Időutaztatók

Üzlet és Siker Portré
Figyelő
2010-07-05 19:31
A középkorba kalauzoló idegenforgalmi birodalmat épített ki a Sümegi várnál a Hot-Ép Kft. tulajdonosaként a Papp család.
Foglalkozása: várkapitány – íratta a munkakönyvébe idősebb Papp Imre, miután 1989-ben átvette az önkormányzattól a Sümegi vár üzemeltetését. A mára minden környékbeli által ismert címet egy helyi újság aggatta rá akkoriban, arról cikkezvén, hogy a budapesti szállodavezető miért cserélte öltönyét és nyakkendőjét szülővárosába hazatérve overallra és malteros kanálra. A várkapitányi ranghoz ugyanis a sümegi vár esetében nem dukáltak kiváltságok. Potyogó téglákkal, leszakadt lépcsőkkel, hiányzó tetővel és a kövezetet sűrűn felverő gazzal kellett megküzdenie a Papp család fejének, amikor elvállalta a Veszprém megyei műemlék karbantartását. Az eredeti állapotához képest immár 60 százalékban helyreállított erődítményen túl azóta egy 17 hektáros idegenforgalmi birodalmat is meghódított a családhoz tartozó Hot-Ép Kft.

Fotó: Kőhalmi Péter

VILLANYSZERELŐBŐL VÁRÚR. Szülővárosából idősebb Papp Imre villanyszerelőként indult el a fővárosba, s útja egészen a Buda Penta Hotel üzemeltetési igazgatói székéig vezetett. A szállodai munka során tűnt fel számára, hogy míg a műszakiak a korabeli népautókkal furikáztak, a vendéglátós kollégák Mercedesben feszítettek. Így fogant meg benne az ötlet, hogy egy büfét gründoljon Sümeg fő látványosságánál. A pavilon alapjait budapesti garázsában szerelte össze 1986-ban. A hamburger zsemlét és hot dog kiflit zsákokban a Dacia hátsó ülésén, a három gyerek közé benyomorgatva szállította a fővárosból.

ID. PAPP IMRE
■ 60 éves, villamosipari technikusként végzett, majd üzemmérnöki diplomát szerzett a Kandó Kálmán Főiskolán.
■ A Hot-Ép Kft. és a Kapitány Holding Kft. alapítója, egyik vezetője és főtulajdonosa, a Sümegi vár „kapitánya”.
■ Rendszeresen lovagol, szenvedélyesen érdekli a történelem.

IFJ. PAPP IMRE
■ 36 éves, építőipari technikumba, majd szakácsiskolába járt, később a Szolnoki Főiskola vendéglátó és szálloda szakát, majd a Budapesti Corvinus Egyetem vezetés és szervezés szakát végezte el.
■ A Hot-Ép és Kapitány Holding egyik vezetője és tulajdonosa, a Sümegi vár „hadnagya”
■ Nős, egy lánya van, szabadidejében lovagol.



„Az volt tervem, hogy a falak között később kiállításokat, szállodát alakítok ki, miután a várat olyan szintre visszaépítettük, mint amilyen akkor volt, amikor a veszprémi püspök lakta a XVI. századtól” – magyarázza a sümegi várkapitány. Ám a folyamatosan pusztuló erődítményt a rendszerváltás táján életveszélyesnek nyilvánították. Saját forrás híján az önkormányzat végül meghirdette az üzemeltetés jogát azzal a feltétellel, hogy a bérlő rekonstrukciót vállal. Pappék ezt nyerték el, miután korábban a büfé körül betapasztgatták az omladozó falakat, füvet nyírtak, mellékhelyiséget alakítottak ki. Idősebb Papp otthagyhatta fővárosi állását, hogy öt építőipari végzettségű bátyjával és szűkebb családjával a műemlékvédelmi útmutatások alapján belevágjon a munkálatokba.

Támogatást azonban csak elvétve kaptak; a mai napig az összes befektetés mintegy 10 százaléka származik állami dotációból. Nem hozott elegendő bevételt a 20 forintos belépődíj sem. Így született meg a Sümegi Várjátékok ötlete. A Papp család tagjai öltötték magukra a hercegkisasszonyok, lovagok és törökök gúnyáját. Persze csak az után, hogy mindannyian megtanultak lovagolni. A cégalapító természetesen várkapitányként szerepelt. Fia, ifjabb Papp Imre várnagyként lép fel.

A program olyan jól sikerült, hogy több település bejelentkezett Pappéknál: tegyék rendbe a roskatag erődöket. A család végül a nagyvázsonyi Kinizsi-várban indított el egy a sümegihez hasonló programot. A 2005-ben lejárt szerződést azonban nem hosszabbította meg a város, s ezt Pappék sem erőltették a Sümegen megszaporodó feladatok miatt.

