Fejlett társadalmakban a szívelégtelenség a populáció 2-3 százalékát érinti, Magyarországon körülbelül 300 ezer főt. A rendelkezésre álló korszerű terápiák ellenére az előrehaladott szívelégtelenség prognózisa ugyanolyan rossz vagy még rosszabb, mint bizonyos daganatos betegségeké. A szívelégtelenség miatt kórházban kezeltek négyéves túlélése csupán 50 százalék. Ezért a páciensek megfelelő kezelése és a betegség rendszeres ambuláns gondozása rendkívül fontos. A nem gondozott betegek 24 százaléka az első hospitalizációt követő egy hónapon belül újabb kórházi kezelésre szorul, 11 százalékuk pedig meghal. Megfelelő gondozással jelentős mértékben lehet csökkenteni a szívelégtelenséghez kötődő mortalitást, morbiditást, egészségügyi kiadásokat, valamint az erre fordított orvosi és szakdolgozói kapacitást.

A betegség kórélettani lényege, hogy a szívizom munkaképessége és így teljesítménye csökken, emiatt a beteg mindennapos tevékenysége korlátozott. Leggyakoribb tünetei a fizikai terhelésnél jelentkező fáradékonyság és légszomj, a lábdagadás. Legfontosabb rizikótényező a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás, a szívbillentyűk betegségei, különböző ritmuszavarok, cukorbetegség, pajzsmirigytúltengés, a szívizmot érintő mérgezés vagy éppen tisztázatlan eredetű elsődleges szívizom-elfajulás.<#zaras_figyelo#>

A szívelégtelenség gyógyszeres kezelése ma már komplex kombinációs kezelésként valósul meg, ennek helyes alkalmazása javítja a betegek életkilátásait is. A jelenlegi kezelésben alapvető az ACE-gátlók (amennyiben ellenjavallata van, az ARB-k) és a béta-blokkolók alkalmazása (mindkét szer esetén igyekeznek elérni a páciensek által tolerált legnagyobb dózist), valamint a folyadék retenciójának (visszatartás) megszüntetése a legkisebb szükséges diuretikum- (vízhajtó) dózis alkalmazásával. Az evidenciák alapján terjed a gondos ellenőrzést igénylő aldoszteron antagonisták (gyógyszerek) használata is. Szívelégtelenség esetén nagyon szoros összefüggés mutatható ki az emelkedett nyugalmi szívfrekvencia, valamint a kardiovaszkuláris, illetve az összhalálozás között. A szív frekvenciáját csökkentő gyógyszerek közül a legtöbb tapasztalat a béta-blokkolók alkalmazásáról áll rendelkezésre, ezek bizonyos szívbetegségeknél, így szívelégtelenségnél is igen fontos, prognózisjavító szerepet játszanak. A kedvezőtlen mellékhatások miatt a betegek terápiás együttműködése nem megfelelő. Szükség mutatkozik tehát olyan gyógyszeres kezelési lehetőségre, amely szelektíven csökkenti a nyugalmi szívfrekvenciát, egyéb kardiális hatások nélkül.

Néhány éve a kutatók kifejlesztettek egy olyan gyógyszert, amely specifikusan a szinuszcsomó, azaz a szív jobb pitvarának falában lévő, a szívizomzat összehúzódásait szabályozó – a szívműködés frekvenciájának a szabályozásáért elsődlegesen felelős – ingerületkeltő központ sejtjeire hat. A szer szelektíven gátolja a szinuszcsomó sejtjeit, ezáltal kizárólagosan a szívfrekvenciát csökkenti. A készítménnyel végzett SHIFT vizsgálat (Systolic Heart Failure Treatment with the If Inhibitor Trial), a krónikus szívelégtelenségben szenvedők kezelésével kapcsolatban valaha végzett legnagyobb morbiditási és mortalitási tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a fenti standard terápiához hozzáadott, speciálisan a szívfrekvencia csökkentésére ható szer szignifikáns mértékben csökkenti a szívelégtelenség miatti hospitalizáció és halálozás kockázatát. Mindez megerősíti azt a tényt is, hogy a betegség progressziójában a szívfrekvencia kulcsszerepet játszik.

A vizsgálat azt üzeni a klinikusoknak, hogy szívelégtelenségnél is rutinszerűen mérni kell a szívfrekvenciát, és amennyiben az érték 75 ütés/perc fölötti, akkor azt csökkenteni kell a koszorúér-betegségben szenvedőkhöz hasonlóan 60 körüli értékre.

A szerző az MTA doktora, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára, a Pécsi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatója