Olvasmányaimból valami olyasmi is kiderül, hogy a magyar kutatás-fejlesztési eredmények inkább köthetők személyekhez, mint intézményekhez; elsősorban olyan kutatókhoz és fejlesztőkhöz, akiknek sikerült beilleszkedniük a k+f világháló valamelyik szegmensébe.

Megerősíteni látszik ezt a feltevést az EU közelmúltban közzétett innovációs eredménytáblázata (Innovation Union Scoreboard 2011). Az innovációs teljesítményt érzékenyen befolyásoló és minősítő 24 indikátor alapján összeállított jelentésből kiderül, hogy Magyarország 2007 és 2011 között e téren ugyan közeledett az EU27 átlagos teljesítményéhez, de ennek a dinamikája olyannyira mérsékelt volt, hogy a 24-ből 18 az uniós átlagtól 5–80 százalékpontos sávban marad el. Következésképpen az ország összesített innovációs teljesítménye a szerény minősítést kapta, és ezzel az uniós országok rangsorában a 19. helyet foglalja el. <#zaras_figyelo#>

KÜLFÖLDI KEZEKBEN
Jóllehet az innováció nem a kutatás-fejlesztési tevékenységből kiinduló lineáris folyamat, a tudásteremtés és az innováció között mégis szoros kapcsolat van. (Megjegyzem, Magyarországon az egy teljes munkaidejű kutatóra és fejlesztőre jutó összes kutatási és fejlesztési ráfordítás az EU27 átlagának a 40 százaléka.) Az üzleti szférában az elmúlt években dinamikusan nőtt a k+f ráfordítás. Ennek és az állami hozzájárulás csökkenésének a következményeként a 310 milliárd forintnyi összes k+f ráfordításnak már az 59,8 százalékát (az EU27-ben 64 százalékát) összesen 1384 vállalkozásnál számolták el 2010-ben a bejegyzett több mint 360 ezer jogi személyiségű társas vállalkozásból. Megítélésem szerint ennél azért több cégnél folytatnak kutatást-fejlesztést, de ezek valamilyen megfontolásból rejtőzködnek. A Központi Statisztikai Hivatal tavalyi vonatkozó jelentésében megjelenő vállalkozási k+f helyek 47 százaléka ismeretlen, illetve 0–9 fővel működő szervezet. A növekedési potenciál és az innovációs aktivitás szempontjából is fontos mintegy 4800 közepes méretű regisztrált vállalkozás alig 5 százalékában működik kutatás-fejlesztési hely. Talán már az eddigiekből is következtetni lehet a történtekre: a vállalkozási szektorban az ilyen tevékenység első számú területe a külföldi vagy a többségében külföldi tulajdonú nagyvállalat. Ebben a körben az egy k+f helyre jutó 2010. évi ráfordítás átlagosan 567 millió forint, szemben a belföldi tulajdonú vállalkozások átlagosan 64 millió forintnyi fajlagos ráfordításával.

A tisztánlátás érdekében: a teljes munkaidejű magyarországi k+f létszám 43, ezen belül a vállalkozási szektorban dolgozók több mint 60 százalékát a külföldi vagy a többségében külföldi tulajdonú cégek foglalkoztatják. Az összes hazai ráfordításban a multik részesedése meghaladja az egyharmadot, ezen belül a vállalkozási szektor ráfordításainak közel 58 százalékát. Ezek szerint a magyarországi tudásipar tekintélyes, a vállalkozási szektor k+f piacán és innovációs teljesítményében pedig meghatározó – stratégiai jelentőségű – a külföldi tulajdonú cégek szerepe, amelyek a belföldi tulajdonú vállalatokétól merőben különböző hatékonyságú és dinamikájú k+f tevékenységet végeznek. Döntő részben ők a címzettjei a kutatás-fejlesztési szolgáltatás importjának is, amelynek a mintegy 192 milliárd forintja meghaladja a vállalkozási k+f ráfordítás teljes összegét. Így már feloldható az ország szerény innovációs teljesítménye, általános gazdasági fejlettsége, valamint a nagyrészt közepes és részben csúcstechnológiát képviselő kivitel magas aránya közötti ellentmondás. Ezzel együtt az Eurostat legújabb adatai szerint a feldolgozóipar high-tech szektorában megtermelt hozzáadott értéknek a forgalmi adó nélküli bruttó árbevételhez viszonyított aránya Magyarországon az EU27 átlagának alig a 47 százaléka. Jogos kérdés, hogy a gazdaságpolitika, a tudomány- és innovációs politika irányítói hogyan értékelik ezeket az arányokat, és milyen következtetésekre jutnak stratégiájuk alakításában.

