Kicsi a bors, de nemzetközi

Válságálló mikrovállalkozások
Figyelő
2012-04-27 18:29
Míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy kis cégek külföldi piacokat hódítsanak meg, manapság ez egyre természetesebb, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek és a megváltozott szemléletnek.
Saját magának és barátainak kezdett futárzsákokat varrni a korábban kerékpáros futárként dolgozó Tűhegyi Tamás, majd a nagy érdeklődés nyomán árulni is kezdte azokat. Bár nem foglalkozott különösebben a nemzetközi terjeszkedéssel, számos disztribútor kereste meg angol nyelvű honlapjának – és a termék nyugati márkákhoz képest kedvező árának – köszönhetően, s mára már a bevétel túlnyomó része külföldről származik.

Tűhegyi Tamás, Bagaboo. Szabadság és kreativitás

Cége, a 2005-ben alapított budafoki Bagaboo Bt. biciklis-táskái így Európán kívül Japánba és az Egyesült Államokba is eljutnak. Az internetnek köszönhetően akár a világ másik feléből is fel tudnak venni egyedi megrendeléseket, csak pár nappal hosszabb a szállítási idő. A céget az alapító nem szeretné tovább növelni, mert a hétfős vállalkozásban pont a szabadságot és a kreativitást élvezi, amelyek a további növekedés során valószínűleg elvesznének.

A szabadabb, önálló munka egyre több olyan fiatalt vonz, aki nem szeretne alkalmazottként, kötött feltételek között dolgozni. A munka vagy a kereslet megtalálásában nem jelenthet akadályt az országhatár. Mikrovállalkozásként működik a Smiss Logistic Kft. is, és pont emiatt tud elég rugalmas lenni az éles versenynek kitett szállítmányozási piacon. Az egyfős cég által szervezett, nemzetközi fuvarozókkal végeztetett szállításokról mindig minden információt egy személytől, azonnal megkapnak a partnerek, míg egy logisztikai óriáscégnél mindig más a kapcsolattartó, és nem is könnyű eljutni egy kompetens ügyintézőhöz. Paradox módon a kis, tavalyelőtt 58 millió forintos árbevételt elért cégnek a megrendelői között multinacionális nagyvállalatok is vannak, amelyek pont ezt a rugalmasságot keresik. Igaz, ha az egyetlen emberrel történik valami, akkor nincs, aki hirtelen a helyébe léphetne.<#zaras_figyelo#>

NEMZETKÖZI KUTATÁS
Egyre több olyan speciális hálózat is szerveződik, amelyben szabadúszók vagy kisvállalatok működnek együtt, s rugalmasságuknak köszönhetően a nagyvállalatoktól hódítanak el piacokat és vevőket. Az internet segítségével már a fizikai távolság sem jelent akadályt, az ilyen hálózatok a legtöbbször nemzetköziek. Szabadúszók munkabörzéjeként jött létre például az elance.com oldal, amelyen szinte bármilyen interneten is végezhető tevékenységre lehet szakembert találni.

Online piackutatás
A kisvállalatok versenyképességének a rugalmasságuk mellett számos oka van, de az utóbbi évtizedben a számítástechnika tette igazán könnyűvé a dolgukat. A felhőalapú szolgáltatásoknak köszönhetően drámaian csökkentek a kezdő vállalkozások befektetéseinek költségei: szinte minden szolgáltatás elérhető alacsony havi díjért a vevő-nyilvántartó rendszertől kezdve a könyvelésig. Mikrovállalkozások számára elérhetetlen piacok nyílnak meg azzal, hogy az interneten akár ingyen is végezhetnek piackutatást, például a Google Global Market Finder segítségével – itt a keresett terméket vagy szolgáltatást az összes nyelven megkeresi a Google, és megmutatja, melyik országban mekkora igény van rá. Emellett rögtön lehetőség van célzott hirdetések vásárlására is.

Informatikai fejlesztéseknél mindig is fontosak voltak a kezdő, start-up vállalkozások. Míg korábban ezek a fejlesztések szinte kizárólag az Egyesült Államokból érkeztek, a nagy sebességű internetkapcsolatnak és a fiatalabb generációk nemzetközi szemléletének köszönhetően már más országokból is könnyebb a világpiac meghódítása. A magyar Prezi.com Kft. a prezentációk évtizede megszokott rendszerét döbbenetesen gyorsan változtatta meg, és megmutatta, hogy Budapestről is lehet jelentős hatású fejlesztést indítani.

