Még mindig jó befektetésnek tűnnek az energiahordozók, a nyersanyagpiacok. Bár az utóbbiak a részvénypiacokhoz hasonlóan kockázatosnak tekinthetők, a jelenlegi bizonytalan világgazdasági helyzetben a részvényekkel összehasonlítva aszimmetrikus árfolyammozgásra számíthatunk. Amennyiben a befektetői hangulat továbbra is kedvező marad, akkor a részvény- és nyersanyagpiacok együtt emelkedhetnek. Ha azonban a részvénypiacok lefelé veszik az irányt, akkor a nyersanyagpiacokat a magas olajár megvédheti egy nagyobb zuhanástól.

Az olaj árának növekedő trendje elsősorban az iráni atomprogram folytatása miatt kialakult nemzetközi konfliktus miatt lehet tartós. A 100 dollár fölötti hordónkénti világpiaci ár már most is komoly terhet jelent az egyébként is gyengélkedő világgazdaságnak. <#zaras_figyelo#>

A konfliktus elhúzódása, esetleges súlyosbodása esetén a magas energiaárak negatív hatásai az olajfüggőség miatt főként Európának kellemetlenek. Az olajkitermelő államok szövetsége, az OPEC tekintettel szokott lenni arra, hogy a túlzottan magas olajár ne fojtogassa a világgazdaságot, Szaúd-Arábia például ilyenkor gyakran jelenti be, hogy tudja növelni a kitermelését.

Ugyanakkor az arab tavasz után Szaúd-Arábia és más országok is jóléti intézkedésekkel igyekeznek megelőlegezni az elégedetlenséget. Ennek pedig bevételigénye is bőven van. Az olajipari elemzők szokták azt is nézni, hogy mi a break even, vagyis mi az az olajár, amely mellett egy-egy olajkitermelő ország költségvetése egyensúlyban van. Nos, ez most már jellemzően száz dollár felett van. Vagyis rövid távon – gazdaságélénkítési és keresletmegtartási célból – lehet ugyan növelni a termelést, de az arab államok sem érdekeltek a tartósan száz dollár alatti olajárakban.

Fundamentális alapon egyébként egyáltalán nem indokolt a jelenlegi magas kőolajár, hiszen a tavalyihoz képest lassabb globális gazdasági növekedés miatt a kereslet csökkenése jellemző, ezzel egyidejűleg pedig az energiahordozók kínálata egyre bővül – köszönhetően részben az amerikai palagáz-kitermelés fokozásának. Az energiahordozók tartósan magas ára így egyértelműen az iráni konfliktus generálta geopolitikai kockázatokban keresendő.

Kétségtelen, hogy egy a napokban felmerült esetleges katonai akció hatására újabb komoly emelkedés történne, várakozásaink szerint ez mintegy 20-30 százalékos drágulást jelentene. Ennél akutabb probléma azonban, hogy a Hormuzi-szoros lezárásának veszélye továbbra is fenntartja a magas árakat, ez kétféle módon is fékezi a gazdaságot. Egyrészt lassítja a már most is igen mérsékelt gazdasági növekedést, ami főként a nyugati országokban jelent gondot. Az elemzői számítások azt mutatják, hogy 150 dollár körüli olajár már mintegy 0,5-1 százalékpontos lassulást eredményezne az unión belül, ez pedig a jelenlegi, stagnáló gazdasági növekedést tekintve igen súlyos következményekkel járna.

Nem meglepő tehát, hogy a nyugati országok a napokban már a stratégiai olajtartalékok egy részének felszabadításáról is egyeztettek az árak letörésének céljából. Az Egyesült Államok, Franciaország és a Nemzetközi Energiaügynökség más tagjai megint arról tárgyaltak, hogy miképpen a devizapiacokon a jegybankok szoktak, interveniáljanak-e. Ezt egyébként legutóbb tavaly nyáron lépték meg a fejlett országok, akkor ennek volt is hatása. Másrészt a magas olajár beépül a fogyasztói árakba, így jelentős inflációgerjesztő hatása is van, ami elsősorban a feltörekvő országok számára okoz nehézséget. Ugyanakkor az is igaz, hogy kereslethiányos, recessziós világgazdasági környezetben az infláció elszállása kevésbé reális.

Összességében azonban mégis úgy tűnik, hogy a politikai álláspontok nem közelednek, az olajpiacon tapasztalható feszültség – ezzel együtt pedig a jelenlegi árszint is – a következő hónapokban tartósan fennmaradhat, és akár további drágulás várható.