Egy évvel az Észak-Afrikát lángba borító arab tavasz után éhséglázadásokkal, társadalmi robbanásokkal, többmil-
liós migrációs hullámmal fenyegető gyászforgatókönyvvel igyekszik felrázni, cselekvésre bírni a magyar döntéshozókat egy – akadémikusokból, természet-, gazdaság-, társadalomtudományi szaktekintélyekből álló – újonnan alakult műhely.

Pecázás a Tisza-tónál. Óvni kell vizeinket . Fotók: MTI

A Túlélés Szellemi Kör (TSZK) elnevezésű csoportosulás olyan, Magyarországot közvetlenül érintő kockázatokból indul ki, mint az energia-, víz- és élelmiszerhiány, a tömeges népvándorlás, amely fenyegetések egyike sem teszi lehetővé a továbbélést a jelenlegi formában. Egymás hatását erősítve pedig romba dönthetik az ország gazdaságát.

Intő jel, hogy mindössze negyven év múlva hétmilliárdról kilencmilliárd főre növekszik a Föld lakossága, amelyet a jelenlegi életszínvonalon energiával, élelmiszerrel nem tud ellátni a bolygó, de egyes régiókban már ivóvízzel sem. Ez pedig a migráció és a térségben ugyancsak fogytán lévő természeti erőforrások miatt a magyar társadalmat is közvetlenül érinteni fogja. Legalábbis a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján 2011-ben 1693 fő nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet Magyarországon. Ez 2010 számadataival összevetve 19,5 százalékos csökkenést jelent.<#zaras_figyelo#>

A meglévő természeti értékek jövőbeni megőrzése érdekében a TSZK-alapító Láng István akadémikus szerint a legégetőbb tennivaló, hogy természetesen a vonatkozó uniós jogszabályoknak is megfelelve, de mégis magyar tulajdonban maradjon az ország víz-, termőföld- és erdőkészlete. (A lehetőséget meg kell adni ugyan külföldieknek a földvásárlásra, de azt nem írja elő az uniós jog, hogy számukra kötelező értékesíteni az eladó földet.)

A természeti erőforrások közül a legbőségesebben vízzel van ellátva az ország, de a vízügyi szakemberek szerint e téren is sok a pótolnivaló. A folyókkal beérkező, valamint a csapadékvízzel együtt átlagos esztendőkben 120 milliárd köbméter a rendelkezésre álló összes vízkészlet. Ennek azonban csak 5 százaléka, 6 milliárd köbméter a felhasználás. Csaknem ennyi, 6 milliárd köbméter (azaz három Balaton mennyisége) az az elfolyó víztömeg, amely a Magyarországra átlagos években lehulló 58 milliárd köbméternyi csapadékból nem párolog el. A klímaváltozással is számoló, nagy távlatú vízgazdálkodási stratégiával ezt a mennyiséget jó lenne visszatartani. Ám ehhez olyan tabukat is le kellene dönteni, mint a bős–nagymarosihoz hasonló vízi erőművek építésének önként vállalt tilalma. A síkvidéki jelleg miatt a hazai víztározási lehetőségek ugyanis nem túl jók, felértékelődhet a meglévő tározók bővítése.
A Tisza-tó tározókapacitását például a jelenlegi 100 millió köbméteres helyett eredetileg csaknem 400 millió köbméternyire tervezték a harmadik ütem megépítésével, ehhez a gátakat további 2,5 méterrel kellene megmagasítani. A víztöbblet jól jönne egy másik erőforrás, az energia tárolásához is. Ugyanis a szén-, olaj- és atomerőművek, de még a zöldenergiát előállító szélerőművek termelését sem lehet úgy szabályozni, mint a vízi erőművekét. A módszer bevált. Az itt termelt árammal holtidőben felszivattyúzzák a vizet a hegyi tározókba, hogy a csúcsterhelésnél leeresztve, turbinák segítségével állítsák elő a szükséges többletenergiát.

Külszíni fejtés Pálházán. 1959 óta működik

Itthon azonban kevés olyan, tározó építésére alkalmas térség van, amely nem áll természeti védelem alatt, vagy nincs beépítve. Pedig évente 60-70 milliárd forintot fizetünk csak azért, mert elegendő szivattyús tározó hiányában a csúcsenergia nagy részét külföldről veszi az ország. Vízügyi szakemberek ezért vették számításba nemcsak a nagymarosi beruházás befejezését, hanem egyebek között Adonynál, Fajsznál és Csongrádnál új vízi erőművek építését, amelyekkel a hazai energiaszükséglet tizedét is kielégíthetnék. A vízlépcsőépítést azonban lapunknak nyilatkozva kategorikusan elvetette Illés Zoltán környezetvédelemért és vízgazdálkodásért is felelős államtitkár. A vízügyi szakemberek szerint pedig a duzzasztással száraz évben is szabályozni lehetne a folyami holtágakban a vízszintet, amely a 2050-ig terjedő időhorizonton szintén fenyegetett biodiverzitás megőrzésében is segítene.

Az egyik legnagyobb volumenű tározási lehetőség a talajban történő vízmegkötés lenne. Ehhez gát sem kell, ezzel az éppen készülő vízgazdálkodási stratégia is számol, de ezt az 1970-es években másodpercenként 180 köbméterre taksált, felszín alatti készletet nehéz kitermelni.

Arra Láng István is figyelmeztet, hogy a vízenergia mellett a szén mint energiaforrás ismét előtérbe fog kerülni. Ennek persze klimatikus következménye lesz. Az elfogadott új nemzeti energiastratégia is számol a hazai szénvagyonnal, de a húsz éve leállított mélyművelésű bányák újranyitása évtizedes távlatú, a megtérülése viszont kétséges. A mélyből a felszínre hozott kőszén helyett reálisabb alternatívát ígérne az olcsóbban kitermelhető lignitvagyon, de a kapcsolódó erőművi beruházások és a szigorú környezetvédelmi előírásokat teljesítő, úgynevezett „tiszta szén” technológia, a szén-dioxid talajba történő visszasajtolása ezt is méregdrágává és kockázatossá teszi.

Bányászok. Újraindul a farkaslyuki szénbányászat.

A kormány szemlátomást ezért számít a mélyművelésű bányák újraindítására, erre utalt Illés Zoltán egy bányászati konferencián. A máris mutatkozó nehézségek láttán veti fel a TSZK jó előre a kérdést: szükség lesz-e bizonyos „kemény intézkedésekre”, például az energiafelhasználás korlátozására vagy kvótarendszer bevezetésére, esetleg az állami felügyelet szigorítására? Kell-e majd korlátozni egyes állampolgári jogokat is a közösségek védelmében? Annyi valószínűnek tűnik, hogy az emberöltővel későbbi túlélésünkért már most – a gazdasági válság idején is – lépni kell. Arra, hogy mit, hamarosan konkrét javaslatot is tesz a kör.