Még az sem biztos, hogy elvállalja; se a rang, se a pénz nem érdekli, csak az, hogy amit megcsinál, tökéletes és tisztességes legyen. Így írta le egyik ismerőse Fazekas Sándor karcagi polgármestert, amikor a neve először bukkant fel a formálódó zöld-agrár-vidékfejlesztési és vízügyi tárca leendő vezetőjeként. Tavaszig még a Fideszhez közelállók sem fogadtak volna arra, hogy a karcagi városvezető lesz a befutó a fő természeti erőforrásokat és a környezetvédelmet is magába olvasztó csúcshivatal élén. „Csak tesztelik” – legyintettek májusig, hiszen a jogász végzettségű szakembernek kevés köze volt mostanáig a mezőgazdasághoz. Még saját pár hektár földjét is bérbe adta. Pedig a Gráf József előtti miniszterek sora mutatja, hogy a hazai agráriumban nem sok babér terem annak a tárcavezetőnek, aki nem szakember, nem igazodik el az egymással is csatázó lobbik kusza érdekdzsungelében.

Bár a Fidesz holdudvarából több, biztos nyertesnek tűnő tárcavárományos, önjelölt miniszter neve is felbukkant – az európai parlamenti képviselő Glattfelder Bélától a Magosz-elnök Jakab Istvánon át az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságát vezető Font Sándorig –, Orbán Viktor mégis Fazekas Sándort választotta. Utólag sokan azzal magyarázzák a döntést, hogy az apparátus-irányítási képességek mellett ez alkalommal a fedhetetlenség, a „szűz kéz” volt a fő szempont. Annak is szerepe lehetett, hogy Fazekas a Miniszterelnökséget irányító Varga Mihály államtitkár földije, tagja a megbízható karcagi csapatnak. E mellett a közigazgatási gépezet működtetésében rutinos vezető, ügyes, hatékony végrehajtója a felülről érkező utasításoknak.
Azt persze a következő évek mutatják meg, hogy az apparátusi rutin elég-e túlszárnyalni az előző öt év agrárirányítását sikerágazattá fejlesztő Gráf József sztárminisztert. Nehezíti Fazekas dolgát, hogy az új csúcstárca alapjaiban más lesz, mint volt az elődje. Az eddigi vidékfejlesztési feladatok mellett ugyanis a környezetvédelmi és vízgazdálkodási ügyekkel, a bányakapitányságokkal is bővülnek az új kormányzati struktúrában a tennivalók. Sajátos, eddig nem tapasztalt párhuzamosság is bonyolítja majd a működést, mert az új, kívülről meglehetősen autonómnak tűnő zöld- és vízügyi területet államtitkárként Illés Zoltán – a Fidesz szakpolitikusa, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának egykori elnöke – irányítja majd. A helyzet tálcán kínálja a konfliktust az olyan, gyakori ügyekben, amikor az agrártermelői és a környezetvédelmi érdekek – támogatási igények – szembekerülnek egymással. Illés Zoltán, aki lapzártánkig nem reagált a Figyelő kérdéseire, korábban maga is úgy értékelte, hogy a környezetvédelem, a természetvédelem és a vízügy felértékelődik az új kabinetben.

Fazekas Sándor. A leendő miniszter a közigazgatási gépezet működtetésében rutinos. Fotó: Szigeti Tamás

BELVÁROSI ZÖLDEK. De minek a rovására történhetne ez a felértékelődés? – firtatja az agrárlobbi. A vállalkozói réteg nem minden tagja tapsol ugyanis Illés felbukkanásának. „Komoly gondok lesznek, ha az istállótrágyát, a tápanyag-utánpótlás legtermészetesebb anyagát, továbbra is veszélyes hulladéknak tekintik a belvárosi környezetvédők” – előlegezi meg Raskó György közgazdász-agrárvállalkozó a konfliktust. Nem leplezve, hogy ilyen belvárosi zöldnek tekinti Illést is. Aggodalmát nem mindenki osztja. „A csúcstárca új szerkezete hatékonyabb szakmai munkára ad lehetőséget” – vélekedik Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. tanácsadó cég üzletág igazgatója. Így szerinte a mezőgazdaság nem szorul emiatt háttérbe, gördülékenyebben lehet a konfliktusokat kezelni. Az egy fedél alá kerülő területekkel megvalósíthatóvá válhat olyan, sok évtizedes terv is, mint az öntözésfejlesztési program. Még a leköszönő miniszter is elismerte, hogy ezzel ő is adós maradt, mert a koalíciós kormány alatt a tárcák ellenérdekeltsége miatt nem tudta megvalósítani a vízgazdálkodási terveit (lásd a keretes írást).

