Kevés zöldség és gyümölcs lesz idén

Figyelő
2010-06-02 16:07
Magyarországon a zöldség-gyümölcs ágazatban átlagosan 30-40 százalékos terméskiesésre lehet számítani az idén, emiatt várhatóan emelkedni fognak az árak.
A gyümölcsfajok mindegyikénél jelentős terméscsökkenésre lehet számítani, a zöldségek közül pedig a dinnyét, az uborkát, a zöldborsót és az ipari zöldségeket érte jelentős kár. Erről Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója számolt be.

A jég, a víz és szél okozta tényleges károkat a FruitVeb egy kérdőív segítségével most méri fel a termelőknél.
A szakmai szervezet kezdeményezi a miniszternél, hogy a mostani helyzetet nyilvánítsa vis maiornak, mivel sok termelő várhatóan vis maior bejelentést tesz majd a terméscsökkenés miatt a feldolgozóknak. A károkat a vis maior alapján a biztosítókkal is könnyebb rendezni - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
k_fn9_cikk_banner
Mártonffy Béla jelezte, hogy a zöldség- és a gyümölcsárak a kedvezőtlen időjárás miatt várhatóan megemelkednek majd. Példaként említette, hogy az elmúlt években alacsony volt a meggy ára, kilogrammonként 60 forint körül mozgott, most ez várhatóan megkétszereződik, de még annál magasabbra is nőhet. A megmaradó termést még károsíthatják a gombabetegségek, így összességében a minőség is elmaradhat a korábban megszokottól.

Az ágazat bevétele előreláthatólag éves szinten mintegy harmadával csökken a múlt évihez képest. Ez azt jelenti, hogy az idén az éves árbevétel a zöldség-gyümölcs ágazatban 200-250 milliárd forint között mozog majd - közölte Mártonffy Béla.