SAROKPONTOK

■ Sokrétű szakismeret birtokában több alkalmazottját pótolhatja a cégvezető, és a feladatok ellenőrzése is gördülékenyebb.
■ Családok alkalmazásával könnyebb érdekeltebbé tenni a dolgozókat a vállalkozás sikerében.
■ Állandó fejlesztésekkel ébren tartható a vendégek figyelme.

Időközben ugyanis a várdomb lábánál felhúztak egy 29 szobás lovas panziót, a Hotel Kapitányt. Magába az erődítménybe nem építhettek szállodát, megfelelő odavezető út hiányában. Egy tönkrement csárdát is felvásárolt a család a kilencvenes évek végén. Ettől kezdve szinte évente új létesítménnyel – fegyvermúzeummal, lovagteremmel, istállóval, biogazdasággal – bővült a birodalom. Tavalyelőtt egy 3 ezer négyzetméteres, téli lovagi tornákra alkalmas földalatti sportcsarnokkal is kiegészítették a kollekciót. A hotelt 90 szobás, négycsillagos szállodává alakították át, konferenciateremmel és wellness részleggel megspékelve.

KATONA DOLOG. A 10 Papp által közösen birtokolt cégben a családfő megtartotta a tulajdoni hányad háromnegyedét, ám két éve fiával közösen irányítja a vállalkozást. „Én vagyok a kard, ő pedig a pajzs; ő hozza a stratégiai döntéseket, én vagyok a végrehajtó” – magyarázza a felállást az ifjabb Papp. Míg atyja a gyakorlatban sajátította el a vakolást, a vendéglátást és a színészmesterséget, az új generációt tudatosan orientálta a vállalkozáshoz kapcsolódó szakmák felé. A várnagy a kamaszkori iskolakerülés után megemberelte magát, s négy különböző területen szerzett végzettséget. Ennek köszönhetően egy alkalommal a főszakácsot helyettesítette egy több száz fős esküvő levezénylésében, éppen amikor egy szigorlatra kellett volna készülnie. A vizsga ugyan nem sikerült, a vendégek azonban nem szenvedtek hiányt. Több kisebb informatikai vállalkozást is alapított, eleinte a családi kft., majd külső cégek és a szomszédos falvak ellátására.

A magyar és ének-zene tanár édesanya meg a gyerekek már a büfé idejében kivették a részüket a munkából. Jelenleg a feladatok leosztásában elengedhetetlen a „tisztikar”, ahogyan idősebb Papp nevezi a rokonsági alapon szerveződő felső vezetést. Egyik lánya az értékesítési igazgató, a másik a wellness- és lovasrészleg vezetője, míg menye az üzemeltetésért felel. Tizenhét további família több tagját is alkalmazzák, s egy részüknek lakást is biztosítanak a komplexumban. „Más vállalatoknál is az lenne a helyes, hogy kisebb családok vegyék körbe a főcsaládot, így összeadódnak a keresetek, érdekeltebbé válnak a dolgozók, hasonlóan a régi földbirtokrendszerhez” – hoz újabb historikus példát a cégalapító.

Az idén azonban a korábbi évekhez képest feleannyi, mindössze 20 alkalmi munkavállalóval egészítik ki a 120 fős állandó gárdát. A válság ugyanis megnehezítette a fejlesztésekre felvett csaknem 500 millió forintos bankkölcsön törlesztését, miközben a konferenciaturizmusban harmadára csökkentek a megkeresések. Adóoptimalizálási célból a cég vagyonát a Kapitány Holding Kft.-be forgatták át, s a Hot-Ép folytatja az üzemeltetést. Arról azonban nem tettek le, hogy egy középkori harcászatot bemutató történelmi élményparkkal terjeszkedjenek tovább a közeljövőben.

„Semmilyen tamáskodás nem tántoríthatja el attól, hogy megvalósítsa a vízióját, makacsul épít és épít, és mindenkit meggyőz arról, hogy helyes, amit csinál” – mondja idősebb Papp Imréről Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Úgy véli, sokakat megfutamodásra késztetett volna, ha a sorozatos fejlesztésekhez egyenként ötvennél is több különböző engedélyt kellett volna beszereznie. A vár további rekonstrukcióját éppen a bürokráciával vívott csata hátráltatja. Az önkormányzattal közösen benyújtott pályázattal két éve a vár 75 százalékos felújítási szintjének eléréséhez nyertek 800 millió forint támogatást. Ám a sümegi városvezetés terveit visszadobta a műemlékvédelem, Pappék építészeiből pedig a polgármesteri hivatal nem kér. Az átadási határidő 2010 utolsó napja, s még egy kalapácsütés sem történt.