Előzetes viták övezik a tárca várható agrárkoncepcióját is. Ángyán József, a kijelölt parlamenti államtitkár, aki kinevezéséig szintén nem kívánt nyilatkozni, korábban (Birtokviszony – Figyelő 2010/6. szám) utalt arra: a nagygazdaságok helyett a családi formát ösztönözné. Speciális gazdahitel-programot is szükségesnek tartana a családok földhöz juttatásához, mert nincs pénzük a földvásárláshoz, fejlesztéshez. A tőkés társaságok nagyüzemeit eközben kedvezőtlenül érintheti az állami földek bérleti szerződéseinek felülvizsgálata, az emelkedő bérleti díjak, a nagygazdaságok számára sávosan csökkenő támogatás, az egy kézben lévő területnagyság várható korlátozása. De Ángyán korábbi cikkünkben úgy vélte, ha növelni akarják a vidéki foglalkoztatást, akkor nincs más megoldás.

Az állami (uniós) pénzek elköltésére alapozott, „szociális elfekvő” típusú mezőgazdaság azonban Raskó szerint nem képes több – a nemzetgazdaságnak is hasznot hozó – munkahelyet teremteni, mint a professzionális. Ráadásul az állam fenntartásához sem tud érdemben hozzájárulni, ami szintén nem hagyható figyelmen kívül az agrárpolitikai irány kialakítása során. Ezért a szakember úgy véli, nem lenne helyes, ha az új kormány a mezőgazdaságot nem gazdasági ágazatként kezelné, hanem a szükséges munkahelyteremtéshez a „szociális foglalkoztatás” szempontjából közelítene, s az agráriumot hagyományőrző „skanzen gazdaságnak” tekintené.

FÜSTÖLGŐ BOMBÁK. Annál is kevésbé van idő a kísérletezgetésre, mivel égető feladatokat is örököl az új tárca. A tejtermelők helyzete például válságos, de az értékesítési bajok miatt tűzoltó munkára van szükség a zöldség-gyümölcs piacon is. Már füstölög az idei meggybomba, s menetrendszerűen ez várható az alma esetében is. Sürgősen dönteni kell, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban még meglévő szűk forrásokat hová csoportosítják, miközben a lobbik egymással vetekedve tartanak rájuk igényt. Szintén megoldandó probléma a bukdácsoló termelői értékesítő szövetkezetek (tész) konszolidálása, professzionális vállalkozássá alakítása, hogy életképessé válhassanak. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége a napokban kért sürgős kormányzati segítséget az ágazat katasztrofális helyzete miatt. Az ezredforduló óta az iparág termelése 20 százalékkal, a foglalkoztatottak száma és a belföldi értékesítés 25-25 százalékkal csökkent. Iparági szinten a szektor évek óta veszteséges, a beruházások értéke folyamatosan csökken, a cégek súlyosan eladósodottak. Mindezt átfogó ágazatpolitikai programmal kellene villámgyorsan orvosolni.

A tornyosuló tennivalók láttán hamar elválik, hogy az új miniszter képes lesz-e rendet vágni a lobbik követelései között. Az érdekcsoportokat ügyesen kezelő Gráfhoz képest az e téren kevésbé tapasztalt, a tökéletes úriemberek személyiségjegyeit hordozó Fazekas Sándorra sok megmérettetés vár itthon és az uniós miniszterek tanácsában is.