A PÉNZ NEM MINDEN
A kutatás-fejlesztésről és az innovációról szóló hazai viták elsősorban a pénzről, nevezetesen az állami ráfordítások növelésének lehetőségeiről szólnak. Ez helyénvaló is, különösen ma, amikor a kormány a hosszú távú versenyképesség egyik fontos tényezőjét gyengítve forrásokat vont ki e területről. A pénz azonban nem minden. Az EU eredménytáblája alapján a magyar innovációs rendszer egyik viszonylagos erőssége a humánerőforrás. Ez úgy értendő, hogy ebben kisebb az uniós átlagtól való elmaradásunk, mint más mutatókban. Kérdés, hogy iskolarendszerünk és a felsőoktatás napirenden lévő átalakítása e téren erősíteni vagy gyengíteni fogja nemzetközi pozíciónkat. Milyen szellemiségű, műveltségű és felkészültségű diákokat és szakembereket bocsát ki iskolarendszerünk akár már négy-öt év múlva? Kérdem ezt azért, mert a kormány nemcsak az áruk és szolgáltatások világában hozott súlyos következményekkel járó, piac- és versenytorzító, az esélyegyenlőséget és a minőségi kiválasztódás esélyét gyengítő döntéseket, hanem a tudásiparban is.

Ragadjunk ki egy másik tényezőt. A kezdő és gyors növekedési potenciállal rendelkező, belföldi tulajdonú innovatív vállalkozások fejlődése számára – különösen a banki hitelkínálat csökkenésekor – fontos, GDP-arányos vállalkozói tőkebefektetések az EU27 átlagának mindössze a 21 százalékát teszik ki. E tekintetben Magyarország az uniós rangsorban hátulról a harmadik helyezett. Ebben a világszerte meggyengült kockázatviselési hajlandóság mellett jelentős szerepe van annak a nagyfokú bizonytalanságnak is, amely a vállalkozói környezetet alkotó makrogazdasági és jogintézményi peremfeltételek alakításában nyilvánul meg. Ilyen feltételek között a vállalkozói magatartás is óvatosabbá válik: kerüli az olyan kockázatvállalást, amely a hosszabb távú előrelátást feltételező tőkebevonással jár. Nem nehéz megítélni, hogy az üzleti szektor magatartását miként befolyásolják az árbevételt, a vállalati költségszerkezetet és az eredményt közvetlenül érintő és nem kiszámítható, a versenyt torzító kormányzati intézkedések és nem utolsósorban a kapcsolati tőkehálóban rejlő, különböző esélyekkel kecsegtető lehetőségek kihasználása.

TÁRSADALMI TÜKÖRKÉP
Az uniós eredménytáblázat, de a KSH-nak a kutatás-fejlesztés 2010. évi helyzetéről szóló beszámolója is szomorú képet fest a magyarországi találmányi bejelentések alakulásáról. Az EU jelentése szerint a GDP-arányos évi találmányi bejelentések száma Magyarországon az EU27 átlagának a 35 százaléka. A hazai bejelentések száma 2010-ben 646 volt, kevesebb, mint 2005-ben. A tárgyilagos elemző nem hallgathatja el, hogy Magyarország az innovációs teljesítményével soha nem tudott az élenjáró országcsoportot követő országokhoz felzárkózni. Ennek lehetőségében most még kevésbé bízom, mert 2010–11-ben a tudásipar feltételrendszerében jelentős, a kutatómunka hosszú távú biztonságát, a befektetési és kockázatviselési hajlandóságot számottevően gyengítő romlás – általános bizalomvesztés és orientációs zavar – következett be.

A tudásteremtő képesség és hajlandóság, valamint az innovációs aktivitás a társadalom és a gazdaság egészségi állapotának tükre. Annak bizonyítására, hogy ez a tükör közép- és hosszú távon megbízhatóan működik, elégséges megnevezni az EU innovációs eredménytábláját immár évek óta vezető országokat: a listavezető Svédországot Dánia, Németország, majd Finnország követi. Magyarország tizenkilencedik helyét tekintsük a társadalmi-gazdasági állapotainkról kiállított megbízható látleletnek.
A szerző a Figyelő volt főszerkesztője