Talán példájuknak is köszönhetően egyre több fiatal informatikus kezd saját vállalkozásba. Okostelefonokra készülő alkalmazásokat már tucatnyi csoport készít, a 2010-ben alapított Distinction Kft. huszonéves fejlesztői a Microsoft figyelmét is felkeltették, és az Egyesült Államokba is meghívták őket.

Vállalkozó kedvű kutatók is szinte rögtön a világpiacon kezdenek tevékenykedni, orvosi műszerek fejlesztése csakis a világpiacra éri meg. A Cryo-Innovation Kft. Primo Vision eszköze például az embriók fejlődését monitorozza, így sokkal nagyobb eséllyel születnek lombikbébik, az anyák szervezetét kevésbé megterhelő kezelés mellett. Ilyenből világszerte néhány ezer darab kell, a magyar piac biztosan nem tartaná el a céget. A 15 fős, 2010-ben 52 milliós árbevételű vállalkozás a világpiacon segítség nélkül jelenik meg, marketingtevékenységét és a szakmai támogatást is Budapestről biztosítják.

A gödöllői Biotalentum Kft. alapkutatási tevékenységét is széles nemzetközi együttműködésben végzi. A 30 fős, tavalyelőtt 28 milliós árbevételt elért cég szakterülete az őssejtek tenyésztése és a génmódosítás. Megrendelőik és partnereik jó része külföldi, a mai kutatási projektek egy hazánkhoz hasonló kis országban elképzelhetetlenek lennének nemzetközi együttműködés nélkül (Együtt működik – Figyelő, 2011/49. szám).

MUNKAHELYET TEREMTENEK
Az európai egyetemisták egyre nagyobb része vesz részt egyetemi csereprogramokban, vagy folytat gyakorlatot más országban. Ezt sokan későbbi üzleti terveik megvalósításához is felhasználják, személyes kapcsolatok révén sokkal könnyebb más országok piacára utat találni.

Stefan Erschwendner osztrák és svéd tanulmányok után Budapesten és Zürichben gyakornokoskodott. A magyar fővárosban megismert – Amerikában tanult, Oroszországban, Hollandiában és Görögországban is munkatapasztalatokat gyűjtött – kolléganőjével Bécsben alapították meg LHBS Consulting GmbH nevű tanácsadó cégüket, amely az osztrák, svájci és német ügyfelek mellett kelet-európai piacokra is dolgozik, főként reklámstratégiákat készít. A kiterjedt nemzetközi kapcsolati háló és a rugalmasság adja ennek az igazán nemzetközi cégnek a versenyelőnyét.

Az első, utasokat is szállító Dreamliner. A beszállítók is fejlesztették. Fotó: MTI

A példák nem tekinthetők egyedinek, sőt: a The Lisbon Council, egy brüsszeli agytröszt jelentése szerint a mikro- és kisvállalkozások nemzetköziesedése a fejlett gazdaságokban a munkahelyteremtés motorja, ez a réteg tudta a legtöbb állást létrehozni az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Az EU-ban a munkaerő 15 százaléka, 32,6 millió ember önálló tevékenységet folytat, közülük 23 millióan szabadúszók. Érdekes, hogy az ilyen önálló tevékenységet végzőket kevésbé viselte meg a válság az Európai Bizottság egy 2010-es jelentése szerint.

EGYÜTT FEJLESZTENEK
A beszállítók szerepe is gyökeresen átalakul: a megrendelő és a beszállító egyre gyakrabban együtt végzi a fejlesztéseket. A Boeing 787 Dreamliner fejlesztése igazi áttörés ezen a téren, az óriásgyár az alkatrészek beszállítóival együtt dolgozta ki a részegységeket. Az eredmény – a csúszások ellenére – a világ legtakarékosabb repülőgépe lett.

A multinacionális nagyvállalatok önmagukban egyre kevésbé tudnak versenyképesek lenni az innovációban a feltörekvő kis cégekkel szemben, ezért sokan megpróbálják megújítani az innovációs rendszerüket. Gyógyszertársaságok például felvásárlás után egyre gyakrabban hagyják meg független cégként az újdonságokat kifejlesztő kisvállalatokat, nem olvasztják be őket a szervezetükbe. Független maradt a csupán 33 főt foglalkoztató, rák elleni gyógyszert fejlesztő biotech cég, a BioVex is, amelyet egy éve vásárolt meg egymilliárd dollárért a mára 15 milliárd dolláros bevételűvé vált Amgen.

Híressé vált a Philips döntése is, melynek keretében kisvárosnyi nagyságú, több ezer főt foglalkoztató eindhoveni kutatási központját megnyitotta a versenytársak, a partnerek és a start-upok előtt. A korábban kerítéssel és biztonsági szolgálattal erősen védett komplexum így nyitott térré vált.