiek, de szükség van egy nagyon aprólékos áttekintésre is a jogszabályok átalakításához. A miniszterelnök úr első akciótervének, a 29 pontnak is ez az egyik fő vonulata, a többi közt ezt szolgálja a befektetésekhez szükséges engedélyek és az adónemek számának a csökkentése. Ez a vonulat pedig a következő akciótervekben is hangsúlyos elem lesz. Természetesen mindebből nem maradhat ki az uniós pályázati rendszer átalakítása és egyszerűsítése sem, éppen most zajlik az a munka, amelynek eredményeként a kis- és középvállalkozások a források 50 százalékához juthatnak. Hasonlóképpen folyamatban van a pályázati rendszer egyszerűsítése. Ezek az első intézkedések, amelyeket a kormány saját hatáskörében meg tud tenni, a további lépésekhez viszont várjuk az önkormányzatok, a vállalkozások és a gazdasági élet szereplőinek javaslatait is.

<#zaras_figyelo#>– Egy minapi rádióinterjúban Ön is üdvözölte az új kormányzati rendszert, amelyben csak néhány csúcsminisztérium van az eddigi tucatnyi tárca helyett. Más területen is várhatóak karcsúsítások? Például a 7000 milliárd forintnyi fennmaradó uniós pályázati pénz elosztásában 16 közreműködő szervezet segédkezik. Várható-e, hogy a jövőben ezekből lényegesen kevesebb lesz?

– Nemcsak várható, hanem szükséges, hogy mindössze 3–5 szervezet maradjon ezen a területen. Itt egy kafkai, vagy magyarosan szólva, örkényi rendszert sikerült összehozni. A bürokrácia amúgy is ellepi az életünket, de ha valahol sikerült igazán nagy bürokráciát teremteni, akkor az éppen az uniós pénzek körüli pályázati rendszer. Van egy alapvető hiba a rendszerben: a korábbi kormányok úgy gondolták, hogy minden egyes célra, törekvésre kell egy önálló pályázat. Ha felmerült egy új cél, rögtön kiírtak egy újabb pályázatot. Ehhez – az államigazgatási logika szerint – bekapcsoltak egy újabb közreműködő szervezetet. Sőt, ugyanennek a regionális változatát is létrehozták, ebből eredően egy túlburjánzó, mindent megháromszorozó rendszer jött létre. Ráadásul mind e mögött van egy alapvető stratégiai hiba is. Nem hinném, hogy az uniós források felhasználását a kínálati oldalról kellene megközelíteni. Az elmúlt hat esztendőben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a minisztériumok maguk kezdtek el gondolkodni azon, hogy vajon mi lenne jó a különböző szervezeteknek, vállalkozásoknak és önkormányzatoknak, majd azt mondták, hogy tessék, itt a kínálat. Holott éppen fordítva, a keresleti oldalról kellene hozzáállnunk: a pályázónak, a vállalkozónak és az önkormányzatnak van fejlesztési ötlete, projektje, szeretne valamit megvalósítani, létrehozni, erre fordítja saját forrásait. Az állam feladata pedig az, hogy ehhez, kiegészítésként – az uniós források felhasználásával – kedvező finanszírozási lehetőséget, például hitelgaranciát vagy kedvezményes hitelt biztosítson. 

– Úgy tűnik, túl sok szervezet és kormányilletékes van, amelyek és akik a forrás-elosztás köré csoportosulnak: NFÜ, MFB, Molnár Ágnes, fejlesztési államtitkár Matolcsy György, Fellegi Tamás, illetve Navracsics Tibor kormánytagok. Nem gondolja, hogy túl sok itt a törésvonal? Melyikük lehet a legerősebb a források elosztásakor?

– Egy vállalatban is van külön stratégiai részleg, amely a vállalat céljaival, terveivel foglalkozik, és van végrehajtó egység is. Nálunk az előbbi a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely alapvetően gazdaságpolitikával, gazdasági stratégiával, fiskális politikával, külgazdasággal és belgazdasággal, az uniós források terén pedig azok tervezésével és a pályázati rendszerek kialakításával foglalkozik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium viszont a konkrét lebonyolítást, a támogatási pénzeknek a pályázókhoz való eljuttatását végzi. Ha jól teszi dolgát a két tárca, akkor mindegyiknek meglehet a maga sikere. Nyilvánvaló, hogy a minisztériumi hatáskörök elkülönítésénél, a statútumok rendezésénél voltak súrlódások, és szerintem még lesznek is – ez természetes. Ezek abból keletkeznek, hogy az államigazgatásban még mindig nagyon erős a „tárcasovinizmus”. Ez utóbbi persze logikus, ha végiggondoljuk, hogy mi a különbség egy állami hivatal és egy vállalat között. Egy vállalatnál a teljesítmény mérése egyszerű: ha jól teljesít, több a bevétele. Az államigazgatási szervnek viszont nincs teljesítményhez kötött bevétele. Egyetlen dolog van, amiben az állami hivatal a sikerét lemérheti, hogy mekkora terület felett, mekkora hatalommal, és mekkora pénzzel gazdálkodik. A parlament, a kormány a megrendelő, de az elvégzendő feladatra csak egyetlen szolgáltató van, az államigazgatás. Ez az egyetlen szolgáltató pedig – mivel sikerének ez a kritériuma – természetesen felfelé srófolja saját költségeit. Éppen ezért az államigazgatás területén szinte bármikor gond nélkül elérhető 5–10 százalékos kiadáscsökkentés.

– Korábban még 15 százalékot emlegetett. Ez máris 5–10 százalékra olvadt?

– Az 5–10 százalék az, ami eleve benne van a rendszerben. Minden tárca igyekszik a lehető legtöbb hatáskört, feladatot, pénzt magához vonni. Ám a kormány és az államigazgatás viszonyában létezik egy további, egy információs aszimmetria is, nevezetesen az, hogy egy hivatal mindig sokkal jobban tudja, hogy egy feladat elvégzése valójában mennyi energiát és pénzt igényel, mint a politika, azaz ebben az esetben a megrendelő.

– Térjünk vissza a pályázati rendszerhez. A pályázatkészítő cégek is panaszolják, hogy jelenleg bőven 20 százalék alatt van a vállalkozásfejlesztésre jutó pénz, a szakma pedig már 30–40 százaléknak is örülne, miközben Orbán Viktor 50 százalékos arányról beszél.

– Nonszensz, amit ebben az országban e téren is sikerült összehozni. Értem, hogy nagyon fontos a humánerőforrás fejlesztése, de az a szembeállítás, hogy az egyik oldalon van a gazdaság, a másik oldalon pedig ott áll a társadalom, Karl Popper óta köztudottan a hamis ellentét tipikus esete. A társadalmat, ebben az esetben a humánerőforrást, nem lehet csak önmagában, a gazdaság nélkül fejleszteni. Világszerte nagyon jól kimutatható összefüggés van a gazdasági szabadság és a humántőke fejlettsége között. Így egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az elmúlt években a humántőke fejlesztésére kidobott uniós százmilliárdok jottányit sem javítottak a foglalkoztatási helyzeten, nem növelték a munkára várók elhelyezkedési esélyeit, csupán az ilyen-olyan tanácsadó és képző cégek bevételeit gyarapították. Egyebek mellett ezért készítünk közös előterjesztést a fejlesztési tárcával, hogy az uniós források 50 százaléka a kis- és középvállalkozások számára célzottan megjelenő forrás legyen.